Super Smash Bros. UltimateTeszt

A Smash Bros. egy akciójáték, azon belül is egy különc verekedős játék. No, itt már a Street Fighter és a King of Fighters hívők azonnal üveghangon visítják, hogy OBJECTION!! - persze teljesen feleslegesen. A Smash Bros. ugyanis nem kívánja beérni az “egy újabb verekedős játék, különféle ikonikus videojáték figurákkal a főszerepben” titulussal, sokkal inkább a saját külön útját járva igyekszik megközelíteni a zsánert. Ennek az útnak az alapjai az ősi Japán küzdősportban, a Sumo-ban lettek lerakva, én pedig leszek olyan jófej, és felütöm a wikipédiát azok helyett, akik most találkoznak először ezzel a névvel: “A szumómérkőzés szabályai nagyon egyszerűek. A kör alakú küzdőtéren belül két versenyző csap össze a gjódzsi (döntőbíró) jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz.” A Smash Bros. annyit csavar a formulán, hogy nem egy körben, hanem különféle 2,5D pályákon történik a harc, és hogy ezekről a pályákról nem kiszorítják, hanem egy jó kövér sallerral ki is vágják az ellenfelet, és nem csak a talpát.

Ez pedig a következőképp néz ki: minden karakternek van egy százalékos mutatója: ez azt jelzi, hogy egy jólirányzott pofonnak köszönhetően mekkora a valószínűsége annak, hogy a pályán kívül találja magát. A bunyó közben minden bevitt találat hatására ez a szám nő, és ha már úgy érezzük, itt az ideje odacsapni egy igazán fájdalmasat, akkor a karakterünk egyik “Smash” támadásával próbáljuk meg eltalálni a lesérült kollegát. A már említett sokszínűre komponált karakter felhozatal mellé már ez is elég lenne - és a kompetetitíven játszó esportolóknak elég is - a játéknak van egy másik oldala is: a Smash Bros. emellett a családi/baráti összejövetelek partijátéka is kíván lenni. Kompetitív esport alapanyag és kazuár partijáték egyben? Azt meg hogy? Leginkább úgy, hogy a Smash Bros. rendkívül sok lehetőséget és még ennél is nagyobb mélységet kínál. Sokan vagytok és szeretnétek egyszerre játszani? A játékban egyszerre nyolcan is könnyekig pofozhatják egymást az ezekre kialakított XXL-es pályákon. Túl steril a sima egymás elleni harc? Bolondítsátok meg a játékmenetet különféle tárgyak bevonásával. Szabjátok személyre, melyik tárgyból mennyi jelenhet meg pályán! Csináljatok egyéni játékstílusokat, például Törés Tesók, csak szablyákkal vagy kizárólag füstölgő labdákkal! Vagy esetleg legyen mindenki fémből és okádjon tüzet!

Esetleg úgy érzed, több van benned és szeretnél egy-egy karakterrel király játékos lenni? Nos, erre is van lehetőséged: a karakterek alapszintű mozgásait igazán könnyű elsajátítani, ám igazán nehéz és hosszadalmas a mesterré válás folyamata. És amikor azt hinnéd, hú, most már abszolút felső ligában játszol, akkor megnézel egy EVO-t vagy valami nagymester által készített bemutatót és rájössz, hogy sehol se tartasz még. A Smash Bros. abszolút a végletekig ki van dolgozva és pont annyit ad magából, amilyen mélyre leásol: ha csak a felszínt szeretnéd megkapirgálni, úgy is, ha meg se állsz a magmáig, úgy is első osztályú. Sokat markol és mind megtartja.

Node, mielőtt nagyon elmerültem volna a Super Smash Bros. definíciójában, ott tartottunk, hogy álmodtam egy Switch verziót magamnak, ami a 2014-ben megjelent Wii U és 3DS verziók tartalmi szummája+ lett volna, ám a meglepő módon még ennél is több került a kártyára. Egyfelől Sakurai (ő a Smash atyja, a rendező, a producer, az alkotó, az álmodó... etc.) egy huszárvágással vetett véget a különféle fórumokat eláztató (vagy inkább elúsztató) könnyes síránalmaknak: ezúttal nincsenek kimaradó karakterek, aki valaha szerepelt bármelyik Smash játékban az jelen van, pont. Emellett olyan karakterekkel dúsult a roster, akikért régóta könyörög már a közösség: itt van Ridley, Samus Aran nemezise, de itt van a régóta videojáték múzeumokban porosodó King K. Rool is, vagy például két klasszikus Castlevania szereplő: Simon és Richter Belmont. Többek között. Ha már szóba kerültek ezek a karakterek: Sakurai-nak továbbra is bármilyen retro játékot odaadnék, hogy készítsen belőle kurrens epizódot, olyan alázattal, szakértelemmel és szeretettel tud nyúlni ezekhez a karakterekhez és világukhoz. Simon Belmont például pont úgy néz ki, mint amilyennek elképzeltem anno gyerekként a borító alapján, de ugyanez igaz mondjuk Mega Man-re vagy Duck Hunt kutyulára is. Szumma szummárum, a dolgok jelen állása szerint 74 játszható karakter közül lehet választani, ami a tervezett DLC-kkel együtt 80-ra fog rúgni, ez pedig kérem a legnagyobb roster, amit valaha láttunk verekedős játékban.

