Yonder: The Cloud Catcher ChroniclesTeszt

A megjegyezhetetlen című Yonder: The Cloud Catcher Chronicles mindössze három ember munkája, és ehhez, valamint a minimalizmusához mérten meglepően szórakoztató, pedig még harc sincs benne, viszont irtó aranyos!

A Prideful Sloth felfedezésközpontú casual sandbox játékának egyes elemei elég sok helyről lehetnek ismerősek, az összhatás ugyanakkor több mint kellemes. Hajótöröttként érkezünk a paradicsomszerű Gemea földjére, amelynek lakói életét megkeseríti egy ilán gomolygó és egyre terjedő köd, ráadásul a királyi családnak is nyoma veszett. Szerencséjükre névtelen hősünk nem csak egy varázsiránytűvel van felszerelkezve, hanem látja a Gemeát apránként ellepő köd ellen egyedül harcolni képes apró manószerű lényeket is. Belőlük a „Szerezd meg hát mind!” elvet alkalmazva minél többet találtunk meg, annál nagyobb ködfoltokat tudunk eltűntettetni velük, és a különös átok fokozatos megtörése mellett ezek helyén gyakran jutalmat is találunk.

A történet nagyjából ennyi, és akár ezt is elfelejthetjük, mert kezdettől fogva azt csinálunk, amit akarunk. Ha úgy tartja kedvünk, gyűjthetünk köveket és botokat vagy horgászhatunk napestig, és a furcsán cuki állatokkal tarkított, sajátos flórával és faunával rendelkező régiókból álló világot felfedezve számos küldetés közül is szemezgethetünk. Ezekből többet találunk a városokban, ahol egyébként az egyes mesterségeket (szakács, építész, ács stb.) is kitanulhatjuk, hiszen a mindenfelé elszórt rengeteg gyűjtögethető nyersanyagot azért szedjük össze, hogy a feladatokhoz szükséges eszközt barkácsoljunk belőlük. Némelyik a felfedezéshez is elengedhetetlen, például hidat építhetünk egy másként nem megközelíthető szomszédos hegycsúcsra, de az egyes területeken kellő számú küldetés végrehajtása után saját farmot is építhetünk. Itt termeszthetünk növényt, tarthatunk állatot, kialakíthatunk virágos kertet, és munkaerőt is felfogadhatunk hozzá, hogy aztán jövedelmezzen a kis gazdaságunk, de ha nem érdekel a mezőgazdaság, akár teljesen figyelmen kívül is hagyhatjuk.

Nagyon sok izgalmas (ám nem különösebben eredeti) ötletet gyúrtak össze a Yonderben, és az egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy egy gyönyörű világba dob, amelyben kedvünkre kolbászolhatunk a saját tempónkban felfedezve a titkait, miközben semmi sincs ránk kényszerítve. Persze vannak fő küldetések, amiket előbb-utóbb muszáj teljesíteni, ezeket pedig kisebb feladatok és rengeteg gyűjtögetés után kezdhetjük el, hogy annyira ne tudjunk hamar végigszaladni a történeten, de akár jó időre teljesen el is veszhetünk Gemeában. Nem nyílt, de kellően méretes a világ, és eltart egy darabig, amíg mindenhová bebocsátást nyerünk, a futkosás közben történő kényszeres gyűjtögetésben pedig van valami megnyugtató. Ehhez különböző eszközöket is kapunk, hisz az ércek bányászásához csákány, a kőtöréshez kalapács, a kaszáláshoz sarló kell, és így tovább. A sok összeszedett vacakkal aztán kereskedhetünk, tudniillik a helyiek pénz helyett a cserekereskedelem hívei, de kellő ismeret birtokában egyre többféle dolgot kraftolhatunk, amire meg nincs szükségünk, azt letehetjük a farmoknál lévő ládákban.

Sajnos a játék egyik legzavaróbb hibája, hogy bár kimondottan buzdít a kényszeres gyűjtögetésre, dugasz hősünk hátizsákja baromi gyorsan megtelik a sok csetresszel, amelyeket aztán gyakran dobhatunk ki, mert ugye eladni se tudjuk őket, csak elcserélni, de sokszor nincs város/láda a közelben. Bár árusoknál lehet különböző hátizsákokat venni, ezeknek csak a külseje változik, több motyó nem fér beléjük, illetve vannak ugyan a gyorsutazásnak bizonyos formái (teleportok, szobrok), de ezek is viszonylag kieső helyeken találhatóak, így a cuccoktól szabadulós kényszer-backtrackinget legtöbbször nem tudjuk elkerülni.

A szűkös tárgymenü mellett a csereberének is vannak idegesítő aspektusai, például bizonyos tárgyak aranyáron vannak vagy nehezen hozzáférhetők,a kraftolható cuccok némelyike meg túl sok összetevőből áll, tehát sok apró, de bosszantó átgondolatlanság rontja az összképet. Van egyébként pénz is, ezt azonban csak ritkán kapjuk vagy találjuk, és kizárólag a karakterünket testreszabó esztétikaiholmikat, tehát ruhákat, frizurákat és mindenféle idétlen kiegészítőt vehetünk belőle. Fegyvert nem, ugyanis a játékban egyáltalán nincs harc és meghalni sem lehet, legfeljebb a vízbe esni, ahonnan rögtön visszakerülünk a legutóbbi száraz pontra, mert úszni nem tudunk.

A Yonder a minimalista képi világ ellenére elképesztően szép, ami miatt már önmagában örömet okoz befutkosni Gemea minden zegét-zugát a virágos réttől a sivatagon át a havas csúcsokig, miközben összeszedjük a macskás őrült öregasszony 55 macskáját (tényleg van ilyen quest). Külön bájosak az olyan megoldások, mint a színes esernyő, amit karakterünk magas helyekről leugorva automatikusan kinyit, hogy Mary Poppinsként szálljon vele alá, éjszaka pedig még a lámpását is ráakasztja. A napszakok egyébként folyamatosan változnak, és néha az időjárás is, előbbi azonban kicsit gyorsabban a kelleténél, ami nem lenne baj, de éjszaka zavaróan rosszul látni, ezért többször türelmetlenül vártam, hogy legyen megint világos. Biztos lesz, aki a csak hümmögő-hummogó képes, fura fejű emberektől és egyéb NPC-ktől is visszariad, és tény, hogy sok a „fölös” NPC, illetve a küldetések java is elég semmilyen, de azért adagolja a játék a humor bonbonokat is.

• Sok kisebb-nagyobb apróságot tartalmaz még a játék, amelyek örömet vagy bosszúságot okoznak, és az összkép messze nem tökéletes, valamint az sem árt, hogy a készítők folyamatosan adják ki hozzá a frissítéseket, összességében mégis rettentő élvezetes és szinte meditatív élmény. Nem csak kisgyerekes szülőknek, hanem hosszú munkanapok után könnyed kikapcsolódásra vágyóknak is jó szívvel ajánlom, pláne mert van benne valami, amitől abbahagyhatatlan.*

***Yonder: The Cloud Catcher Chronicles | Platform: PC (tesztelt), PS4

Fejlesztő: Prideful Sloth | Kiadó: Prideful Sloth***