MLB The Show 19Teszt

A Sony jól csinálja: ha valaki baseball-rajongó és játékos is egyben, akkor az illető az utóbbi években csak Playstation platformon tudhatott egy jót baseballozni. Ez a lehetőség magának az MLB sorozatnak köszönhető, amely jó érzékkel, magas minőségi szinten szolgáltatja az itthon amúgy annyira nem népszerű sportnak a videojátékos megvalósítását. A koca gamer egyébként már azon is elgondolkodik, hogy miként lehet érdekes a baseball ilyen kiszerelésben, de erre nyugodt válaszom, hogy próbáljátok ki magatok valamelyik részt, vagy olvassátok el a Gameren található korábbi (elégedettnek tűnő) írásokat. Az MLB tényleg olyan színvonal, mint amit a 2K jobb sportjátékaiban láthatunk (a pofátlan mikrotranzakciók nélkül).

A legújabb rész is szórja magából a sziporkákat. A figurák eszetlen jól néznek ki, a mozgáshoz több tízezer (!) új animációt rögzítetek a fejlesztők, a meccs él, mozog, lélegzik, a filmeken, vagy közvetítéseken látható atmoszféra minden apró mozdulatból átjön. Javult a fielding, az ütési mechanika, és vannak olyan apróságok, amelyek az élvezetes szimuláció tovább csiszolgatásáért felelősek. A játékba bejött egy „March to October” lehetőség, ami egy átvariált, alternatív kampányként működő szezonjáték. A rövidített kampányban vannak kulcsmeccsek, és szimuláltak is. A kulcs pillanatokban nyújtott teljesítményünket a játék lendület jelleggel viszi tovább a köztes meccsekre, amelyeket szimulál a gép. Hogy jó-e vagy sem ez a szemlélet? A győzelmi sikerélményt mindenképp le tudja lombozni, ha a lendület épp nem a dombon felfelé, hanem lefelé tartó ívvel kapja el a kampányt.

A játék RPG-jellegű elemei tovább alakultak. A Road to the Show elemében a játékosokat úgynevezett archetípusok szerint generálhatjuk. A friss skill-fákon való eligazodás egyértelmű, és dícséretes, hogy a játékosok közötti interakcióval a szintén újdonságnak számító karaktertípusok íve is befolyásolható. Ilyen pl. Maverick, a hotshot játékos, vagy a Kapitány, a… ööö, kaptány. A karakterek ráadásul egymás között is kapcsolatot létesítenek (a perkek fejlesztése ezen is múlik ugye), ami egyfajta social-RPG jelleget ad a kampánynak. Az újdonságok listájára felírták a játékon belüli kihívásokat is, valamint a Moments is egy nagy dobás (sic!) lehet. Persze csak annak, aki a sport történetét követte, és akinek mondanak az olyan nevek valamit, mint pl. Willie Mays, Babe Ruth, vagy éppen Ken Griffey Jr. Mondjuk, ha már történelem, akkor alkothattak volna teljesen konzisztens képet egy-egy játékos koráról. Az átlag érdeklődőnek a modern korba bekeveredő nagy öregek akár furcsának is tűnhetnek.

Mint minden modern sportjáték, az MLB 19 is bemutat jó néhány gyűjtögethető apróságot (ahol ez esetben tényleg nem a játékos csecseinek masszív fejését érezzük elsődleges prióban). Átfogó XP-rendszer segítségével fejlődünk, Topps kártyákat, csapathűséggel a csapatokhoz köthető apróságokat nyithatunk meg, és virtuális aláírásokért is küzdhetünk. A térképes conquest hódítás is kapott néhány frissítő megoldást, azonban ez már tényleg az a territórium, amire az átlag játékos csak nagy bátorsággal fog bemerészkedni.

Amit az MLB The Show 19 játékból egy mindennapi gamer le fog venni: az általános Sony minőséggel abszolút pariban lévő, kiemelkedően látványos, részletekbe menően igényes sportjátékot szolgáltat a San Diego fejlesztőcsapat. Az MLB továbbra sem szól másról, mint az amerikai sport-kultúra egyik fellegvárának hithű ábrázolásáról. Aki baseball rajongó, az idén sem fog jobb baseball játékot találni. Aki pedig eleve továbbpörgeti a sportadókat a tévén (bocsi, tovább teker a híroldalak vonatkozó sportrovatán), azok meg inkább költsék másra a húsvétra allokált hobbizsetont.

Sgt. Pep