ATTRIBUTES COULD NOT BE PARSED in line: @img image="smash_shoryuken.jpg" alt="Show: Ryu & Ken. Tádá!" position="inline"

Ám itt még nem áll meg a tudomány: ugyanis Sakurai és csapata nem szégyellte átvariálni a sorozat egyes kulcsfontosságú alapköveit. Például: már a levegőben is lehet dodge-olni, vagy a smash támadásunkat szinte bármeddig lehet ‘tölteni' - ezek amilyen apróságnak tűnnek papíron, annyira sokat jelentenek a terepen. Valamint a karaktereknek van egy “Final Smash csíkja”, ami ha feltöltődik, akkor azonnal tud produkálni Final Smash-t. Nem beszéltem még a Final Smash-ről? Olyasmi ez, mint a Street Fighter Ultra Combo-i: minden karakternek van egy egyedi szupertámadása, ami ha eltalál, akkor jó eséllyel repülőrajtot veszel. Eddig a randomszerűen felbukkanó ide-oda repkedő Smash-labdákat szétverve lehetett csak ilyeneket produkálni, amik persze szintén megmaradtak, sőt: nem árt óvatosnak lenni, mert ezúttal kamu Smash-labdák is a pályára tévedhetnek, amik a törést követően szép nagyokat tudnak robbanni...

Ha vetünk az összképre egy pillantást, akkor látható, hogy az Ultimate alapjaiban a Wii U verzióra építkezik, ám jóval tisztább, élesebb a kép, a karakterek kidolgozottsága jóval részletesebb, csak úgy mint a pályáké. Sakurai-ék mondjuk ebben mindig élen jártak, és ha kellene valami, amivel demózni szeretném a Wii U és a Switch közti teljesítménybeli különbséget, akkor gondolkodás nélkül a Smash-t választanám. A képfrissítés végig folyamatos, akadásmentes - mondjuk ezt úgy alapjáraton elvártam egy ilyen kaliberű címtől. A zenék pedig… hát, mit mondjak, több mint 1000 (ezer!) soundtrack foglal helyet a kártyán. Ezek egy része egy az egyben az adott karakter fő játékából importált tétel, de van rengeteg remix és újragondolt melódia és medley. Vannak köztük egészen meghökkentő átiratok is, például a Street Figher-es Vega témája zongorára és hegedűre hangszerelt verziója vagy a Super Mario Bros 3. Boom-boom témája, vonósokkal és Ian Anderson-t idéző fuvolával. Érdemes amúgy bekészíteni a kedvenc játékainkat, ahonnan jöttek egyes karakterek vendégszerepelni: gyanús, hogy egyes kompozíciók hallatán dolgozni kezd majd a “hú, ezt most újra kéne játszani” késztetésünk.

Ha volt valami, amit a játékosok joggal hiányoltak a Wii U-s és a 3DS-es epizódból, az az egyjátékos “kampány” vagy ha úgy tetszik kaland mód. Vagy nevezzük akárminek ami olyan, mint a Wii-re megjelent Brawl epizódból a Subspace Emissary. A jó hír, hogy van ilyen és World of Light-nak hívják, ám egészen másféle megközelítésű kaland ez, mint amilyenek a korábbi epizódokat díszítették. A történet szerint a gonosz félig csirkeszárny-félig cseresznyemag Galeem, a kolosszális Master Hand hordája segítségével foglyul ejti az összes Smash karaktert. Egyedül Kirby ússza meg az attakot - a Szenteknek is maguk felé hajlik a Master Hand, milyen meglepő, Sakurai korábban a HAL Laboratory-nál dolgozott Kirby játékokon - aki nekiindul a naaagy és kietlen és veszélyekkel teli világnak. Ahol bizony nem csak a harcostársai támadnak rá (akiket legyőzve csatasorba is állítunk, mint választható karakter, yay!) hanem azok klónjai is, akiket különféle videojáték mellékszereplők lelkei szálltak meg!

