Pillars of Eternity II - Beast of WinterDLC teszt

Ha elég volt a trópusi lázból, de még istenekre vadásznál, az első Pillars of Eternity II DLC, a Beast of Winter neked szól: egy szektavezér a fagyos délre invitál, hogy a kétes eredetű világvége forgatókönyvének főszerepét aggassa a játékosra. Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy az első rész kiegészítőivel ellentétben a kettő több, egymástól (nagyjából) független, de rövidebb DLC-kkel operál. A sort a Beast of Winter nyitja, ami Rymrgand rideg birodalmába enged betekintést. Az ominózus minótaurusz-szerű isten felel többek között az éhínségért, a hanyatlásért és az entrópiáért (aki eszerint termodinamikában is jártas jelenség). Személye nem ismeretlen azok számára, akik tisztességesen végigjátszották az alapjátékot. Neketaka-ban ugyanis már egy balul elsült animancer kísérlet keretein belül belekóstolhattunk a nem túl barátságos Void dimenzióba, ahol maga Rymrgand is megfenyegette a csapatot egy meghívással. Most pedig beváltja az ígéretét.

Harbingers Watch a falu neve, ahol egy meglehetősen zakkant szekta tanyázik, élén Vatnirral, a Death Godlike pappal. A tagok úgy áhítják a halált, ahogy normális ember az életet. Mérgező gépolajat isznak pusztán szórakozásból, halált hozó sárkány elé vetik magukat, mintha az lenne maga a megváltás, és mint minden szektás, feltétel nélkül bekajálják vezetőjük zagyva hülyeségeit. Vatnir maga - mint potenciális csapattag - már más tészta, és részben az ő személyiségének kibontásáról szól a fáma. Részben pedig egy renitens sárkányról, aki képtelen rendesen meghalni... ami érthető módon szúrja a házigazda bikaember-isten sok szép kék szemét.

Ellentétben az alapjáték kampányával, a Beast of Winter erős fókusszal dolgozik. Nincsenek szerteágazó küldetések vagy pályák, az élmény lineáris és lépcsőzetes, legyen szó a történetről, vagy épp a harcokról. Utóbbi kellemes meglepetést tartogat: Veteran fokozaton (végre) valódi kihívást kínál még azoknak is, akik korábban egy ütős csapatot kovácsoltak össze. Néhány ütközetnek újra neki kell futni, ami nagyon ráfért a PoE II élményre. Sőt, az újragondolt nehézség DLC nélkül is a játékba szivárgott: az ellenfelek immáron felskálázhatóak, és szemmel láthatóan sokat dolgoztak a balansz finomításán. Amennyire pedig kiábrándító volt ilyen téren az alapjáték vége, most annyira odatették magukat az Obsidianos srácok: az utolsó ütközet(ek) méltó(ak) egy befejezéshez.

A kötelező, és ezúttal az átlagnál jobban megírt dialógusok és csaták mellett maradt hely egy kis időutazós nosztalgiának is, valamint egy könnyed logikai feladványnak. Az összkép teljesen korrekt, még úgy is, hogy kiderült, Ydvin eddig meglehetősen üres karaktere erre a DLC-re várt, hogy végre élet kerüljön belé. Az audiovizuális prezentáció ismét kifogástalan, mi több, a látvány egyenesen szemkápráztató. Negatívumból csupán kettő jutott. Egy kicsi: Vatnir fagyos varázslatai értelemszerűen nem kifejezetten hasznosak Deadfire sarkvidékén. A koncepciót értem, de a teljesítmény orientált játékosokat ezzel elriaszthatják attól, hogy magukkal vigyék erre a kalandra, ami amúgy nagy kár lenne. És egy nagyobb: még mindent felfedezve, harcokat néha újrapróbálva is csupán 7 óra volt, ami nem kifejezetten sok egy 10 eurós DLC-től, aminek ráadásul az újrajátszhatósági értéke minimális.

De ez csak számzsonglőrködés, Pillars of Eternity kedvelőként mindenképp emlékezetes, és az alapoktól kellően eltérő kiegészítőt kapunk ezért a pénzért. Jöhet a következő!