QUBE 2Előzetes

Három éve járok Gamescomra és azóta követem nyomon a Toxic Games 2011-es Q.U.B.E. című játékának folytatásával kapcsolatos fejleményeket. Az első játék egy diákprojektből nőtte ki magát és egy száguldó idegen űrhajón játszódott, a játékos pedig az idővel versenyt futva próbálta belülről megsemmisíteni azt, mielőtt a Föld felszínébe csapódik. Ehhez egy pár high-tech kesztyű használatával színes kockákat felvonultató fejtörők során verekedte át magát az egyébként túlnyomórészt fehér kockákból álló steril környzetben.

A Q.U.B.E. 2 története sok hasonlóságot mutat az elődével, ám ezúttal egy idegen bolygón járunk, a játékos nem egy névtelen és amnéziás asztronauta, hanem Amelia Cross, egy részleges amnéziában szenvedő régésznő, akinek fogalma sincs, hol van, és hogy került a szögletes komplexumba. Ő is szkafanderben és a futurisztikus kesztyűket viselve tér magához és vele is végig rádiókapcsolatban áll egy rejtélyes katasztrófa őt segítő (?) másik túlélője. Miközben közösen próbálják megfejteni a bizarr építmény funkcióját és kitalálni, hogyan juthatnának haza, Milly szobák során halad át és fokozatosan nehezedő feladványok megoldásával sajátítja el a különböző színű kockák használatát. Kezdetben csak a kék kockákkal tud interakcióba lépni, amelyek nagy ugrásokhoz trambulinként szolgálnak, később a falból szinte fiókként kihúzható piros kockákkal ismerkedik meg, végül jönnek a semmiből létrehozható zöld kockák.

A játék nagyjából első harmadát felölelő játszható demó öt fejezet után véget ér, de az előző részből ismerős játékmechanika láttán szinte biztosra vehető, hogy a későbbiekben egyre összetettebb és olykor külső helyszínen található agytornák részét képezik majd a sárga, lila, és talán eddig még nem látott színű kockák is. Minden feladat végrehajtásának célja (a Portal teszjeihez hasonlóan) a szobából továbbvezető kijárat elérése, a megoldás nyitja pedig szinte mindig a rendelkezésre álló kockák és a környezet interakciójában rejlik. Ezúttal nincsenek (vagy legalábbis eddig nem voltak) sötét termek, ahol a memóriánkra hagyatkozva kell megjegyeznünk a kockák helyét, hanem túlnyomórészt fizikára épülő feladványokat oldunk meg, amelyekben szerepet kap a gravitáció, mozgó platformok, kapcsolók és komoly teljesítményű ventillátorok is.

Bár az első öt fejezet tesztszobáinak mindegyikében vannak kockák, szerencsére egyik sem túl kockázatos, mert a veszélyesebb, akár halált is okozó fejtörők a játék második felében várhatóak. Egyelőre tehát csak az elakadástól kellett tartani, és a jól belőtt nehézségi görbének hála ha meg is állni gondolkozni, hosszabban csak egyetlen helyen sikerült megtorpannom, és ott is én szégyelltem magam, amikor kisérletezés útján rájöttem a megoldásra. Hab a tortán, hogy a hatalmas steril építmény a minimalista dizájn ellenére nagyon változatos helyszíneket vonultat fel, a fejtörők pedig belesimulnak a történetbe és érezhetően a továbbhaladást szolgálják, egy ponton például konzolok aktiválásával kell egy központi teremben álló generátort aktiválnunk. Szürkeállományunk megizzasztásáért olykor látványos jutalomban is részesülünk, például furcsa rádió üzeneteket csípünk el vagy az előzetesekben már látott, a sivár termekben teljesen idegenül ható gyönyörű fátcsodálhatjuk meg közelebbről.

Szellemi kihívásban tehát nincs hiány és már ez a viszonylag rövid ízelítő is egész bőkezűen osztogatta a „Heuréka!” pillanatokat, de ami ezeknél is jobban motivált a továbbjutásban, az a korábbinál jóval kidolgozottabb főszereplő. Végre nem éreztem úgy, hogy csak egy rohangáló pár kesztyű vagyok (pedig technikailag de), és az eddig elejtett utalások alapján Milly háttere is komoly szerepet játszik az események alakulásában. Róla egyébként annyit lehet sejteni, hogy feltehetőleg az első részben megismert Vitrius legénységének egy hibernálásból felébresztett tagja, ami viszont igazán élettel tölti meg a karaktert, az a kiváló írással társuló nagyszerű szinkronszínészi játék, a kezei animációiról nem is beszélve. A másik, egészen szembeötlő változás a korábbiakhoz képest a szemkápráztató grafika, ami leginkább az Unreal 4 motort használó játék négyzet (mi más?) alakú csempéinek tükröződésével ejt ámulatba, de a fény-árnyék effektek is lélegzetelállítóak.

Ezen a ponton meg is állok, hiszen ha minden igaz, a Q.U.B.E. 2 hamarosan megjelenik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, én pedig folytathatom a végigjátszásomat, hogy a végére érve egy hagyományos tesztben hosszabban is visszatérek rá. A bő másfél órás demó alapján a második rész az egyébként elég jó kritikákat kapott elődjénél minden tekintetben kiforrottabb, ezért - hacsak a kaland második felében zuhanórepülésbe nem kezd a színvonal, amit kétlek - az intelligens és gondolkodtató játékok kedvelői már dörzsölhetik is a tenyerüket.