Fallout 76Teszt

Menthető-e az atomháború utáni világ?

Összeszedni is nehéz, mennyi baklövést követett el a Bethesda a Fallout 76-tal, és nem lehet a játékot anélkül mérni, hogy ne helyezzük kontextusba ezekkel, ám mégis, két hónappal a start után, hol áll most maga a játék? Megéri áttanulmányozni magát a jelenséget is, ami sokak szerint már a Fallout franchise Bethesdához kerülésénél elkezdődött, azonban szerintem először a negyedik részben, ott is a Nuka World DLC-ben volt jelen.

Ennyire azonban ne rohanjunk előre, hisz végső soron maga a játékélmény az, amit szerintem igen is nézni kell. Én a sorozatot a második résszel kezdtem, és mikor kijött a harmadik, elvarázsolt a világgal, amit a Bethesda mutatott. Az eredeti fejlesztőgárdából összeverődött Obsidian viszont már teljesen a mélybe húzott a New Vegas kiadásával. Azon kaptam magam, hogy legalább tízszer játszottam újra a játékot, ami nem csoda: egy quest sincs, amit ne lehetne különbözőnél különbözőbb módon megoldani. Szeretsz elfutni a problémák elől? A legtöbb feladatnál megteheted. A puskák embere vagy? Hajrá, lőj le mindenkit. Lopakodnál és ha elkapnának, nyugodt szívvel tudod magad kibeszélni mindenből? Tiéd a pálya. És én bizony éreztem is azt a pályát: a lehető legtöbb frakciót egyesítve Cézár seregei ellen vettem fel a harcot egy lopakodó, magát mindenből kibeszélő kleptomániás mesterlövészként (valamiért a legtöbbször ilyen karaktert sikerült összehoznom).

A negyedik résznél azonban már látszott a trend, hogy a Bethesda inkább világokat szeret építeni, és hogy azokat felfedezni, azokban mozogni egy élmény legyen. Ha kell, ennek érdekében beáldozzák a sztorit és a több kimenetelű questeket is. Mindent a látványért és a bárki által élvezhető szórakozásért, ez talán a legjobban a Fallout 4: Nuka World DLC-ben jelentkezett legerősebben. Itt invitálta a játékost a Bethesda, hogy gyertek, a totális megsemmisülés utáni atomháború után ez a világ egyáltalán nem rossz, sőt, érdekes és szórakoztató. Az a humor, amit a Fallout 1 és 2 a Pip Boy karakterével és 50-es évek zeneivel belevitt a játékba, mint egy szatíra, itt a világ teljesen szerves része már, amely mellett könnyed szórakozás csupán a ghoul és raider mészárlás.

Úgy látszik, ennek a filozófiának az oltárán áldozták fel a Fallout 76-ot is: egy eredetileg multiplayer tesztelésnek indult projektből szépen kinőtte magát egy teljes játékká, ami már első nap nagyobb patchet kapott, mint maga az alapjáték volt.

Nyugat-Virginia a Fallout 76-ban is egy óriási vidámpark, egy attrakció: érdekesebbnél érdekesebb helyek várják, hogy felfedezzük őket. Látszik is, hogy miért ragaszkodik a Bethesda a Creation Engine-hez, nem egyszer mondták, hogy gyorsan és hatékonyan tudnak benne világokat alkotni, és ez bizony megmutatkozik még a végtermékben is, de már az előző résznél is azt vettem észre, hogy egyáltalán nem elégít ki se a sztori, se maga a lövöldözés/”kleptomániáskodás”. Azonban mindig érdekelt, hogy vajon mi lesz a következő sarkon.

Meglepően relaxáló és magányos élmény játszani a Fallout 76-ot: hiába szinte MMO szerű a játék, le van korlátozva (szerintem amúgy nagyon helyesen) a játékosok maximum száma 24-32-re. (Egyszerre max' ha tíz embert láttam az adott térképen, persze sose számoltam meg, lehet többen is voltak.) Így, ha nem egy baráttal vágsz neki a játéknak, akár napokig játszhatsz úgy, hogy nem futsz össze senkivel. És ha mégis, akkor se kell félned, ez nem a Rust: itt senki nem fog téged megölni. Egyszerűen nincs miért, nincs semmi játékmechanikai elem, ami erre ösztönözné a játékost. Harcot indítani csak akkor lehet, ha visszalőnek, de rám például még senki fegyvert se szegezett. Ha nagy ritkán találkoztam valakivel, mindig érdeklődve, mintha békés kóbor macskák lennénk, odamentünk a másikhoz, egymásra néztünk, integettünk egyet, majd ment mindenki a maga dolgára felfedezni, vagy az aktuális questet csinálni. Még ha közös event questet is csináltunk, ami időhöz és helyhez kötött közösségi kvázi kihívásoknak felel meg, először köszöntünk a másiknak, megcsináltuk a quest feladatot (ami rendszerint egy objektum védése/javítása vagy egy robot kísérgetése és megvédése volt), szépen megdicsértük a másikat egy hüvelykujj felmutatással és elköszöntünk.

