Bloodstained: Ritual of the NightTeszt

Meg kell hagyni, elég hányattatott út áll a Bloodstained: Ritual of the Night megjelenése mögött: számos újra/ és áttervezés, négy elbúcsúzott platform és négy évni bóklászás a kihívások labirintusában. Bár nem ez a játék az egyetlen, amely hasonló utat jár be, de a Castlevania játékok egyik nagyura, Igarashi Koji a Konaminál eltöltött éveinek évtizedes munkássága alatt tudta, hogy végül célba érnek majd. Ugyan az eredeti tervekkel ellentétben sem Mac/Linux, sem PS Vita és Wii U verzió markolászására nincs lehetőség, de ettől eltekintve teljes frontos letámadásnak lehetünk szem- és fültanúi - még ha akadnak köztük látványosan elhanyagolt/elnagyolt delikvensek is (a botrányos Switch verzáról beszélünk ugye, amelyhez hamarosan érkezik a gyógyír).

Kickstarter ide „Igavania” stílus oda, ha egy apró szóval kellene jellemeznünk a Bloodstained remekművet, akkor a „jó” felé billenne a mérleg. Ez már látszott a közösségi finansszírozás alkalmával megfogalmazott célok okán is: ha az ott látottak-hallottak elkészülnek, az már valamelyest garancia a minőségre. Noha azért vannak jellei a „korcsosulásnak”, ez inkább a játékos réteg felhígulására, mintsem a stílus időállóságára fogható. Egy szóval a Bloodstained nem lett rossz játék, ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a fejlesztők gyakorlatilag felélesztették az ún. „Igavania” stílus lényegét, amelyet a mester anno még a Konami berkeiben eltöltött tíz esztendő alatt alkotott meg. Az 1997-es Symphony of the Night-tal kezdődően Igarashi fogta az akkortájt akciójáték felé kacsintgató Castlevaniat és egy felfedezés-orientált Metroid-sejtbeültetéssel kemény RPG-szerű vonalat injektált a korosodó stílusba. Az eredmény: két sikeres GBA trilógia és NDS felhozatal számottevő szakmai elismeréssel és elég magas elégedettségi faktorral. Az Igavania tehát él és létezik, a zsáner szubműfaja ráadásul jól elkülöníthető a Metroid-égisz felfedezés-bázisú és linearitás-mentes játékmenetétől. Mondjuk az is igaz, hogy a valódi örökség amúgy is a reinkarnációk előkelőségei közt keresendő, amelyek óvatos higgadtsággal jelölik ki játékról-játékra a műfaj jövőbeni létjogosultságát (lásd: Axiom Verge, Hollow Knight és társai).

Mióta útjaik elváltak, a Ritual of the Night Igarashi-san első önálló játéként vonul be a történelembe - és ahogy a projekt neve sugallja, valóban nem áll messze a Symphony of the Night örögségétől. Oké, pixelek helyett polygonok, de témáját stílusát és mechanikáját tekintve a Bloodstained egy vérbeli Castlevania játék, amely most sem szól másról, mint a gótikus környezetbe helyezett horrorisztikus démonok levadászásáról, az alkimista lötykölésről, vagy az új szintek, illetve pusztítóbb fegyverek keresgetéséről a helyi gonosz lebökése érdekében. A pozitív attitűd mellett azonban az is látszik rajta, hogy nem röptették a Castlevania keményvonalas hagyatékát Igarashi feje körül... ez pedig alapvetően változtatta meg az összképet a „szabadság” fals képe mögé bújva, sajnos nem mindig pozitív értelemben - de erről kicsit lentebb.

A Bloodstained játékmenetére érzésre javarészt az NDS játékok szellemisége telepszik rá, mint inspirációs forrás. A környezet alapvető diverzitása is megfigyelhető ugyanúgy: bár egy ócska bárka felületén kezdődik a kaland, a visszatérő motívumok (a megszokott ódon kastélyok, kúriák, katedrálisok, új helyszínek és az őket összekötő, helyenként trükkös metodikák) ugyanúgy részét képezik az új Igarashi-kalandnak. Az ismert setup bája olykor ugyan a változatosság rovására megy (az Igavania stílus önmagában sohasem volt pályadizájn szempontjából a független, cél nélküli helységek variálásának mestere), de az egyes szekvenciákat összekötő „labirintus” modell enélkül is működik. Ennek egyik fő oka az, hogy a stílus nem fukarkodik az RPG és az akciójelenetekkel, így habár kezdetekben elég basic módszerekkel enged csak érvényesülni, később a variálhatóság és a felszerelések-képességek bűvöletében úgyis kevesebb időt szentel a játékos a bámészkodásra (mint lentebb kiderül, joggal).

