Sonic ForcesTeszt

Stage 1: Sonic Cycle

Mielőtt belevágnánk a mű elemzésébe, nem bírom ki, hogy ne süssek el egy borzasztó szóviccet: nekem nem elég egy sima száj, nekem szonik száj küll!

(Ti, akik eddig olvastátok, köszi hogy benéztetek, a játék kellemesen közepes, kellemetlenül rövid, ha nem vagy rajongó, nyugodtan kihagyhatod.)

No, aki ismeri a sorozatot, különös tekintettel a második (SEGA poszt-platformholder) korszakot, az így vagy úgy, belefutott már a "Sonic Cycle" jelenségbe. Ha esetleg valami furcsa véletlen folytán nem: ez egy háromfázisú ciklus. Első, a remény fázis: bemutatják a játékot, Sonic egyedül, „imádott” barátai nélkül szerepel, minden klassznak tűnik, a rajongók pedig úgy érzik, Sonic most végre régi fényében fog visszatérni. Második fázis, az ajjajj fázis: jönnek az új infók, felbukkannak a haverok, majd még több haver, az eddig gerjesztett remények hullámai pedig ezen a ponton megtörnek. Harmadik a nabammeg fázis: a játék megjelenik, a fanok csalódnak és megfogadják, hogy soha többé nem hagyják magukat lóvá tenni.

Infinite arcpálma

Előfordult az évek során, hogy a ciklus nem futott le és olyan remek Sonic címek kerültek ki a SEGA műhelyéből, mint a Colours vagy a Generations, de ők inkább a szabályt erősítő kivételek, mint bárminemű tendencia nyomai. Kedves rajongó komám, Te, aki abban reménykedtél, hogy a betiltott önkényuralmi jelképpel felvértezett új epizód is a kivételek szűk csoportját fogja alkotni, sajnos rossz hírem van: a Forces sokkal inkább a ciklus tankönyvi példájaként kíván tetszelegni.

Stage 2: Sonic és a haverok

Kezdetben vala Sonic. Aztán csatlakozott Tails. Majd egyre többen és többen, egyre gázabb és gázabb figurák. Nameg Amy. És tudod mi a legnyomasztóbb az egészben? Ezek a formák komolyan veszik magukat! Van egy fullkretén történet, háború van, brrr, borzasztó, Eggman+haverok VS Sonic+haverok. Biztos van valami komoly oka, de ez nem derül ki. De a szereplők annyira komolyan tudják venni ezt az egész debilséget, annyira erős a kontraszt, hogy ha valami úton-módon az önmagamon elkövetett arcpálmákat valódi pálmákká konvertálhatnám, sose lennének gondban az esőerdők. És itt jön a flash, a megaton, a játék NAGY FEATÚRÁJA: készítsd el a SAJÁT SONIC HAVERODAT!

Ö itt Nyomárkutyi, nagyon lelkes munkatárs

És ez az a pont, ahol azt érzem, hogy a SEGA direktbe trollkodik a rajongóival. Mert ugye miért vesz egy Sonic rajongó Sonic játékot? Hát hogy Sonic-kal játszhasson, nem? Ellenben a Forces-ban az általad elkészített havernak hangsúlyos szerepe van. Ez olyan, mintha én, mint Super Mario rajongó, megvenném a legfrissebb Mario játékot, és a játék felében nem Mario-t irányítanám, hanem mittudomén, egy Mii-t, vagy magát Mészáros Lőrincet. Bár lehet hogy van valami általam nem ismert összefüggés abban, hogy a vízvezetékszerelő úgy aránylik a gázszerelőhöz, mint a kék sündisznó az ultimate avatar haverhoz, de sajnos semmivel nem tudom ezt alátámasztani.

Na, visszatérve: az ultimate havert hét féle állat alapján tudjuk elkészíteni. Van medve (!!! - mcmacko), macska, meg amit csak akarsz. Én egy kutyát választottam, jól lelapítottam a fülét, nem titkoltan kimaxolva a negédes cukiságot, de szegényem inkább olyan kis esetlen nyomorék lett… Pedig tényleg megpróbáltam.

Stage 3: Sonic, Sonic és Nyomárkutyi

Anélkül, hogy tovább rugóznék a történeten (nyomd el, szeresd magad, nyomd el!) lássuk, mibe csöppen a Sonic brigád, de leginkább rajtuk keresztül a szerencsés játékos: a Forces három féle játékstílus között váltogat: 2D platformer, 3D platformer és a hibrid „whynotboth” platformer. Nagyon szépen mutatna, ha ehhez ki tudnánk osztani a három játszható karakterünket is, de nem teljesen lenne igaz. Kezdjük talán a legjobb együttállással: Klasszik Sonic és a teljesen 2D pályák.

