MotoGP 18Teszt

Van ez a talján csapat, úgy hívják őket, hogy Milestone, és azt hiszem az a legismeretesebb paraméterük, hogy tisztes iparos módjára szállítják az 5-6 pontos versenyjátékokat. Persze a fejlődés útján rajta vannak ők is, néha 1-2 komolyabb megoldás is akad a tarsolyukban. Ám jellemzően olyan cuccokat gurítanak ki a garázsból, mintha a büdzséjük épp csak arra lenne elég, hogy a mennyiségi-minőségi dolgokat a mindenkori középvonal túloldalára erőltessék. Pontosan ilyen a MotoGP 18 játékuk is. Nem rossz, el lehet vele szórakozni, de az élbolyban guruló motorsport játékoktól azért nagyon messze tanyázik.

Kezdjük a legfontosabbal: a tavalyi részhez képest a Milestone ráment egy kicsit a technológiára, így a játék megkapta a manapság oly népszerű U4 motort. Ezzel az átszerelkezéssel saját kifejezésük szerint „rebootolták” az évek óta húzott rendszereket. Ráadásul a srácok kimentek drónokkal a pályákra, és megpróbálták a felvételek segítségével 1:1-ben leképezni az aszfaltsávokat. Ezzel a látvány és a térérzet egész korrektnek mondható, de persze ezzel együtt is B kategória a vizualitás, lapos textúrákkal, robotszerűen mozgó ellenfelekkel. Általános sirám, hogy alap konzolokon a játék sajnos notóriusan sokat töltöget, XOX-en annyira nem volt baj ezekkel az időkkel, láttunk már rosszabbat is.

Mint szimuláció, mint vezetési élmény a MotoGP 18 működik. Sőt, a készítők arra is figyeltek, hogy a játékmenet skálázható legyen. Azaz a Forza-féle „szinte vezet helyetted a játék” megközelítéstől az egészen profi, sokrétű finomkodásig minden beállítható (még a visszatekerés is). És bátran állítjuk, tényleg jó és élvezetes a vezetési modell, mindenki megtalálhatja a magának való részletességet. A legdurvább szimulációs módról relevánsan nem tudunk beszámolni, révén az a lehetőség már meghaladja halandó képességeinket. Viszont egy jótanács a négykerekűekről áttérő versenyzőknek: a gyógy-beállítások felett már nagyon számít a megfelelő ív betartása. Ezt pedig a mesterséges intelligencia is jól tudja - a játék sajnos egyik legnagyobb hibája, hogy még legegyszerűbb nehézségen is bődületesen durván tolja. Alig hagy teret nekünk, nem nagyon alkalmaz gumiszálas mechanikákat, nem nagyon lehet kizökkenteni az ideális vonalról… A gép által irányított pilóták jóformán robotikusan, és kíméletlenül teljesítik a köröket. Ezért a játék nehézségi íve úgy néz ki, hogy mindent könnyűre állítva, akár árkon bokron is áthajtva lehagyunk mindenkit. Majd, ha szépen fokozatosan elkezdjük kivenni az assziszt-lehetőségeket, úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mély gödör aljáról próbálnánk fűszálak segítségével felkapaszkodni. Persze nem lehetetlen a betanulás, de ezt a játék csak minimálisan segíti, így amit nyer a Milestone a grafikán, a játékmenet lebutíthatóságán… úgy azt el is veszti a nem túl játékosbarát mesterséges intelligencia oldalán. Már ami a sokat hangoztatott hozzáférhetőséget illeti.

Multiplayer? A helyzet nem nevetséges, inkább szomorú. Ennek ellenére vigyorral, de savanyú, mániákus vigyorral konstatáltam többszöri próbálkozás után, hogy a játék nem hajlandó felcsatlakozni a hálózatra (utánajártam: nem nálam volt a hiba). Nem tudom, hogy így miként akarnak a menüben díszelgő eSport eseményre készülni a milánóiak, mindenesetre a játék ezen részét egyelőre csak egy néma ígéretnek tekintjük. (Mondhattuk volna hangos füllentésnek is, de csak alakul valami a többszereplős játékmóddal is hosszabb távon…)

A szokásosnál alaposabb játék lett a MotoGP 18, de még mindig nagy a lemaradás korunk elvárásaitól. A csapat kullog a nagyok évtizedekkel ezelőtti megoldásai után, próbálkozik a technológiai újításokkal, de egy percig sem érezzük úgy, hogy egy nyüzsgő, dinamikus, első osztályú versenyjátékot veretnénk. A szimuláció rendben van, a kampányszervezés és a licensz egészen korrekt. Jöhet a mesterséges intelligencia kikupálása, a prezentáció tovább csinosítása, a multiplayer rendbetétele… A szív és lélek lüktetésére, vagy hogy stílszerűek legyünk, mámorító benzingőz után kár ezeknél a címeknél vágyakozni...