[GC Előzetes] 1C felhozatal

1C felhozatal

ne5hVáradi Dániel2018.09.16. 10:00

Devil's Hunt

Az angyali és démoni ellentét az idők kezdeti óta az egyik legjobb szemléltetésként szolgál a jó és rossz örök harcának. Erre a kettősségre épül a Layopi Games-nél formálódó Devil's Hunt is. A Paweł Leśniak Equilibrium regényén alapuló játékban Desmondot, a pokol végrehajtóját irányítjuk, aki belecsöppen a fény és sötétség között dúló ősi háborúba. Bár démoni erők birtokában van, a történet során dönthetünk úgy is, hogy szembefordulunk megbízónkkal és az angyali sereget vezetjük győzelemre.

A Gamescom során kipróbálható pre-aplha demón jól látszott, hogy a fejlesztők inspirációs forrásai között erősen képviseltette magát a Devil May Cry és nem pusztán az angyal-démon párhuzam miatt. A harcok központi eleme a pusztakezes küzdelem lesz, így rendkívül fontos lesz a helyezkedés és a megfelelő időzítés, hiszen távolsági támadásaink kimerülnek néhány speciális mozdulatban, amiket azonban nem tudunk végtelen számban bevetni.

Még ebben a viszonylag korai stádiumban lévő bemutatón is látszott, hogy hiába a fentebb említett "múzsa,' a Devil's Hunt harcai jóval lassabb tempót diktálnak, nincs lehetőségünk szélsebesen cikázni az ellenfelek között. Ez már csak annak is köszönhető, hogy a viszonylag gyors helyváltoztatást lehetővé tevő dash is egyik a már említett különleges képességeknek, a már megszokott módon visszatöltési idővel rendelkeznek.

A Devil's Hunt helyszínen lévő lengyel fejlesztői.

A visszafogottabb tempó ellenére is látszik, hogy a játék sikere a harcrendszer kidolgozottságán fog múlni, amin azért még van mit pofozgatnia a csapatnak. A kamerakezelés az ellenfelek becélzásakor képes volt furcsa dolgokat produkálni, valamint arra is célszerű lenne odafigyelniük, hogy a speciális támadások alkalmazása nélkül a harcok könnyen süllyednek az egyszerű ütések ismételgetésének monoton mocsarába.

Arra a kérdésre, hogy számíthatunk-e a történeten kívül más tennivalókra, a fejlesztők úgy válaszoltak, hogy a Devil's Hunt egy lineáris játék lesz és első nekifutásra a történetre kívántak fókuszálni, mely állításuk szerint kevesebb, mint 12 óra alatt abszolválható lesz. Mivel az alapnak számító Equilibrium már a harmadik köteténél tart, így nem zárkóztak el attól, hogy a folytatásban akár nyitottabb világgal is megpróbálkozzanak, esetleg tovább elemeket hozzanak be, akár a harc tekintetében.

***Devil's Hunt | PC, PS4, Xbox One

Fejlesztő: Layopi Games | Megjelenés: 2019***

A következő oldalakon az Eternity: The Last Unicorn, a Stygian: Reign of the Old Ones és a Gift of Parthax játékokkal ismerkedhetsz!

Eternity: The Last Unicorn

Ami az előző generációban a II. világháború volt, az napjainkban a különböző mondavilágok alkalmazása lett, hiszen záros időn belül a sokadik olyan játékhoz van szerencsénk, amelyik az északi mitológiát veszi alapul (és nem ez lesz az egyetlen ebben a cikkben). Az Eternity klasszikus mechanikákra építő RPG, melynek háttértörténete a már említett regékre építkezik. A Void Studios játékának középpontjában az elfek és az általuk nagy becsben tartott unikornisok állnak, amik egy átokkal való fertőzés miatt a hegyesfülű faj kihalásával fenyegetnek.

A próbakör alatt a fejlesztők a játékmenet bemutatására helyezték a hangsúlyt, a történet részleteibe értelemszerűen nem kívántak a kelleténél jobban betekintést engedni. Annak ellenére, hogy a játék központi karakterei az elfek lesznek, a játék több választható karaktert is kínál, szám szerint kettőt, egyikük a már említett faj képviselője, Aurehen, a másik pedig egy viking harcos.

A két eltérő karakter különböző képességekkel és támadásokkal rendelkezik, a fiatal elf nő fürgeségével ellensúlyozza fizikai erejének hiányát, illetve íjának segítségével távolról is veszélyt jelenthet ellenfeleire. Vele szemben a viking pajzs-kard párosának köszönhetően a frontálisabb megközelítése híve, illetve képes a felé irányuló támadások blokkolására is.