Klasszik Sonic, klasszik pálya

Klasszik Sonic a legszimpatikusabb figura a játékban, hibátlan, a hőskort maximálisan megidéző Sonic játékmenet, tökéletes fanszervíz és egyáltalán nem pofázik! Igazán nagy kár, hogy a teljes játék apró töredékét veszi ki az összképből. Neo Sonic viszont gazdagabb arzenállal felszerelve, mindenből kiveszi a részét. Bár a 2D részek javarészt rendben vannak, a 3 dimenziós megközelítéssel vannak fenntartásaim. Egyrészt, a pályadizájn nem kifejezetten változatos, ha a (z egyébként igazán csinos) háttereket nem vesszük figyelembe, akár azt is mondhatnánk, hogy ugyanazokból az elemekből építkezik szinte végig, csupán igyekszik variálni rajtuk. Magát a játékmenetet sem igyekeztek túlbonyolítani az elkövetők, gyakran kimerül az egész a karakter jobbra-balra tologatásával. Ami problémásabb, hogy a karakter pozícionálása nem reszponzív (elnézést, nem találtam erre szebb kifejezést) - hiába nyomjuk ütközésig az analóg kart valamelyik irányba, sündisznónk lomha reakciója miatt utolér a nekünk dedikált füles.

Nyomárkutyi mint utolsó remény = nincs remény

Nyomárkutyi szintén mindkét dimenzióban nevez, de neki igazából egyik sem áll egészen jól. 3D-ben hasonló problémákkal találja szembe magát, mint Neo Sonic, 2D-ben viszont valami baleset történhetet az irányításért felelős dizájnerrel: vannak olyan szituációk, amikor Nyomárkutyi ugrást követő megérkezését egyszerűen semmilyen inputtal nem tudjuk korrigálni, ez pedig egy platform játéknál elfogadhatatlan. Szerencsére ez nem jelentkezik minden alkalommal (már pontoznám is le a fenébe az egészet) lehetséges, hogy valami bug inkarnálja, mindenesetre roppant mód bosszantó. Egyébként az avatar karakterek fajuktól függően rendelkeznek speciális tulajdonságokkal - például a medve speckó támadást kap, a madár dupla ugrást, satöbbi. Ezek amúgy jópofa kis apróságok, bár nem tesznek annyit az egészhez, hogy emiatt újra és újra előkapja az ember a játékot.

Boss Stage: Sonic és a verdikt

A játékmenet felemássága ellenére a Sonic rajongók valószínűleg el lesznek a játékkal egy rövid ideig. Hogy miért csak rövid ideig? Mert a játék maga igen rövid. Egészen pontosan úgy legfeljebb öt óra, szóval egy bő délután alatt a végére lehet járni. Bár ha minden pályát S rank-ra kíván teljesíteni a lelkes játékos, ez az idő kicsit kihúzható, de annyira nagyon azért nem. Ez pedig nem túl sok, a Colours minimum 4x ennyi, de a Generations is könnyűszerrel a dupláját nyújtja.

Klasszik Sonic, nem klasszik, ellenben klassz pálya

Erre valószínűleg a kiadónál is rájöttek, szóval a játék nyomott, 40 eurós (itthon körülbelül 12ezer forintos) árcédulával került a boltok polcaira. Ez kedves gesztus, de sajnos a teszt a játékról szól, nem az árazásról. Amellett, hogy a játék sündisznó feletti tempója könnyedén magával tudja rántani a játékost, sajnos a fent említett hibák és el nem végzett finomhangolások képesek beárnyékolni az önfeledt száguldás örömét. Emellett ha valami igazán jó kis tökös kihívást keresel, azt sem itt fogod megtalálni. Kicsit úgy érzem, ez a produktum minden ízében az ifjabb korosztály számára lett belőve, amivel nincs igazán különösebb gond - ellenben ha SEGA-éknál picit komolyabban vennék a rajongói visszajelzéseket, (súgok: a Sonic Mania kritikai és piaci sikere jó irányadó lehet) akkor jóval szélesebb réteget meg lehetne szólítani, ebben biztos vagyok.

Ideje volna kilépni a ciklusból.

keviny