[Teszt] Vampyr

Vampyr

siklaraSimon Klára2018.06.18. 14:21

Némi csúszás után megjelent végre a Dontnod sokak által régóta várt vámpíros témájú játéka, az első világháború utáni Londonban játszódó Vampyr, amelynek főhőse a halálból visszatérő és orvosból vámpírrá lett Jonathan.

A Vampire: The Masquerade - Bloodlines óta ábrándoztunk egy újabb tisztességes vérszívós játékról, a vérátömlesztés területén tudományos áttörést elért, majd akarata ellenére vámpírrá változtatott orvosnál pedig keresve sem találhattak volna ironikusabb főhőst egy gótikus angol regények hangulatát árasztó vámpíros történethez. A frontról visszatért és családjához igyekvő Jonathan Reid doktort hazafelé megtámadják, majd egy tömegsírban tér magához. Kezdeti rémülete után eluralkodik rajta az örjítő vérszomj, és az utolsó cseppig kiszívja a vérét az első útjába kerülő szerencsétlen nőnek, akiről kiderül, hogy a keresésére indult húga volt. A saját tettétől elborzadó, bánattól és bűntudattól elgyötört vámpír egy elhagyatott házba menekül, ahol megpróbál véget vetni az életének, de pechére ez sem sikerül neki, hisz halhatatlan lett. Jonathannak nem marad más választása, mint hogy kiderítse, mivé vált és ki tette ezt vele, miközben orvosi esküjét nem feledve igyekszik járvány sújtotta szülővárosának lakóin is segíteni - már ha ilyen döntéseket hozunk az újszülött élőhalott (hehe) sápadt bőrébe bújva.

A válaszokat kereső Jonathan hamar szert tesz egy emberi és egy vámpír pártfogóra is. Előbbi Dr. Edgar Swansea, a Pembroke Kórház igazgatója, aki nem csak munkásságának nagy csodálója, de egy élőholtakat tanulmányozó titkos szervezet tagja is, akit lenyűgöz, hogy világhírű kollégája vámpírrá vált, ezért rögvest állást és menedéket kínál neki intézménye falai közt. Vámpír segítője a kórházat bőkezű adományaival támogató titokzatos Lady Ashbury, aki ismeretlen teremtője helyett beavatja Jonathant a vámpírlét rejtelmeibe. Támogatásukért cserébe mindketten elvárják a jó ügy szolgálatát, de csak rajtunk áll, hogy éjszakai sétáink során beállunk-e a haldokló várost rettegésben tartó borzalmak sorába, vagy felvesszük a harcot azokkal, legyen szó a spanyolnátháról, az utcákon portyázó szörnyetegekről, vagy az azokra - és ránk - vadászó erőszakos félkatonai szervezetről.

Miközben orvosként próbáljuk visszaszorítani a járványt, vámpírként dönthetünk úgy, hogy a természetünknek engedve megszabadítjuk Londont pár ízletesnek tűnő egyéntől, akik halála talán senkinek nem fog feltűnni a felfordulásban. A város fokozatosan bejárható négy kerületében ugyan viszonylag kevés helyivel futhatunk össze (ezt a játék a karanténnal és a kijárási tilalommal magyarázza, meg ugye éjszaka van), de a Dontnod ígéretének megfelelően mindegyiknek van neve, története és kapcsolati hálója, és akármelyiküket intézzük el, annak következménye lesz.

A horror és akció vonal mellett ízig-vérig kalandjáték Vampyr egyik legmerészebb húzása, hogy a nevesített városlakók meggyilkolásával tetemes mennyiségű tapasztalati ponthoz juthatunk, különösen ha előbb megismerjük őket, illetve a jedi elmetrükk vámpíros megfelelőjét bevetve a legféltettebb titkaikat is kihúzzuk belőlük. Jonathan nem csak mindenkiről kideríthet valami disznóságot, amivel aztán szembesítheti az illetőt, de igazi minden lében kanál pletykafészekként el is kotyoghatja másoknak, ami olykor visszaüt, és véglegesen eleshetünk bizalmas információtól. Minden plusz infómorzsa további párbeszéd lehetőségeket nyit meg egyszerre akár több érintett szereplőnél is, és ha valakinek minden titkát kiderítettük, akkor ha elbájoljuk és egy sötét sikátorban végzünk vele, az életéért kapható maximális tapasztalati pontot kapjuk. Külön durva, hogy minél tisztességesebb vagy befolyásosabb az illető, annál több tapasztalati pont jár a meggyilkolásáért, ráadásul ha még beteg is, előbb érdemes meggyógyítanunk és csak UTÁNA megölnünk, hiszen a vér minősége is kihat az XP mennyiségére. Nesze neked, hippokratészi eskü!