A próbakör tetemes részét a harcok tették ki, amik néhol meglehetősen problémásak voltak. Ez pedig annak köszönhető, hogy az egyes helyszínek több kisebb területből állnak össze, ezek a zónák pedig kötött kamerával rendelkeznek, amik miatt a terület teljes belátás nem mindig volt a legegyszerűbb.

Ha pedig éppen nem harcolunk, akkor különböző tárgyakat gyűjthetünk, rejtett ládák után kutathatunk értékes jutalmak reményében vagy fejleszthetjük fegyvereinket és képességeinket.

***Eternity: The Last Unicorn | PC, PS4, Xbox One

Fejlesztő: Void Studios | Megjelenés: 2019***

A következő oldalakon a Stygian: Reign of the Old Ones és a Gift of Parthax játékokkal ismerkedhetsz!

Stygian: Reign of the Old Ones

Ha az északi mitológia mellett egy másik visszatérő forrást kéne megneveznünk, az kétség kívül H. P. Lovecraft munkássága lenne. Az egyedi atmoszférával rendelkező univerzum csak a Gamescom során is több játékkal képviseltette magát.

A Stygian: Reign of the Old Ones egyszerre kíván szerepjátékként és körökre osztott harccal rendelkező stratégiai játékként is tetszelegni, mindezt pedig egy különleges, kézzel rajzolt világban teszi. Az előrehaladás során a párbeszédeknek legalább annyira fontos szerepe jut, mint a harcoknak, előbbiek esetében pedig egy érdekes fejlesztői döntésnek köszönhetően sokkal nagyobb súlya lesz.

A Cultic Games játékában ugyanis a 8 választható karakter nem pusztán eltérő háttérrel és tulajdonsággal rendelkezik, de ezt kiegészítendő, még azt is megadhatjuk, választott hősünk miben hisz, ez pedig drasztikusan kihat majd a világ többi szereplőjével folytatott beszélgetésekre. Ha ez nem lenne elég, a saját józanságunkra is figyelnünk kell, bizonyos opciók a párbeszédek alatt csak akkor érhetőek el, ha kellően őrültté válunk.

A fentiekre a koronát pedig az teszi fel, hogy a fejlesztők nemes egyszerűséggel száműzték a manuális mentés lehetőségét a játékból, így a párbeszédek során valóban résen kell lennünk, kinek mit és hogyan válaszolunk, ugyanis könnyen megeshet, hogy kulcsfontosságú részletektől esünk el. A döntések súlyának érzékeltetése mellett az újrajátszhatóság érdekében is született a döntés, hiszen a Stygian több különböző befejezéssel rendelkezik, egészen pontosan nyolccal.

***Stygian: Reign of the Old Ones | PC, Mac, Linux

Fejlesztő: Cultic Games | Megjelenés: 2019***

A következő oldalon a Gift of Parthax játékkal ismerkedhetsz!

Gift of Parthax

Felülnézetes, 2D-s arénaharc. Legrövidebben így lehet összefoglalni, a Gift of Parthaxot, melyben a rendelkezésünkre álló varázslatokat kell a lehető legjobb leosztásban és párosításban alkalmaznunk, hogy élve kijussunk a tucatnyi ellenfelet felvonultató ringekből.

A Folder Geist Games játéka erős párhuzamot mutat a Magickával, ezt a fejlesztők sem tagadták, azonban igyekeztek kellően egyedivé tenni saját alkotásukat. Amikor éppen nem az arénában küzdünk az életünkért, akkor az általunk irányított Arif varázslatait fejleszthetjük, illetve különböző rúnák segítségével különféle passzív módosítókkal is felruházhatjuk azokat, hogy minél könnyebben győzedelmeskedjünk a harcok során. Ha pedig éppen nem az arénában harcolunk, a különböző karakterekkel folytatott beszélgetések segítségével ismerhetjük meg jobban a játék háttérvilágát.

A gótikus pixelart stílusú játék erősen kölcsönöz az északi mitológiától, a fejlesztők elmondása alapján azonban ez nem teljesen tudatos döntés volt, amikor a varázslatok fejlesztésére szolgáló rúnákat tervezték, észrevették a hasonlóságot a viking rúnákkal, így kézenfekvőnek találták, hogy ezen az úton haladjanak tovább.

A Gift of Parthax 5 különböző arénát vonultat fel, melyek mindegyik eltérő nehézségi szintekkel rendelkezik, az igazi kihívásra vágyóknak pedig elérhető a Hardcore mode, melyben halál esetén minden elölről kell kezdeni

***Stygian: Reign of the Old Ones | PC, Mac

Fejlesztő: Folder Geist Games | Megjelenés: szeptember 13***

Még nincs vége, a következő oldalon a 1C Company többi játékával ismerkedhetsz meg.

Deep Sky Derelicts

Fell Seal: Arbiter's Mark

Re-Legion

Ancestors Legacy

Unknown Fate

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

2 órája
1

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

18 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
30

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==