Dishonored: Death of the OutsiderTeszt

Szeptember közepén szép csöndben megérkezett a második rész eseményei után játszódó és a sorozat eddigi történetét lezáró önálló kiegészítő, a Dishonored: Death of the Outsider két bérgyilkossal, Dauddal, és egykori mentoráltjával, Billie Lurkkel a főszerepben, akik feltett szándéka végezni a koromfekete szemű istenséggel, hogy gyökerestül kiirtsák a káoszt a világukból.

Az öt fejezetből és a játékstílustól függően 5-től akár 25 óráig terjedő játékidejű kiegészítő nagyjából ugyanazt nyújtja, amiért az eddigi két Dishonoredet is imádtuk: egyedi „whalepunk” világ, rengeteg titkot és lehetőséget rejtő fantasztikus pályadizájn, elképesztő részletességgel kidolgozott háttértörténet, és talán a legfontosabb: nagyfokú szabadság. Ami azt illeti, minden eddiginél nagyobb, hiszen Billie ugyan nem viseli az Outsider jegyét, viszont egyenesen a Voidból meríti az erejét, vagyis sosem fogy ki az emberfeletti képességek használatához szükséges energiából, legfeljebb várnia kell egy kicsit, amíg az visszatöltődik. Fejlődési fával sem kell bíbelődnünk, hiszen három több lehetőséget rejtő képessége a második küldetéstől fogva rendelkezésünkre áll, és később még valamelyest bővül is a repertoár, a pályák pedig úgy vannak kialakítva, hogy kezdettől fogva bátorítsanak a minél gyakoribb használatukra.

A Blinknek megfelelő Displace használható gyors közlekedésre és gyanútlan ellenfelek szétrobbantására egyaránt, de a megfelelő bonecharm birtokában még egy ellenfeleket megtévesztő illúziót is hátrahagyhatunk magunkból. A Semblance-szel mások alakját vehetjük fel, ami elképesztően megkönnyíti a bejutást bizonyos helyekre, és az egyik opcionális mellékfeladat teljesítéséhez elengedhetetlen, a Foresight pedig valami elképesztően addiktív. Ez a képesség a lopakodók igazi barátja, hiszen nem csak testünket hátrahagyva kémlelhetünk körbe meglepően nagy hatótávolságon belül, de bizonyos számú tárgyat és szereplőt is megjelölhetünk, és az utóbbiaknak attól fogva látni fogjuk a falakon át is a mozgását, illetve hogy merre néznek. Az új kütyük, amelyek közül az egyik legbrutálisabb az ellenfeleket magához rántó kampó gránát (hook grenade), további lehetőségeket biztosítanak az egyes szituációk sajátos megoldására, és többségük kábításra is alkalmas. Mindezek tetejébe Billie még a patkányok nyelvén is ért, és a rágcsálók nem restek olykor igen hasznos tippeket kifecsegni a környezetükről.

A szintén újdonságként érkező megbízások sem olyan egysíkúak, mint az ember gondolná, mert szó sincs arról, hogy Billie szimpla „öld meg xy-t” típusú feladatokat hajt végre, noha a feladatok többsége valóban a célpont likvidálásáról szól. A fekete piacokon elvállalható megbízások mindegyike egy fő feladatba rendszerint jól beilleszthető mellékküldetés, amelynek sikeres teljesítéséért pénzt vagy bonecharmot kapunk, és akad köztük pár nagyon szórakoztató darab, például a Dishonored 2-ben megismert Luca Abele gróf egy gyatra festményének ellopása. Vannak egyéb teljesíthető mellékfelaladatok is, amelyekre az egyes küldetések végkimenetelével együtt reagál az újság és Karnaca lakói, és aki hozzám hasonlóan szeret elveszni a részletekben, illetve minden feljegyzést elolvasni, most is izgalmas titkokat és mellékszálakat tárhat fel. Okosan játszva, a lehetőségeket észben tartva elképesztően megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, amelyet éppen a magam kárán tanultam meg a harmadik küldetés során (az egyik megbízás kiköti, hogy senkit nem bánthatunk, de később rájöttem, hogy attól még a bank szellőzőjébe laudánumot juttatva mindenkit elkábíthatok).

