Hogy a játékok vizuális teljesítménye mennyire befolyásoló tényező egy esetleges vásárlást illetően, az elég egyértelmű: bár tudjuk jól, hogy a könyvet sem a borítójáról ítéljük meg, a tartalomtól függetlenül mégis nagyokat tudunk fintorogni, amikor valami nem a mai színvonalon tárul elénk. És bár az indie csodákat szemlélve sűrűn mantrázzuk a néhai Satoru Iwata egyik legismertebb mondatát, (“please understand!”) azért van az a határ, amikor azt mondjuk: na, azért álljon már meg a búbánatos gyászmenet!
Például amikor a West of Loathing - nincs rá jobb szó - igénytelen ákombákom külsejét próbáljuk fejcsóválva értelmezni. Értem én: normális asset-eket gyártani drága móka, egy ilyen kicsi, önmagára félkomolyként még véletlenül se tekintő produkciónál nem is nagyon kifizetődő - toljuk inkább fullba a kretént, ahhoz még passzolni is fog a paint-ben percek alatt összedobott, elemekben még így is többször újrahasznosított látványvilág.
És a vicc az, hogy működik.
Amennyiben képesek vagyunk túltenni magunkat a kezdeti sokkon - értsd: rábökünk a játék indítását triggerelő ikonra - a figyelmünket azonnal magára rángatja a tömény debilség, ami körülöleli az egész játékot, és ellenérzéseinket feloldja a “de hiszen ez így van jól” féle beletörődés, illetve inkább elfogadás.
A West of Loathing egy kalandjáték, melynek keretein belül a család legidősebb fia gondol egy merészet és elindul a félelmetes, ámde nem kevésbé őrült vadnyugatra szerencsét próbálni. Útját természetesen konflikusok szegélyezik, ezeket körökre osztott harcokkal teszi helyre. Azért a harcrendszertől nem kell várni tátongó mélységeket, mint ahogy a kaland elemek sem a Monkey Island komplexitásával szállnak síkra. Inkább érzem azt, hogy a sztori és a válogatott blődségek kísérőiként vannak jelen, ellenben nagyszerűen kiegészítik egymást.
A végeredmény egy könnyed, laza kis kaland, melyben a főszerep a rekordmennyiségű poént, geget illeti, melyek alá olajozottan dolgoznak be a fent említett játékelemek. Egy igazán szórakoztató kis hétvégi matiné, amely kiválóan csúszik akkor, ha az ember a számos, magát nagyon komolyan vevő produktum mellett valami egyszerű, szolíd kis kikapcsolódásra vágyik.
8/10