MLB The Show 18Teszt

Amikor az MLB The Show 2018-as nyitó képsorait néztem, három dolog villant be az agyamba. Az egyik az volt, hogy mekkora királyság is lehet Amerikában felnőni és kijárni a szülőkkel egy Baseball meccsre vasárnap délután. Mennyire irigylem ezt tőlük, hogy verekedés, gyűlölködés és mindenféle eszmék mögé pakolása nélkül tudnak élvezni egy sporteseményt. Az egésznek a hangulata, a kultúrája igazán példaértékű, főleg kishazánkban lenne érdemes az ilyesmit követni. A másik, hogy az intro valahogy minden jelenetéből süt, hogy rajongók csinálták, rajongóknak. A hangulat, a zene, a megvalósítás még nálam is elérte, hogy bizseregjen a tenyerem és ütőt akarjak ragadni. (Olyannyira megfogott a dolog amúgy, hogy elkezdtem nézegetni, merre is lehet nálunk űzni ezt a sportot.) A harmadik pedig az elképesztő minőség. Komolyan mondom, hogy az MLB megérkezett a többi sportjátékhoz, pedig már a tavalyi rész is messze állt a gagyitól. Viszont idén már olyan minőségben pakolták össze a játékot, hogy simán felér a 2K igencsak magasra tett mércéjéhez.

Apropó tavalyi rész, megmondom őszintén, hogy biztosan sok minden történt a különböző játékmódokban, de az egyszeri sportszerető játékosnak, aki csak pár casual meccset szeretne lenyomni, sokkal szembetűnőbbek a vizuális és játékmenetbeli változások. Ezek pedig még az én nem annyira baseball szakértő szemeimnek is rögtön feltűntek a tavalyi év után. Vizuálisan mind a karakterek, mind a pályák, sokkal jobban néznek ki. Nagyot fejlődött például a különböző mezek megjelenítése, már különbséget lehet tenni a különböző anyagok, textúrák között, sokkal jobbak lettek az arc és test animációk, valamint idén egy fokkal jobban sikerült eltalálni a bőrszíneket is. Az egyetlen rész ahol kilóg a lóláb (pun intended) azok a lábak. Értem én, hogy a Nike sok pénzt fizetett, de annyira szépre és menőre csinálták azokat a sportcipőket, hogy a legkisebb lábméret az 52-es lett. Ez persze csak véletlenül tűnik fel, viszont attól fogva nem tudsz másra koncentrálni. Szóval szívesen! :)

Emlékszem, hogy tavaly az egyik legnagyobb problémám az volt, hogy elég könnyű volt a játék és ennek köszönhetően nem voltak túl izgalmasak a meccsek. Persze, tehettem volna feljebb a nehézséget, viszont akkor meg a „hatalmas” rutinom miatt még kevesebb labdát találtam volna el ütőként. Idén ez sokkal, de sokkal jobb lett. Valahogy minden realisztikusabb, például, hogy mikor találod el a labdát, vagy, hogy ki tudod számolni és megtudod tanulni az adott típusú dobáshoz tartozó röppályát. Kategóriákkal izgalmasabb lett a dolog és talán maguknak az ütéseknek is nagyobb lett a „súlya”. Az ütések is változatosabbak, gyakrabban repül mögénk a labda ezáltal sokkal jobban értékeli az ember a jól sikerült próbálkozásokat. Amúgy az irányítás most is szinte teljesen testre szabható, és érdemes is kipróbálni a különböző metódusokat, mert sokat számít, hogy kinek melyik áll jobban kézre.

A soundtrack külön megér egy sort, annyira hangulatos és király lett, hogy rögtön végigpörgettem őket a külön menüben, ahol még amúgy saját playlistet is csinálhatunk belőlük.

A sorozat nagyon látványosan fejlődik, így nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek, aki kicsit is nyitott egy, a mi kultúránktól azért eléggé messze lévő világra, és szereti az igényesen megvalósított sportjátékokat.