[Gamescom] A Bandai Namco felhozatal

A Bandai Namco felhozatal

ne5hVáradi Dániel2017.09.04. 14:30

Az idei évben a Bandai Namco meglehetősen hatékony tervre fűzte föl a Gamescomos bemutatóit. Adott volt nagyjából egy tucat kis terem, ahova a szakma 8-10 képviselője befért, a felhozatal minden egyes tagjáról pedig egy rövid, de lényegre törő prezentációt mutattak. Ezek után következhetett egy rögtönzött Kérdezz-Felelek szigorúan pár percben, majd a nagyérdemű a termek között kiállított gépeken ki is próbálhatta az alig pár perce látott játékot.

Dragon Ball FighterZ

Kétség kívül az egyik legfigyelemreméltóbb játék a Namco palettáján a Dragon Ball FighterZ, melyről a fenti, új karakterekre koncentráló trailer mellett megtudtuk, hogy bizonyos harcosok speciális képességekkel is rendelkezni fognak. Ilyen például Krillin, aki a kispados társakat tudja majd gyógyítani. Vagy Android 18, aki nem egyedül harcol, hanem folyamatosan támogatja az ikertestvére, Android 17, így egy tag teamet hozva létre a 3v3 összecsapásokon belül.

Ezen kívül a különböző játékmódokat illetően is kaptunk néhány új részletet. Ilyen például, hogy a Story mód egy teljesen egyedi történetet fog tartalmazni, nem egy már ismert eseménysort élhetünk át újra. Ami pedig érdekesebb, hogy a megannyi online funkció között megtaláljuk majd a Party módot is, ahol a 3v3-as csapatok minden egyes tagját egy-egy játékos irányíthatja majd, így igazán változatos harcokat garantálva.

ne5h

Naruto to Boruto: Shinobi Striker

Nem tudja elengedni a Naruto sorozatot a Namco, amíg azonban az utódként szolgáló Boruto széria nem érik meg a teljes feldolgozásra (gyaníthatóan a CybreConnect2 megint el lesz látva munkával), a Shinobi Strikerhez hasonló töltelékekkel húzzák ki az időt. A meglehetősen visszafogott tartalommal készülő játékban négy fős csapatokban indulhatunk online összecsapásokra, a dolgot pedig néhány kisebb variációs lehetőséggel kívánják feldobni. A 4 eltérő típusba tartozó karakterek aránya eléggé kiegyensúlyozatlan, valamint a rendelkezésre álló pályák száma is meglehetősen kevés, szám szerint 3 darab. Játékmódokban sem dúskál a Shinobi Striker, ha éppen nem más játékosok ellen csatázunk, szerencsét próbálhatunk a PvE küldetésekben is, ahol szintén négy fős csapatban indulhatunk a missziókra. Mindezek mellé kapunk egy karaktergenerálási opciót is, ahol megalkothatjuk saját nindzsánkat.

ne5h

Little Witch Academia és Seven Deadly Sins

Végezetül két kevésbé népszerű adaptációról is kaptunk néhány új részletet. Az első a Little Witch Academia: Chamber of Time, mely a névadó anime feldolgozása, a történet azonban teljesen önálló darab lesz. Az átvezetőkért az animét is jegyző csapat felel majd, ezek mindegyike direkt a játékhoz lett gyártva. Maga a játék egy side-scroller akció-kaland, ahol 3 fős csapatokkal kell a különböző dungeonökön végigverekednünk magunkat. A játék online és offline koop lehetőséggel is fel lesz vértezve.

A Seven Deadly Sins: Knights of Brittannia a jóval bevettebb szokást követi, nevezetesen az alapul szolgáló animét dolgozza fel, igaz kicsit kibővítve. A közel 30 órás játék során a történet átélése mellett mellékküldetéseket is teljesíthetünk, ezek pedig az irányított karakter függvényében drasztikusan eltérhetnek egymástól. Adaptációs társához hasonlóan a Seven Deadly Sins is online és offline koop támogatást kap. Hogy pontosan meddig dolgozza fel az ihletadó forrást, arról egyelőre hallgattak, bár nem lennénk meglepve, ha a jövőre esedékes második évad cselekménye is helyet kapna benne.