Különösen kielégítő fejlesztgetni a fegyvereket is, és maga az építkezési mechanika is jó, de az igazság az, hogy az építés élményén kívül egyelőre semmi ösztönző erő nincs arra, hogy ebbe bárki is komolyabban belemerüljön. Közben a fegyverfejlesztés meg olyan, hogy egy éppen hogy használható rövid csövű sörétespuskából is lehet varázsolni egy igazi, akár messzire is használható pusztító gépet.

Ez a meglepően nyugtató hatású, néha már-már meditatív multiplayer élmény azonban hamar el tud fogyni, hisz véges világot tudunk csak felfedezni, és maga a felfedezés élménye nem ad igazából nagy mélységet: hiába a sok munka a környezeti történetmesélésben, ha közben nem tud semmi érdekeset nyújtani a világ azon kívül, hogy tessék, ilyen a környezet. Rengeteg más baj is van a játékkal, nagyon nehéz őket mind összeszedni, és nem is akarok egy bug listát írni ( megtette már más), párat azért mégis megpróbálok kiemelni.

A mélységet már elemeztem, de kicsit nézegessük még a sztorit. Vannak teóriák rá, hogy a játék maga egy szimulációban játszódik (ami bár elég olcsó, de legalább sok dolgot meg lehetne magyarázni, ami nem áll relációban az eddigi játékokban lefektetett dolgokkal), de összességében nagyon lapos a játék összes questje és sztorija.

A mélység azonban hiányzik abból a maradék RPG rendszerből is, amit meghagytak. A SPECIAL ugye az a rendszer, ami megalapozza, hogy miket is tud csinálni a karaktered. Az eddigi rendszerekhez képest drasztikusan átszabták, SPECIAL-ben elhelyezett pontokra lehet Perk kártyákat rakni, amelyek különböző képességeket adnak, kártyákat és SPECIAL pontokat pedig szintlépésenként kapunk. Viszont pont itt van az egyik legnagyobb hiány, hogy teljesen véletlen, miket fogunk kapni, pláne amikor Perk csomagot kapunk, ami egy pakk kosaras kártyának felel meg. Nem tudni, mi lesz bennük, így nem tudunk igazán előre tervezni a karakterünk felépítésével: egy hackelő és széfeket felnyitó tolvaj szeretnél lenni, de nem kaptál hozzá megfelelő kártyákat? Nagy kár, majd legközelebbi szintlépéskor. Vagy majd utána!

A tervezhetőség teljes hiánya maga után vonja sajnos a saját karaktered felépítésének lehetőségének laposságát is, míg az előző játékokban pont az egyik legfontosabb elem volt az, hogy te ki is vagy. A rendszer egyetlen előnye a rugalmassága, hogy ezeket a kártyákat bármikor cserélheted, így későbbi szinteken meglepően rugalmasan lehet működni a hősöddel.

Frakciók se nagyon érdekesek, de még csak nem is nagyon eredetiek. A holotape üzeneteket pedig mintha maguk az alkalmazottak mondták volna fel, nem profi szakemberek. További fura dolgok, amelyek lehet csak technikai aspektusból fakadnak, hogy egyszerűen iszonyat nagy szüneteket tudnak hagyni az emberek egy-egy mondat után az üzenetekben (Talán darabolva streameli a játék a szöveget?), ami a sokadiknál már egyre idegesítőbb, pláne, ha miattuk épp nem tud haladni az ember, mert meg akarja hallgatni a mondókát, mielőtt valami más dolgot beindít adott helyszínen.

Apropó hang beállítások: hiába állítod át az arányokat, mindig alapbeállításra állítódik vissza egy-egy újraindításnál (ezt most a legújabb patchnél már lehet javították). Az egér érzékenység is érdekes, plusz én ilyet még nem láttam, de csak horizontálisan működik, vertikálisan, ha fel- és lenéz az ember, marad az alapbeállítás. Továbbá, ez mondjuk nekem egyáltalán nem szempont, de a játék kifejezetten rondábbra sikerült, mint a Fallout 4. Nem maga a világban elhelyezett objektumok lettek rosszul megformázva, hanem az a fura, hogy kimaxolt ultra beállításokkal is úgy néz ki sokszor a játék, mintha nem lenne se élsimítás, se semmi utólagos grafikai javítás/boost az egészen. Gondolom ez nagyrészt annak köszönhető, hogy legalább valamennyire stabilan lehessen online játszani a játékot, de hát ezek nem szerveroldali dolgok, igazán meg lehetne oldani ezeket a kérdéseket. De ez tényleg nem zavar, a New Vegas például egy kifejezetten csúf játék volt a maga idejében is szerintem, mégis végtelenhez közelítő óraszámot pakoltam bele. Viszont tény, hogy a játék nézhetne ki szebben, és ezeket remélem utólag fogják is patchelni, mert jelenleg inkább néz ki a játék egy agyonmoddolt Skyrimnek, mint egy 2018-as Fallout játéknak.