A szokott játékmenetet valamelyest felrázó változtatások ellenére a már jól ismert Dishonored élményben lesz részünk, amelynek egyik legvonzóbb aspektusa ezúttal a korábban a kiszámítható fordulatok miatt rendszerint elmarasztalt történet. Ahhoz, hogy az Outsiderhez eljussunk, egy titokzatos szekta vezetőit kell lelepleznünk, akik ezúttal is egytől-egyig elég különc alakok, mint például az új alkotói energiákat a halálközeli élménytől váró ünnepelt operaénekes. Igaz, egyikük sem olyan érdekes, mint Granny Rags vagy Anton Sokolov az első részből, de mindenképpen csempésznek némi egyedi hangulatot és személyes motivációt az egyes küldetések teljesítésébe, akárcsak a visszatérő és az újonnan bemutatott frakciók (The Eyeless, the Blind Sisters - csupa szemtelen alak). Természetesen mindenek előtt Billie, Daud, és persze az Outsider sorsának alakulása a történet legizgalmasabb - és legmegosztóbb - része.

Egy Dishonored-kedvelő barátom mondta, hogy nem örül az istenség demisztifikálásának, és ezzel nincs egyedül, míg mások hozzám hasonlóan szívesen látják az eddig nem túl kidolgozott, és a kelleténél rejtélyesebb karakterben rejlő lehetőségek kibontását. Megértem az ellentábort, hiszen emlékszem, amikor a Thief sorozat harmadik részében én is szentségtörésként éltem meg az Őrzők komplexumában mászkálást. A Dishonored: DotO kétféle befejezése nem sok spekulációnak hagy teret, mert tényleg szinte mindent megtudunk a fiatalos külsejű többezer éves istenről, és a káosz rendszer kiiktatása ellenére most is van jó és sötét befejezés. A többség az előbbit érzi kánonnak, ráadásul a folytatás szempontjából is izgalmas implikációkat hordoz, sokan mégsem nézik jó szemmel az Outsider „lerombolását” és a szálak ilyen módon történő elvarrását. Személyes vélemény: nekem nagyon tetszett, aki pedig a történettel kapcsolatos bizonyos döntések okaira kiváncsi, bátran olvassa el a játék fő dizájnerével és vezető pályatervezőjével folytatott beszélgetésünket.

Szintén nem lesz mindenki ínyére, hogy az öt pálya egyikét másfélszer elsütik, egy másik meg újrahasznosítva tér vissza a Dishonored 2-ből, bár nekem semmi kifogásom nem volt a minden eddiginél leharcoltabb Obszervatóriumba visszatérés ellen, hiszen a körülmények igencsak megváltoztak az előző látogatás óta. Az előzményekre tett utalások mellett szemfülesek pár jópofa easter egget és egyéb poént találhatnak itt-ott, és hála az égnek a tesztelt PS4 verzió mellett most a PC-s változattal sem akadtak technikai gondok, habár kevés VRAM esetén lassan töltenek be a textúrák. Rosario Dawson remekel Billie Lurk szerepében, a helyenként meghökkentően hátborzongató zenék érdekessége, hogy az augusztusban elhunyt Daniel Licht talán utolsó munkái - a játékot az Arkane csapata az ő emlékének szentelte.

A Dishonored: Death of the Outsider visszavonhatatlanul lezárta Corvo, Emily, Daud, és most már Billie Lurk és az Outsider történetét is, de komoly vigasz, hogy méltó módon vehetünk búcsút tőlük. A befejezés a kisebb újításai mellett nagyszerűen egyesíti mindazt, amiért szerettünk elmerülni a Szigetek Birodalmának erőszakkal, misztikummal és bálnacsontokkal teli világában, ami pedig a jövőt és a folytatást illeti, állunk elébe!