ne5h

Tekken Mobile

Sohasem gondoltam volna, hogy egy ízig-vérig verekedős játékot át lehet majd ültetni mobilos platformra is, ám a Tekken esetében úgy tűnik, igencsak ez a helyzet. A Tekken Mobile ugyanis egy relatíve könnyű alapformára húzott kártyás akciójáték, amelyben előre-hátra mozogni a képernyő jobb és bal oldalának nyomkodásával lehet, támadni pedig azokkal a random dobált kártyák képezte inventory-val tudunk, amelyet a program adogat a harc közben. Kombó kezdők- linkerek és ender mozdulatok, counter-attack kártyák, speciális és szuper speciális támadások egész sora úszik be a képernyőre, hogy végül a megfelelő időpontban a leginkább alkalmasat kiválasztva végzetes csapást mérjünk az ellenfélre.

A Gamescomon bluetooth-linkelt Androidos és iOS telefonokon próbálhattuk ki a Dojo játékmódot (a netkód platform-független), amely a kártyás rendszer ellenére decens és pörgős küzdelmeket eredményezett. Bajnokság, 1-1 elleni küzdelem, egyjátékos, kampány-szerű csapatépítős játékmód, illetve netes ranking és lokál multiplayer módozat is rendelkezésre állt az elérhető opciók közt, a játékosok pedig saját karakterük kiértékelését is kérhetik, ezáltal létrehozva egy, a Killer Instinct Shadow mode-jához hasonló kihívás-sorozatot. A sztori módban saját, adott feladatra specializált csapatot kreálhatunk a missziók teljesítéséhez, és a dinamikus pálya-generálásnak köszönhetően küzdhetünk különböző játékbeli jutalmakért, míg a live eventek napi, heti és havi rotált kontentekkel csábítják a küzdő-lelkűeket a Tekken Online világába.

Stinger

Ni No Kuni II: Revenant Kingdom

A japán akció-rpg világát valószínűleg nem kell bemutatni senkinek - ha másról nem hát érdekes nevéről biztosan beugrik mindenkinek. A Level 5 és a Namco közös gyermeke az eredeti Wrath of the White Witch folytatása akar lenni, mintegy többszáz évvel az előző felvonásban történtek után. Egy klasszikus japán rpg-t képzeljetek el, melyben Evan Tildrum, a fiatal király bőrébe bújva kell felvirágoztatni a királyságot, menedzselni az öt birodalom közti ellentéteket, katonai vagy épp kereskedelmi eseményeket. A játék alapvetően történet és single kampány fókuszt ad, ám a fő cselekmény teljesítése mellett valójában egy open world világra épül, amelyben városokat, falvakat, fennsíkokat, kazamatákat és egyéb klasszikus helyszíneket járhatunk be, ahol szövetségeseinkkel közelharci, mágikus és elementál-támadásokkal irthatjuk az ellenséget.

A Gamescom egyik nagy leleplezése a battle skirmish mód volt, melyben saját magunk vonulhatunk a küzdőtérre úgy, hogy a két analóg kar és a triggerek segítségével irányítjuk a teljes sereget. Küzdhetünk közvetlen közelről, kihasználhatjuk a környezet és a terep sajátosságait, távolról lenyilazhatjuk az ellenséget és a speciális képességeink egész tárházát használva akár boostolva is leradírozhatjuk őket a csatamezőről. A battle skirmishről elmondható hogy a single módtól eltérően egész érdekes perspektívából engedi a játékot játszani, amelyben a felfedezés örömével együtt a valós idejű stratégiai sajátosságok is mind megtalálhatóak lesznek. Bár a játékot félig-meddig új csapat jegyzi, a zenei-vizuális és szerepjáték-kulcsfigurák oszlopos tagjai továbbra is a fejlesztőcsapat részét képezik. Megjelenés: 2018. január.

Stinger

Sword art Online: FATAL BULLET

A Namco Bandai boothjában több, akkor még bejelentetlen játék bemutatóján is ott voltunk, melyek közül az egyik (és gyaníthatóan nagy nyomot hagyó) játék a Sword Art Online: FATAL BULLET című akció-TPS-RPG volt, amely sokáig csak Projekt 1514 néven futott a kiadó berkein belül. A konzolok mellett rendhagyóan immár PC-re is érkező adaptáció a távol-keleten népszerű Sword Art Anime egyik alternatív folytatása, melyben a mangák és animék ismert hősei is felbukkannak egy-egy csetepaté erejéig. Alapjaiban véve egy sztori-orientált kaszabolós 2nd hand vérszegény DMC-nek tűnt a játék, amelyben egy lánynak kinéző (és úgy is viselkedő és vinnyogó fiú), illetve egy tini-lányka női karakter kaszabolt egyformán kinéző robotokat egy hatalmas karddal és egy hookshot segítségével az ingerszegény zöldes-kékes indusztriális környezetben.