Ahogy sok minden mást is javítani kellene, mert a játék még most, a megjelenése után jóval se stabil: nem is értem mi szükség van arra, hogy mindig online kelljen játszani. Bár a közös élmény mindig intenzív tud lenni, azonban a játékos a saját karakterét és annak történetét leginkább magában, mások zavaró és kifejezetten idegesítő tevékenysége nélkül képes csak igazán átélni. A játék crafting rendszere pedig mindenkiből egyik pillanat alatt kényszeres gyűjtögetőt farag, ami több szempontból is fura: egyrészt a játék nem büntet nagyon erősen, hiába van akár tízszeres túlsúlyod. Bár sprintelni nem tudsz, de futni továbbra is, igaz limitáltan (előző játékokban ez ilyenkor sétálásra csökkent). Másfelől, hogy újra sprintelni tudj, mindent le kell bonts alapösszetevőkre, amit csak crafting asztaloknál tudsz. De az alapösszetevők is súlyt adnak, amivel hamar megtelik az ember, így kénytelen azokat a saját dobozban tárolni (ami vagy saját bázison, vagy pár limitált helyen található csak). Ezek szintén hamar megtelnek, így a végén az értékes alapanyagokat már nem is lehet hova rakni, miközben maximum kettő, három fegyver van kéznél... Szóval hú, mélyre lehet esni ezzel a rendszerrel, ami valahol mégis csak bünteti a kényszeres gyűjtögetőket, miközben egyszerre késztet is arra, hogy az legyél.

A túlélő rendszer is egy vicc, igazából nem ad semmit a játékhoz, csak egy újabb dolog, amire oda kell figyelni és az időt rabolja el feleslegesen. A poén talán leginkább az, hogy nem kihívás akár még saját kézműves vegan termékekből is élni a posztapokaliptikus világban, pedig én mindig is azt gondoltam, hogy a vegánság egy ilyen első világbéli kiváltság, de úgy látszik a Fallout világában egy atomháború után is könnyen lehet tartani ilyen élet- (és étel)formákat is.

De nem csak apró javításokra szorul a játék. Alapvetően nem rossz a program, a játékmechanikák nagy része megfelelően működik, egy élmény a világban császkálni, nem érzem, hogy ez az egész egy végleg veszett ügy lenne. Viszont még ezzel együtt is nagyon sok munkát kell letennie a Bethesda-nak, hogy visszanyerjék a játékosok bizalmát, hisz rengeteg fronton elvesztették a Fallout 76-nál: kezdve a szinte játszhatatlan bétát és azutáni első hetet, a kétszáz dolláros Power Armor Editionben található táska skandallumon át a sarki közérti keserűhöz mérhető túlárazott Nuka Dark rumig (ami azért valljuk be, max csak közvetve az ő hibájuk, de az ő imidzsüket rombolja végső soron). És a példákat még lehetne sorolni a végtelenségig, tényleg. Naponta legalább kettő vagy három server disconnect üzenetet kapok, a hit detection mai napig laggol (talán már fel se tűnik, mert hozzászoktam), stb. stb. stb…

*És mégis hiszek a Fallout 76-ban. Nem gondoltam volna elsőre, de ahogy egyre jobban elmerülök a játékban, úgy jut eszembe egyre erősebben a No Man's Sky története: egy totális viccnek elsülő ígérgetéshalmaz, ami kinőtte magát mára egy teljes, szintén nagyon pihentető játékélménnyé.

Én ezt a jövőt szeretném látni ebben a Falloutban is, nagy a potenciál erre, csak elsőnek javítani kell a hibákat, aztán (közben) pedig fejleszteni: pvp szerverek (tud-e több lenni majd egy Rust klónnál?), moddolható szerverek (normális quest modok? Több rpg elem becsempészése? IGEN). Ha ezek a feltételek teljesülnek, egy egészen jó játékot kaphatunk végre. Sikerült megmenteniük az Elder Scroll Online-t is, nagyon remélem, hogy ezt is megmentik. Más Fallout, mint az eddigiek, de ez egyáltalán nem baj. Csak működjön.*

Rádi Gábor