[Teszt] Rise of Industry

Rise of Industry

LotharFuchs Róbert2019.05.09. 17:01

Kezdésnek fontos tisztázni az alapkoncepciót: a Rise of Industry nem a klasszikus városépítős stratégia, sokkal inkább a tycoon hagyaték ifjú örököse. Cél, hogy a települések köré olyan ipari kerületeket rittyentsünk, ami a lakosok életét átvitt értelemben, a miénket pedig szó szerint gazdagabbá teszi.

Egy véletlenszerűen generált pályán több ilyen város is helyet kap, amiből egy tetszés szerint választottnál minden jogot megkapunk az építkezésre, valamint a természetes javak kiaknázására, hogy aztán az azokból előállított, idővel egyre összetettebb termékekkel profitra tegyünk szert. Az adaptív hozzáállás gyakorlatilag kötelező: hiába kerekítünk tájépítészeti remekeket pl. mezőgazdasági épületekkel, ha egyszer az ominózus város nem vágyik az általuk előállított javakra. Persze ebben az esetben is adott a lehetőség arra, hogy egy távolabbi városra sózzuk rá a felesleget, de ez nagyobb szállítási költségekkel, rosszabb esetben pedig akár logisztikai problémákkal járhat. Jó hír azonban, hogy a legtöbb ilyen üzem rugalmas, és a profilján belül bármikor képes átállni valamilyen más, de hasonszőrű produktum gyártására. Egy ültetvény például termeszthet almát, olívát, narancsot vagy szőlőt. A trükk az, hogy egy város pl. ilyen alapszintű élelmiszer igénye nyolc konkrét termékre korlátozódik az amúgy jóval nagyobb kínálatból. Ezek felvásárlási ára folyamatosan változik - elsősorban a kínálat fényében -, de az áhított javak ugyanazok maradnak. Ami bár nem kifejezetten életszerű, de megágyaz a következetes fejlesztésnek, valamint nem von el felesleges időt és energiát a folyamatos variálással. Kis odafigyeléssel tehát könnyű berúgni azt a bizonyos gazdasági motort, ami alapköve a győzelemhez vezető útnak.

A pénz ugyanis nem csak építkezésre és fejlesztésre költhető, hanem további városok engedélyeinek felvásárlására, amiben versenyt futunk a többi, AI irányította szereplővel. Ha nem kapcsolunk időben, előfordulhat, hogy a többiek egy városra szorítanak, ami nagyon leszűkíti a lehetőségeket. Elméletben ez jól hangzik, azonban a négy nehézségi fokozat közül még a másodikon is igen ügyetlen a mesterséges intelligencia ilyen téren, valódi veszélyt nem jelent. Tapasztaltabb tycoon játékosoknak tehát azt javaslom, hogy a normálnál is nehezebben vágjon bele, nehogy a kihívás hiánya teljesen elvegye a kedvét. Ismerkedésre amúgy is ott a tutorial, ami bár ellátja a feladatát, de engem például csúnyán becsapott. A karrier mód megnyerésének elméleti feltétele a legfejlettebb, prototípus termék legyártása és értékesítése. Még nézőket is toboroztam a nagy pillanatra, amikor is a méregdrága mega factory-m futószalagjáról kigördült az első előre elkészített csirketál, aztán… nem történt semmi. Mint kiderült, valójában a három prototípusból az autó az egyetlen, amivel (acsival igazoltan) át lehet szakítani a célszalagot, de ezt valahogy korábban elfelejtette említeni a játék. A haverok meg a (jogos) csalódást persze rajtam verték le, a fake news gyár címkét pedig már sosem vakarom le magamról. Kösz, Dapper Penguin Studios! :(

