Phoenix Wright TrilogyTeszt

Az emberből általában visszás érzéseket vált ki, ha valamit ezredjére is közel ugyanolyan formában adnak ki, de a Phoenix Wright széria első három részének mostani megjelenése ennek ellenére is örömteli, mert most vált végre elérhetővé mindenki számára a patinás sorozat.

Phoenix Wrightot a legtöbben talán Nintendo DS-ről ismerjük, de elsőként Game Boy Advance-re jelent meg, és még annál is régebben, Game Boy Colorra tervezték eredetileg - a kötődés a Nintendo konzolokhoz pedig csak a néhány évvel ezelőtti telefontos megjelenéssel szakadt meg.

Ha valaki szeretne képbe kerülni a sorozattal kapcsolatban, akkor érdemes tudni, hogy bár a világ nagy részén sikeres volt a legtöbb része, természetesen Japánban övezi a legnagyobb kultusz. A tizenegy játék mellett (oké, ebből öt spin-off, egy kört még a jó öreg Layton professzorral is futott Phoenix) az alapötletből készült regény, manga, anime, élőszereplős film (!) és musical (!!) is. Igazából semmi meglepő nincs a népszerűségében, hiszen a kalandjáték - visual novel keverék olyan erős karakterábrázolásban és -építésben, valamint párbeszédekben, mint talán semmilyen más széria. A kivétel nélkül beszédes névvel bíró szereplők mindegyike olyan emlékezetes egyéniség, akiket évekkel később is fel lehet idézni. Ez annak ellenére is kijelenthető, hogy valójában végtelenül egyszerű, már-már kétdimenziós a legtöbb figura, a történetmesélők igazából egy-két személyiségjegyet domborítanak ki, nagyítanak fel és visznek túlzásba, de a szereplők olyan gyorsan cserélődnek, hogy ennyi pontosan elég is belőlük. A főszereplőknél egészen más a helyzet, nem csak a személyiségük alakul a velük eltöltött hosszú órák alatt, de a hátterükről és múltjukról is több részen átívelő történetszálak árulnak el egyre többet és többet.

A Phoenix Wright játékok felépítése pontosan annyira telitalálat, mint az elmesélt történetek. Minden egyes epizód tartalmaz több, egymástól független bűnügyet, amelyek megoldása során válik egyértelművé, hogy van egy átívelő szál is, ezzel foglalkozik a záró ügy. Egymást váltogatja a nyomozás és a tárgyalótermi dráma, természetesen irdatlan mennyiségű beszélgetéssel (aki nem szeret olvasni, aligha fogja megkedvelni a sorozatot), némi tárgyhasználattal és a megfelelő szituációkban a logikailag helyes(nek gondolt) döntések meghozatalával. A játék ügyesen egyensúlyoz a visual novelek gazdag, de alapvetően passzív történetmesélése és a kalandjátékok gondolkodtató feladványai között, semmivel össze nem téveszthető eredménnyel. Sajátos megoldásain persze epizódról epizódra igyekeznek csavarni egy kicsit, egy-két új mechanika mindig megjelenik, de a lényeg tulajdonképpen sokadszorra is változatlan, ugyanazt a nagyszerű élményt kapjuk más és más csomagolásban. És persze pontosan ez a hátránya is, egyszer megpróbáltam egymás után három teljes játékot végigvinni, és az utolsó elején besokalltam: a sokszor tizenöt órás menetek között érdemes szünetet tartani, egy-két hónapot mindenképpen ajánlok.

A Phoenix Wright Trilogy ahogy a neve is sugallja, az első három részt takarja, ami tökéletes beszállási pont a sorozatba. Mondanám, hogy csillog-villog minden, hiszen nem csak a karaktereket, de az alapvetően statikus háttereket is teljesen újrarajzolták, csakhogy ez nem most történt meg, hanem néhány évvel ezelőtt az iOS verzió elkészítésekor. Ami most minden platformra megjelent, az valójában a mobilos verzió, csak épp a Switchet kivéve az érintőképernyős támogatás nélkül. Sok mindent nem is lehet elmondani róla, a nagyfelbontású állóképektől eltekintve ez teljesen ugyanaz a játék, amit egy-másfél évtizede imádtunk. Hogy vesztett-e a fényéből? Igen, vannak benne olyan megoldások, amelyek ma már avíttnak stámítanak (sokaknak eleve az furának hathat, hogy órákon keresztül olvasni kell, de ezt hagyjuk). Ilyen az, hogy minden helyszín csak a szomszédos területről közelíthető meg, ha tehát valahol teljesen máshol van dolgunk, akkor végig kell ugrálnunk egy csomó menün és képernyőn feleslegesen, ezt minimális munkával optimalizálhatták volna. Nekem nagyon idegen volt a stickes kutatás is, persze nyilván csak azért, mert érintőképernyőn ez sokkal jobban működött a DS óta. Nézzük a jó oldalát: még mindig jobb, mintha automatikusan ugrálgatnánk azok között a tereptárgyak-pontok között, amiket meg kell vizsgálni. Végül szerintem hatalmas ziccert hagytak ki azzal, hogy a rendkívül stílusos és szeretni való karakterekhez nem kerestek világbajnok szinkronhangokat. Nem azért, mert nem szeretek olvasni, hanem azért, mert ez lehetett volna a hab a tortán, az az apró kis plusz, amivel még teljesebbé tehették volna Detective Gumshoe bénázásait, Franziska von Karma kegyetlenségét vagy a főbíró dörmögését.

A Phoenix Wright Trilogy persze így is nagyszerű, ahogy van, külön üdvözlendő, hogy minden platformon elérhető és a kémia pont olyan erős a karakterei között, mint bármikor korábban. Mivel mobilokra szépen szivárogtak a későbbi részek is az elmúlt évek során, így valószínűleg a trilógia után hamarosan a többi epizód is érkezik majd, és mivel a sorozat színvonala soha nem vált vállalhatatlanná (maximum önismétlővé), azokat is várjuk szeretettel.