Hozzám hasonló pacifistáknak azért nem kell aggódnia, mert helyettük rengeteg életünkre törő névtelen emberi ellenfél és természetfeletti bestia vérét is szívhatjuk (bár ők minimális XP-t érnek), ami mellé választhatjuk a patkány-diétát, és egy igazi orvos a helyi bűnbanda néhai vezérét is ugyanolyan bánásmódban részesíti, mint bármelyik másik betegét. Sok tapasztalati pontot kapunk a fő küldetések teljesítéséért és az azok során felbukkanó főellenfelek legyőzéséért is, illetve egy keveset a mellékküldetések teljesítéséért és a betegek meggyógyításáért is. Fejlődni alvással tudunk, de nem kell koporsóba másznunk, hanem a kórházi szobánkon túl a város több pontján is találhatunk menedékül szolgáló elhagyatott lakásokat, amelyek mindegyikében van lőszeres láda, barkácsasztal és ágy is. Valahányszor kiválasztjuk, melyik természetfeletti képességre szeretnénk költeni az XP-nket, majd nyugovóra térünk, eltelik egy nap, a következő éjjelre pedig komoly változások állhatnak be, főleg ha előtte épp befejeztünk egy fő küldetést.

Mindegyik kerületnek van egy oszlopos tagja, akinek a sorsáról egy ponton döntenünk kell, ez pedig meghatározza a közösség további életét is. A játék címében kiemelt Y betű három ágának megfelelően a sorsfordító döntéseknél rendszerint három választási lehetőségünk van, amelyek közül egy csak kellő tudás birtokában elérhető, ugyanakkor sokszor nem ez a plusz erőfeszítéssel megnyitható opció a jó választás. Néha nagyon nem egyértelmű, mi a jó döntés, és előfordulhat, hogy a saját logikánkat követve a legjobb szándékunk ellenére is kinyírunk egy komplett városrészt, ráadásul kissé túlzó következménynek tűnik, hogy egy ember halála azonnal halálra ítél mindenki mást is, viszont kétségtelenül hatásos írói eszköz. Látod fiam, milyen súlyos következményei vannak egyetlen rossz döntésednek??

Ja igen, egy végigjátszás alatt csak egy mentésünk van, és manuálisan menteni sem lehet, így ha véletlenül tömeggyilkossá válnánk, visszacsinálni sem lehet, úgyhogy sorry, majd legközelebb...

Egy kerületet úgy is el tudunk veszíteni, ha nem gyógyítjuk meg a lebetegedő lakosokat, vagy elkezdjük megtizedelni őket. Egy bizonyos egészségi szint alá süllyedve a kerület káoszba fullad, elárasztják a fenevadak és az összes ott élőt halottnak nyilvánítja a játék, illetve valamennyi nem teljesített mellékküldetést is bukunk. Mivel a négyféle befejezés megnyitása kizárólag az elhunyt városlakók számától függ, egy egész kerületet elvesztése után gyakorlatilag biztosra vehető a sötétebb lezárás, ezért tényleg súlya van minden tettünknek.

Választható nehézségi fokozat nincs, hanem ahogy gördítjük előre a fő történeti szál fonalát, úgy az ellenfelek szintje folyamatosan emelkedik, amivel a békés utat választva szinte sosem fogjuk tudni tartani a lépést. Ez eleinte nem okozott különösebb problémát, mert némi beleszokás után vígan elkalapáltam a nálam 5-6 szinttel erősebb ellenfeleket is. Sajnos a végjáték környékén egy tíz szinttel erősebb főellenfélnél már nem olyan mókás, ráadásul valahányszor nyugovóra térünk, a korábban megtisztított területeket is újabb ellenfelek lepik el. Belőlük egyébként nincs sokféle, így gyorsan kitanulható a stílusuk, és azt is látjuk, hogy a négyféle sebzés melyikével szemben ellenállóak, a harcrendszer pedig a viszonylag sokféle fegyver és természetfeletti képesség ellenére is meglehetősen egyszerű. Akkor van gond, ha szűk helyen körbevesznek, és nem tudunk félretáncolni a csapások és lövések elől, illetve az ellenfelek kijelölése is megbolondul, ha váltogatni akarunk köztük, az meg a legalja, amikor azért „halunk meg”, mert beakadtunk valami tereptárgyba.

Bár a harcot a kelleténél többször kényszeríti ránk a játék, és így néha elég idegesítővé válik, sokszor kifejezetten élvezetes, erősebb ellenfelek ellen ad lehetőséget némi taktikázásra is, máskor pedig különösebb nehézség nélkül elkerülhető. A gyilkolászást egyébként minimálisan jutalmazza a játék, ezért nincs értelme farmolni, a túl erős bestiákat pedig érdemes elkerülni. A harchoz hasonlóan hol élvezetesek, hol frusztrálóak a főellenfelek is, akik többségének a legyőzése elméletben faék egyszerűségű, a gyakorlatban azonban kínkeserves lehet, ha nálunk jóval magasabb szintűek. Ezt az árat kell fizetnie annak, aki ártatlanok gyilkolása nélkül akar boldogulni, de legalább egyik összecsapás sem igazán közelíti meg egy átlagos Dark Souls boss nehézségét, így legfeljebb átmeneti bosszúságot okoznak.

