[Teszt] Yakuza Kiwami 2

Yakuza Kiwami 2

Gamer3652018.09.24. 20:00

Dojima Sárkányának öklével nem igazán érdemes vitatkozni - ezt megtanulhattuk az elmúlt évtvizedben. Hat főjátékkal a sorban a SEGA eleve kitett magáért az évek során. De emellett mellékszálakra és újrakiadásokra is jutott idő, valamint fejlesztési kapacitás. Így lehet az, hogy a cég élelmes munkatársai elejéről tudták újraindítani a sorozatot: tavaly jött a Yakuza Kiwami, most a Kiwami 2, szebb-jobb-tartalmasabb kiadásban. Jó ez mindenkinek így. Annak is, aki régebben ütötte azt a bizonyos vasat (legyen az a bizonyos “vas” az Emotion Engine, vagy az ellenséges jakuzák fogszabályzója), meg annak is, aki nemrégen huppant rá Kazuma Kiryu történetére.

Újrakiadás, sőt nem csak egyszerű remaster, hanem teljesen újraépített játék lett a Kiwami kettő, amely egyszerre régi és új. Az időbeli kettősség játékában a tartalom és a forma is visszanyúl a múltba. A tartalom egyértelmű módon, hiszen az eredeti Yakuza 2 jelenti a játék alapjait. A küldetéseket, a karaktereket, az átvezetők kamerabeállításait, a történetet, szinte minden szempontot figyelembe véve. Ha játszogatunk a Kiwami 2-vel, és utána Youtube-on visszanézzük a PS2-es játék végigjátszásait, meglepő hasonlóságot fogunk tapasztalni. Ez egyben tartalomhűség, tiszteletadás és stréber múltidézés is, pláne, hogy a Kiwami 2 lényegében hasonlóképp fordulatos és izgalmas, mint a legtöbb Yakuza játék. Ami meg az eredeti forrás érdemeit fokozza.

A formai visszanyúlás persze nem ér el a Playstation 2-es epizódig, sőt! A Yakuza 6 motorját kapta meg a Kiwami 2, ami komoly előrelépésnek számított a megjelenésének nem is olyan távoli idejében. Kamurocho városa, nameg Osaka kerületei élnek, lüktetnek, a látvány pedig büntet, mint Kiryu san ökle egy hanügoshü vitázás után. A hatos epizód után ismét lehet falatozni (a fejlődési rendszer is innen lesz majd ismerős), lehet belső nézetből bámészkodni. de a klános minijáték is visszatér. A készítők extra tartalmak viszonylatában is viszonylagosan korrekt bánásmódot alkalmaznak a pénztárcát nyitó játékossal szemben. Goro Majima új melléktörténete igazi rajongói kiszolgálás, a poénokat pedig az is értékelheti, akik még csak most puhatolóznak a játéksorozattal kapcsolatban.

És érdemes is puhatolózni! A játék a zöldfülűek irányába is barátságosan idomul. A “Felkelő Nap Gengszterei” című szappanopera forgatókönyvében könnyű elveszi, a Kiwami 2 azonban gondosan meséli el az első rész cselekményét (nyilván a Kiwami 1-ből kiemelt mozzanatokkal), és szinte teljesen naprakésszé varázsolja a kalandra hivatott játékost. (Meg aztán baromi rég volt már az első és a második rész is, ha valaki számára annak idején csak PS2-őn volt meg a sztori nyitánya...) Kár, hogy a zseniális hatos, vagy a maga nemében talán még egyedülállóbb nulladik rész után a Kiwami 2 története annyira nem elemi, és mintha a szokásosnál is több lenne a nyűglődés, vagy az esetlen fordulat. Ezeket már régebben megszoktuk, de azért talán az utóbbi epizódokban kevesebb nyegleséget hoztak össze a történetírók. Minijátékok, emulátorok (Cyber Troopers Virtua-On és Virtua Fighter 2), és a szokásos őrült mellékszálak állnak az utunkba szépen, hogy ne hagyjanak minket boldogulni a fő sztorivonallal. De ez így pont jó, a Kiwami 2 sem az a játék, amin érdemes trappolva végigrohanni.

Sem a Microsoft, sem a Nintendo nem akarta saját platformján látni annak idején a Yakuza játékokat. A Kiwami 2 is bizonyítja, hogy mennyire nyakas és szögletes megközelítés volt ez annak idején a vállalatoktól. És bár a Yakuza 0 már Steamen is elérhető, a lélektani folytatás (Judge Eyes) pedig nemrég zörgette ránk a fakaput, azért a Kiwami játékokat is érdemes látni, megszagolni, kipróbálni... ha nagyot akarok mondani, akkor elejétől végéig maximális odafigyeléssel, teljes teljesítésre hajtva kipörgetni. Felőlem jöhet a többi rész Kiwamisítása, ha azok is ebben a mentalitásban lesznek újrakeverve.

Sgt Pep

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

3 órája
3

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

6 órája
8

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==