A Gun Gale virtuális világába ágyazott akciójáték az Unreal 4-es motor ellenére nem tűnt különösebben sem szépnek, sem izgalmasnak az európai szemek számára és ebben talán a Dimps csapat keze is benne van, akik a nem túl acélos Dragon Ball Xenoverse elkövetéséért voltak felelősek a közelmúltban. Mindenesetre a játék a stílus szerelmeseinek még akár titkos befutó is lehet, hiszen az animével összefonódva az olyan játékos extrákkal, mint a Bullet of Bullet PvP meccsek, a tartalmasnak mondott single kontent és a cameok sokasága kiváló belépést biztosít a Gun Gale Online univerzumába.

Stinger

Ace Combat 7: Skies Unknown PSVR

Igazán emlékezetes volt a Namco standján a közelgő Ace Combat 7: Skies Unknown Playstation VR próbaköre is, mely játékot látszólag egy nyugalmazott veterán pilóta meggyőző bevezetője után próbálhattunk ki. A Namco 2018-as sorban következő AC felvonása állítólag minden sejtjében megújul: azon kívül, hogy frissítették a rendelkezésre álló modern vadászgép line-up-ot, újrarenderelték a felhők tarkította kék eget, az alattunk esetlegesen elterülő tájat, nagyvárosok sziluettjeit és sok egyebet is. A játék bár az AC6 folytatása, az alapjaiban sztori-orientált, de különböző standalone missziókat, és multi-bázisú játékódokat tartalmazó új epizód legnagyobb érdekessége mégiscsak az UE4 motor hajtotta PSVR támogatás, amelyet kizárólag PS4-en lehet majd élvezni. Nem titok: a lelkesítő beszéd után alig vártuk Liquiddel, hogy a prezentáció után egy-egy sisakot fejünkre húzva repdeshessünk néhány kört az egyik dogfight-based missziónak köszönhetően.

Már első pillanatra is elég húzós élmény egy ultramodern vadászgép pilótafülkéjében ülni: a 360 fokos szabadság tetejébe te kezeled a karokat, a botkormányt, a kanyarodást, a gyorsító-lassító funkciókat, az infracsapdákat és minden mást is - kezdve a süvítő rezgő felszállástól a földbe csapódásig. A felszállás sokkján túljutva odafent aztán tényleg csak a reflexek számítanak: miközben a klasszikus, megszokott kontrolleres módszerrel irányítod a vadászgépet melyben ülsz, a szabad tájékozódás, ahogy kinézhetsz a pilótafülkéből, határtalan szabadság-érzetet ad: hátranézel magad mögé, látod hogy elhúz melletted a társad, aki épp egy dugóhúzóban pörög lefelé, mert egy ellenséges gép tapad rá, mint a rágógumi: ráadod a max tolóerőt, kinézel jobbra, készíted a rakétákat, kergeted a mocskot, befogod és… mehet a rakéta, mellé biztosítéknak egy kis gépágyú - találat! Időd sincs felocsúdni, mert a közeli felhőtengerben elbújt ellenséges kötelék máris üldözőbe vett és mintha vége se lett volna az előző adrenalin-löketnek, kezdődik az egész elölről. Az érzés elég durva, a csatakos és izzadt vigyorgó tekintetünket csupán egyetlen kiábrándító (vagy inkább visszarántó) momentum rombolta, miszerint bár a pilótafülke tűéles, a távoli látkép igencsak recés és pixeles… de ez betudható a VR felbontásnak is, amely feltehetően Oculuson sokkalta jobban mutatna, ám… arra nem érkezik egyelőre Ace Combat 7.

Stinger

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

14 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

1 napja
24

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

2 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

3 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

4 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

5 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

8 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

9 napja
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

Stellar Blade

A Shift Up mérnöki pontossággal tervezte meg első konzolos játékának köztudatba emelését. De vajon van-e több a csinos külcsín alatt?

2024.04.24.
13

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==