Nade, hogy miként is néz ez ki a valóságban: van egy karakterünk és egy szép nagy térképünk, rajta dungeon-ökkel, a 73 foglyul ejtett Smash karakterrel és több száz, lelkek által irányított klónnal. Ezutóbbiak adják a móka legjavát: a megszállt karakterek ugyanis felveszik a “lélek” tulajdonságait, eljátszák az eredeti játékban felvett szerepüket (a maguk esetlen, ám gyakran vicces módján). Például Hal Emmerich, azaz Otacon lelke egy fekete ruhás Dr. Mario-t száll meg, aki kerüli a harcot, ám a csapatába tartozó R.O.B. védelmezi és helyette is offenzív. Vagy például a Zelda sorozat Great Fairy-jét, a Melee klasszikus Fountain of Dreams pályáján alakítja egy óriási Zelda, aki képes meggyógyítani magát. Na, de a lényeg, hogy győzelem esetén tulajdonunkba szólítjuk az adott lelket, ami különféle speciális tulajdonságokkal tudja ellátni a gazdáját. Például egyes statok erősítése, vagy rezisztencia bizonyos elementálokra. De olyan is van, aki garantál minden harc előtt egy speckó fegyvert vagy tulajdonságot.

Erre a későbbiekben szükség is lesz: akadnak olyan szituációk, amiket egyes lelkek nélkül szinte képtelenség abszolválni. Viszont az egész kaland hihetetlenül változatos és addiktív: szinte nincs két egyforma harc, minden szituációt sikerült egészen egyedire finomhangolni. Az ember pedig azt veszi észre, hogy az egymás után jópárszor elsütött “na, még egyet” frázisai alatt elszállnak az órák. Érdemes amúgy a World of Light-al indítani a barátkozást a Super Smash Bros. Ultimate-el, ugyanis a rosterünk eleinte 8 alap karakterből áll, és a kalandjaink során megmentett bajtársak azonnal választható karakterré válnak a játék minden módjában.

Ha már ezt szóba hoztam: sokan sérelmezik, hogy miért nem elérhető a teljes roster a játék indulásakor és miért kell kioldani minden szereplőt? Nos, ez valóban egy érdekes döntés és eleinte én is húzam a számat, amikor láttam, hogy ez lesz a kotta. Ám az igazat megvallva mikor nekiálltam játszani, hirtelen minden problémám elillant ezzel kapcsolatban. Rájöttem például, hogy az általam erősen favorizált Mega Man-en kívül is vannak remek, nekem való karakterek. Nem is tudtam, hogy Ness mennyire kézre áll nekem, mennyire jók a speciális mozdulatai, milyen jók a hitbox-ai. Másfelől: ha szeretnél jó smasher lenni, akkor annak csak az egyik fele, hogy jól ismered a karakteredet. A másik fele, hogy ismerned kell jól az ellenségeket is. És nincs is jobb lecke annál, ha egy-egy karakter alap mozgáskultúráját elsajátítod.

Még mielőtt kihirdetjük az ítéletet, gyorsan pár gondolat erejéig megemlékeznék arról, amit esetleg lehetett volna picit másképp. Például egy kicsit részletesebb tutorial, ami a játék alapjainál egy icipicit mélyebben belemerít a lehetőségekbe. Oké, oké, tudom, 2018. van, a Google és a YouTube mindenki igaz barátai, de mégis: király lett volna, ha lett volna mindegyik karakterhez egy kicsit komplexebb oktató anyag.

Értem én, hogy Sakurai atya a sallagmentesség szent okán kigyomlálgatott minden együgyű kis játékmódot. Gondolok itt a Target Blast és a Home-Run Contest néven futó kis maflaságokra, de nekem böki a csőröm, hogy igazából minimális energiabefektetés árán megmaradhattak volna. Azon kevesek közé tartozok, akik a 3DS verzióban imádták a Smash Run-t, és most hiányolják, de őszintén szólva: akkora mennyiségű minőségi tartalom lett besűrítve a Game Card-ra, hogy indokolatlan volna emiatt siránkozni. Meg úgy bármi más miatt is.

*Úgy gondolom, ha az ember keres, találhat dolgokat amibe beleköthet, találhat karaktereket, akikért telesírhat fórumokat, hogy miért nem kerültek be. Ellenben: a Super Smash Bros. Ultimate a definitív Smash élményt adja nekünk, kikezdhetetlen tartalommal és tükörsimára polírozott játékmenettel, kiváló balansszal. Az alkotója ezúttal tényleg igazán komolyan vette a rajongói elvárásokat és mindent megtett azért, hogy ezúttal mindenki elégedett legyen a végeredménnyel. Én pedig a magam részéről nem nagyon tudom elképzelni, hogy hova lehet még ezt fokozni, merre indulnak el, ha a következő Nintendo gépen is szerepeltetni kívánják a sorozatot. Nade ez legyen a Holnap problémája és persze Sakuraié, a mi dolgunk, hogy addig is élvezzük ezt a különc ám egyben különb sorozat legpompásabb darabját.