[DLC] Spider-Man: The City That Never Sleeps

Spider-Man: The City That Never Sleeps

ne5hVáradi Dániel2018.12.27. 20:00

A Spider-Man története mindenképpen méltó egy valódi képregényadaptációhoz, hiszen nem pusztán hitelesen adta vissza a már ismert (vagy éppen kevésbé ismert) karaktereket, de egyúttal a tipikusan füzetekbe illő szituációkat sem kellett nélkülöznünk. Emellett a már elhíresült erő és felelősség kérdésköre is ott lapult a sztori végén. Erre igyekezett méltóképpen reflektálni a The City That Never Sleeps, melynek indulása kicsit épít az alapjáték egyik mellékes tevékenységére, ugyanakkor teljesen el is különül tőle, így aki csak a történet fonalát göngyölítette fel, az is bátran belevághat.

A legújabb kálváriában fonálcsüngő hősünk életében egy ismerős hölgy tűnik fel a színen, vele együtt pedig nem várt bonyodalmak egész sokasága. Az első epizód ugyan Black Cat-et állítja a középpontba, hamar kiderül, hogy az első körben a színfalak mögött megbújó, majd a második részben már komolyabb figyelmet kapó Hammerhead a sztori igazi központi figurája. Ő ugyanis az a karakter, aki a fő történeti szál elején elpaterolt Wilson Fisk helyére kíván lépni és a teljes alvilágot a maga keze alá hajtani. Ehhez kezdetben a mestertolvaj segítségére támaszkodik, majd amikor a terve kudarcba fullad, az alapjáték során statisztaszerepet kapó Silver Sable katonai erejére kezd építeni.

A három részre osztott kiegészítő története kellően hullámzó, érzésem szerint a közepére kicsit le is ült, a végére azonban kellőképpen magára talál és ízig-vérig Pókemberes pillanatokkal van tele. Természetesen ezúttal is számíthatunk mellékes tennivalókra, amik talán kicsit kiegyensúlyozatlanul kerültek megvalósításra. Ha valaki már az alapjátékban is rosszul volt a véletlenül előforduló bűntények sokaságától, az most sem fog örülni, mivel ismét lesz hozzájuk szerencsénk. Rajtuk kívül az alapjátékban csak épphogy feltűnő Screwball és az ő speciális kihívásai kapják a főszerepet (bár ne tennék, magasan a legidegesítőbb elemei a játéknak), valamint néhány új rosszfiú bázis kitakarítása vár ránk. A legjobbat a végére hagytam, ami nem más, mint egy-egy rövid mellékküldetés-sorozat, melyek ugyan a tipikus A-ból B-be történő rohangálást tűzik ki célul, jó kiegészítést adnak az éppen aktuális történeti szelethez.

Az alapok tehát adottak voltak, a kérdés inkább az, megéri-e beszerezni az extra adalékként szolgáló történeti szálat? Nos, amennyiben az alapjáték bizonyos karatereit elnagyoltnak és üresnek tartottad (elsősorban rád gondolok Silver Sable), akkor mindenképpen, hiszen a The City That Never Sleeps pont rájuk fókuszálja a nézőpontot, így végre kicsit jobban is megismerhetjük őket. Ha untad a mellékes teendőket, akkor óvatosan érdemes közelíteni hozzá, hiszen bár kevesebbet tartogat ugyan, azért mindhárom epizód jelentősen felkészült belőlük - igaz, szerencsére jóval kevesebb számban. Ha pedig a stáblista körüli jelenetekben felbukkanó cliffhangerek nem voltak elegek, akkor egyértelműen hiba kihagyni, hiszen az eseményeket lezáró Silver Lining egyből két új okot ad rá, hogy a folytatást várjuk, de a Heistben elindított apró családi szál is remélhetőleg komolyabban kibontásra kerül egy estleges második részben.

Egy szó, mint száz, a The City That Never Sleeps pontosan azt adja, amit az Insomniac az alapjátékban is elénk tárt, csak némileg kompaktabb formában. Képregénybe illő történet, ami a vége felé nem rest megidézni a legjobb Spider-Man párbeszédek és pillanatok hangulatát, mindezt megfejelve kellő mennyiségű mellékes elfoglaltsággal, ami nemcsak a korábban lógva hagyott karakterekkel kezd kicsivel többet, de egyben egy még nagyszabásúbb folytatást is igyekszik felvezetni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

1 órája

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

17 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
29

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==