Annak ellenére, hogy témájából fakadóan egy bonyolultabb szórakozásnak hathat, a letisztult és logikus kezelőfelület rengeteget segít. Az első fél óra hathat csak kaotikusnak, főleg a korábbi tycoon címek ismeretében, azonban kis gyakorlattal már könnyű belátni és megérteni, hogy mi hogyan működik. Ezalatt főleg a logisztikát értem, aminek minden eleme kézzel finomítható. Elméletben bárhova fuvarozhatunk bármit, azonban szerencsére az intelligens szűrő nem halmoz el felesleges opciókkal. Ha pedig már akkorára nőtt a gazdaságunk, hogy nem akarunk mindent kézi vezérléssel intézni, akkor jönnek az áruraktárak, melyek hatáskörzetükben minden disztribúciós melót automatizálnak. Ugyanez a helyzet a szinte mindennek alapjául szolgáló vízzel: kitermelésére több lehetőség is van, az elosztását pedig igény szerint víztornyokkal automatizálhatjuk. Tetszetős megoldás, bár hozzáteszem, én legjobban azt a középszakaszt élveztem, amikor a már több, de nem túl sok lépcsős gazdaságomban, három városon át, darabszámos pontossággal, kézileg állítottam be minden üzem elosztási rendszerét. Ez volt az a pont, amikor a profitorientáció egy vékony kötélnek érződött, az egyensúlyozásra kapott bot egyik vége az értékesítésre szánt, másik fele pedig a saját iparba visszaforgatott termékek voltak. A sikerélmény ekkor hatott leginkább a megérdemeltnek.

Most viszont huszárvágással rá is térnék a nagyobb negatívumokra. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a városok is fejlődnek, lakosai sokasodnak. Amikor szintet lépnek, képesek lesznek komplexebb termékek vásárlására is. Azonban hogy ezek konkrétan mik lesznek, azt a játék véletlenszerűen találja ki. Nem nehéz kiszúrni, hogy mi ezzel a gond: kis szerencsétlenséggel egy egész addigi ipari ökoszisztémát vehet semmibe, mert pl. Mucsaröcsöge, ami addig almán és csirkén élt, kitalálta, hogy újdonsült, másodosztályú polgárokként ők már bizony konzerves marhahúst (is) akarnak. Ezt persze lehet kihívásként is értelmezni, de én jobban szerettem volna, ha a korábbiakkal kicsit (és tényleg csak egy kicsit) nagyobb összhangban alakulnának az emberek magasabb szintű igényeik. Ha a trailert láttátok, akkor tudjátok, hogy a forgalmi káosz és a környezetszennyezés elkerülése szintúgy objektíva. Legalábbis a fejlesztők szerint, azonban a gyakorlatban mindkettő rettenetesen könnyen megoldható feladatkör. Forgalmi dugó például (nálam) csak akkor alakult ki, amikor valamelyik üzem beragadt termékeit küldtem az egyik kereskedésbe. Ez egy átmeneti probléma, ami egyrészt el is kerülhető, másfelől pedig a rövid megléte sem érvágás. És ezek még csak autóutak, ott van a vasút és a zeppelin (!) is, mint szállítási alternatíva, ezekre azonban az első (fake) végigjátszásomban semmi szükség nem volt. A környezetszennyezés ugyanez: túl sok az egy helyen pöfékelő kémények száma? Közéjük dobsz egy légtisztítót, és kész. Ami már csak azért is kár, mert vizuálisan egy elég klassz jelenség, nem beszélve a benne rejlő potenciálról, és nem utolsósorban a (becsülendő) népnevelési szándékról. Egyelőre azonban csak egy durván két kattintásos feladat. És ez a legnagyobb gond (per pillanat) a Rise of Industry-val: néhány remek ötlet nem kapcsolódik elég szervesen a játékmechanikához. Elnézve a nyitott hozzáállásukat, ez idővel biztosan változni fog, azonban idáig is négy évig tartott jutniuk, kis fejlesztőcsapat lévén pedig nem a következő hetekben várnám a megváltást. Mindez pedig nem csak a kihagyott ziccerek érzését kelti, de a karrier módra is rányomja a bélyegét, ami így inkább hat egy hosszú pórázra eresztett sandboxnak, mintsem valódi kampánynak. Elvárásoktól függően azonban ettől még nagyon is szórakoztató tud lenni, főleg azoknak, akik a homokozó stílust preferálják. A többi érdeklődőnek egyelőre vagy a demót, vagy a türelmes várakozást tudom javasolni. Én meg megyek vissza a térképre, mert köt az ígéret... azok a nyüves autók nem fognak maguktól elkészülni.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 órája

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

4 órája
4

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==