The Gardens BetweenTeszt

A gyerekkor csodálatos, titkokkal és élményekkel teli világa elevenedik meg a The Gardens Between sajátos hangulatú pályáin, ami egy szomszédos házban élő fiú és lány közös életét jeleníti meg teljesen szürreális formában, puzzle elemekkel fűszerezve. A vizuális narratíva és a hangulatos körítés azonban itt tényleg csak keretbe foglalja a történéseket, a játék ugyanis egy elsőre egyszerűnek tűnő ötletre építő relaxációs puzzle, nem is akármilyen. Ha hasonló címet kellene mondanom, egyértelműen a mobilos Monument Valley jutna az eszembe, pedig szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra. A közös pont a kettőben az, hogy egyikük sem gyötri az agyat a végletekig, épp ellenkezőleg. Az audiovizuális körítéssel megpróbálja ellazítani azt és ebbe csempészi bele a puzzle elemeket. Amik úgy vannak kitalálva, hogy folyamatosan fenntartsák a kihívás látszatát, de igazából ne lehessen komolyan elakadni bennük, mert sokkal inkább építenek az ötletességre, mintsem a nehézségre. Miközben játszunk velük, egy pillanatra sem leszünk kilökve a komfortzónánkból, végig jóleső érzéssel tesszük túl magunkat a nem túl gyakori elakadásokon.

A The Gardens Between alapötlete és irányítása pofonegyszerű. Adott egy többé-kevésbé lineáris pálya, amiben spirálisan, felfelé haladva kell elérni a végpontot és aktiválni azt egy különleges lámpással. Viszont nem a két karaktert irányítjuk, hanem az időt. Jobbra húzva a kart előrehaladunk, balra pedig visszatekerjük az idő kerekét. Már ha tovább tudunk jutni, mert természetesen mindenféle akadályok nehezítik az előrejutást. Itt kap szerepet a két szereplő elérő képessége: a fiú kapcsolókat tud állítgatni míg a lány a lámpásával tud egyszerűbb dolgokat végrehajtani. Az idő pedig különféle módszerekkel machinálható. Van, amikor a pálya egy részén telik csak, máskor meg kell valahogy változtatnunk a történéseket, hogy aztán visszatekerve már egy átalakított pályán tudjunk navigálni.

Olvasva nem vagyok benne biztos, hogy minden érthető, játék közben viszont szinte mindig tudni fogjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Izgalmas ötlethez természetesen legalább ennyire kreatív pályadizájn dukál és ezt nagyrészt meg is kapjuk. Nemcsak a grafikai elemek jópofák, de a felhasználási módjuk is, legyen szó egy felborított tálról, amiből szanaszéjjel szállnak a kukoricadarabkák vagy mondjuk a villámokról, amelyeket jó pillanatban megállítva egészen másba csapathatunk bele, mint ami az eredeti célpont lett volna. Minden pályán számíthatunk valami váratlanra, még olyan is lesz, amikor egy retro videojátékba kell néhány másodpercre belebújni és onnan irányítani a külvilág történéseit.

Két nagyobb - na jó, közepesebb - gond van a játékkal, ezek ráadásul összefüggenek. Az egyik, hogy hiába a kreatív pályák és az ötletes feladványok, a rendelkezésünkre álló eszközök erősen korlátozottak, így a sokadik pályán már rutinszerűen végezzük el a visszatérő feladatokat. Annyi friss ötletet vonultatnak fel a készítők, hogy igazságtalanság lenne újabb és újabb feladványtípusokat kérni, így viszont ahelyett, hogy hagyták volna a repetitivitásba belefulladni az egészet, inkább a kevés tartalom mellett tették le a voksukat. Tizenkilenc pályát és jó esetben három órás játékidőt - na meg emlékezetes élményeket - kapunk a pénzünkért.

Vannak olyan visszajelzések, hogy nem igazán sikerült kiaknázni a két szereplőben rejlő lehetőségeket, a személyiségükről nem sok mindent tudunk meg, így igazán a szívünkhöz sem tudnak nőni. Amellett, hogy ez valóban így van, én üdvözöltem, hogy inkább a feladványokra helyezték a hangsúlyt, az egyszerűbb életképek és maga a teljes vizuális világ tökéletesen elegendő ahhoz, hogy bele tudjuk képzelni magunkat két gyerekkori barát szerepébe, akiknek a fő célja annyi, hogy jól érezzék magukat. Ide nem illet volna több dráma annál,amit a végén zárásként amúgy is megkapunk.

A The Gardens Between legnagyobb erénye nem is feltétlenül az, hogy szinte mindenki számára élvezhető puzzlékat tud prezentálni (a hardcore Talos Principle/Witness rajongók sem fogják kínosan érezni magukat, igaz, elakadni sem fognak egyszer sem), hanem az a hihetetlen harmónia, amit áraszt. A zene, a vizualitás, a feladványok, a pályák mind tökéletes összhangban vannak, egy eleme sem lóg ki a sorból és tényleg csak azért mérgelődhetünk, mert háromszoros-négyszeres mennyiségben még erősebb anyaghoz juthattunk volna. Persze kérdés, hogy az ilyen erős ötletekből belefért-e volna még több, vagy felismerték a készítők, hogy ebben a témában pontosan ennyi tartalom van. Rövidsége ellenére is emlékezetes, minőségi darab.