Sok múlik Jonathan tudatos fejlesztésén is, de ha nagyon tévútra mennénk, 250 XP beáldozásáért cserébe bármikor újra eloszthatóak a képességek, amelyek használhatósága leginkább kísérletezéssel derül ki (párat sosem használtam). A fegyverek fejlesztése és a boostot jelentő fecskendők elkészítése is rengeteget javít az esélyeinken, az ezekhez szükséges kacatokat és alkatrészeket pedig gond nélkül összekukázzuk az utcákon, ezért én a kereskedők szolgáltatásait sem sűrűn vettem igénybe. A kényszeres gyűjtögetés egyébként áthatja az egész játékot, hiszen kukázás mellett kipakolhatunk szekrényeket, dobozokat, összeszedhetünk szórólapokat, leveleket és naplókat is, és a Pembroke Kórház készleteire is rászabadulhatunk. Sok kulcsot és fegyvert eleve csak az erőszakos utat választva szerezhetjük meg valamelyik nevesített városlakótól.

Sok gyermekbetegsége van, összességében mégis az egyik legkellemesebb idei meglepetés számomra a Vampyr, és ezt nem csak az abból fakadó elfogultság mondatja velem, hogy a bejelentése óta rajongva várom, és az utóbbi három Gamescomon állandóan ott lebzseltem a Dontnod standjánál, elbeszélgetve a rendezővel és a fő történetíróval is. Bár közel sem AAA kategória, nyomasztó világa hangulatában egyszerre emlékeztet régi nagy kedvencem, a Vampire: The Masquerade - Redemption mellett a Thiefre, a Dishonoredre és egy kicsit még a Bloodborne-ra is, és amit lehetett, kihoztak a szűkös büdzséből. Tagadhatatlanul csúnyácska, és technikai szempontból némi túlzással 2010-es játék is lehetne, ezért kifejezetten jól áll neki a sötét, „mely ápol, s eltakar”. Cserébe egy krumpli típusú PC-n is gyönyörűen fut (a konzoltulajoknak állítólag nincs ilyen szerencséje), művészetileg pedig nagyon egységes, és sokszor kifejezetten látványos a pusztulás szélére sodródott nagyváros hol felkavaró, hol nyugalmat árasztó éjszakai arca. Öröm volt kiismerni a jellegükben némiképp eltérő kerületek gázlámpák sápadt fényével megvilágított tereit, macskaköves utcáit, zegzugos sikátorait, csatornáit, és a ködben úszó temetőt, az elhagyott épületekről és a rejtekutakról nem is beszélve. A melankolikus látványhoz cselló uralta fantasztikus zenei aláfestés társul, ami a központi témához is abszolút passzol.

A teszkó gazdaságos főmenüből jobb minél előbb kikeveredni, a rengeteg párbeszéd miatt pedig lehetetlen nem észrevenni, hogy szinkronhangok tekintetében a játék „szkájrimitizmusban” is szenved, vagyis Jonathant kivéve az összes szereplőt ugyanaz a pár színész szólaltatja meg. Ennek ellenére sem az írásra, sem az elhangzó a párbeszédekre nem igazán lehet panasz, és bár az NPC-k faggatásától néha eléggé leül a tempó, Jonathan orgánuma kellemes, az eszmecserék során pedig nem csak érdekes témák kerülnek terítékre, de az is megmosolyogtató, hogy főhősünk vámpírként is mennyire angol úriember maradt. A nagyszerűen megírt és fordulatos történet kapcsán külön piros pont jár a csapatnak, amiért a brit történelmet ilyen bravúrosan vegyítette a vámpír folklórral, és fekete humor mellett még easter eggekből is kijutott (ugye ti is megöntöztétek Lisát?). A keserédes hangvételű legjobb befejezésig bő 30 órán át lófráltam, lövöldöztem és (vér)szívtam London véráztatta utcáin, de ez a szám jócskán eltérhet egy jóval könnyebb haladást lehetővé tevő gyilkolászós végigjátszás esetén, amelybe már alig várom, hogy belevágjak.

A Dontnod megint mert kísérletezni, és a többi játéka mellé a Vampyrt is büszkén kiteheti a kirakatba, mert bár a hasonlóan tökéletlen, mégis zseniális Bloodlineshoz hasonló kult klasszikussá nem fogja kinőni magát, eddig 2018 bűnös élvezete. Az idejétmúlt kivitelezés egy lebilincselő történetű, merész ötleteket felvonultató, akció, kaland és horror elemeket élvezetesen vegyítő játékot rejt, amely a történetközpontú single player címek kedvelőknek igazi csemege. Messze nem tökéletes, ám az ehhez hasonló szerény, mégis ambíciózus játékok bizonyítják, hogy kellő lelkesedéssel sok pénz nélkül is lehet nagyot alkotni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

1 órája

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

17 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
28

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==