Itt figyelhető meg a játék egyik gyenge pontja: a látvány és a technikai megoldások bizony nagyon hullámzó szintet ütnek meg és ezek azok a pontok, amelyekkel már utólagos foltozással sem lehet igazán mit kezdeni. Példának okáért míg az egyik helyszín gyönyörű kidolgozott pompájában feszít a HD kijelzőn, néhány átvezető animáció és az elnagyolt, ún. töltelék helységek látványos generációs lemaradásban vannak a többihez képest. Pixeles portrék a polygon környezetben, túlzottan csillivilli és animált környezet, miközben a mozgásfázisok és a mimika abszolút elhanyagolva érzi magát - gyanítható, hogy ebben bizony közrejátszik a játék elmúlt négy esztendőjének hányadtatott sorsa, melyekből érzésre bőven akad a gyengébb minőségű, vagy félkész fércmunkából is.

Ha már harcrendszert említettük: elég masszív számú bökő-vágó- és szúrófegyver leledzik a játékban, és mindegyik a sajátos stat értékeivel, technikáival és attribútumaival igyekszik a hőse kedvére tenni, sőt! Minden osztály rendelkezik egyfajta rejtett képességgel is, amelyet csak a megfelelő tájékozódással, olvasással és kutatással lehet csak felderíteni.

Ez mind szép és jó, de nem lenne Igavania, ha nem bolondítaná meg az egészet valamiféle mágikus rendszer, amely jelen esetben a főhős Miriam Shard-irányultsága: a mágikus képességek, melyek bizonyos számú borzadály lebökése után Miriam testébe ívódnak, elég sokszínű variációs lehetőséget ad a játékos kezébe főleg, hogy egyideűleg több különböző tulajdonságú shard erejével is játszani engedi a karaktert. Lehet offenzív, defenzív mechanikákra segítőkre buffolni, gigantikus varázstámadásokra, vagy passzív statértékekre szórni a csilliárd bónuszt, sőt: idővel a shardok bővítésére, vagy további tárgyakkal történő erősítésére is lehet majd taktikát építeni. Alapjaiban véve az ún. „szilánk-szisztéma” egyfajta jutalmazó rendszer, amely a backtracking alkalmával hatékony csak igazán, hiszen az ellenfelek respawn hordájának ellenállása is szükséges a fejlődéséhez.

Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bloodstained: Ritual of the Night egy remek animébe oltott hack'n slash Igavania: a horror setup ellenére kissé bugyuta és világmegmentő történettel, vívódó antagonistával és látványos átvezetőkkel, amely szépen, apránként tesz hozzá az összképhez. Már természetes, hogy a kissé vontatott történet egy idő után magát sem veszi túl komolyan, de mit is várunk el egy ilyen játéktól, mikor a könyvespolcokon turkálva akár még a hajfodrászati gyorstalpalót is elvégezhetünk a főhős fizimiskáján...

Hogy picit fordítsunk a nézőponton - afféle upside down módra -, álljon itt néhány furcsaság, amely jól mutatja a kiadói védőernyő hiányát: azon kívül, hogy a játékkal alkalmanként érthetetlen és alapvető koncepcionális problémák akadnak, audiovizuális téren sem domborít mindig az elvárható szint felett. Egy dolog, hogy a rejtett dolgokra történő rávezetés helyenként teljesen hiányzik a környezetből, vagy abszolút játékossal szemben elkövetett csínytevésnek éli meg az emberfia, a kulcsok reménytelen keresgetése, vagy az indokolatlan nehézségi peakek léte kicsit zavart kelt az erőben. A zenei lekeverés is hagy némi kívánnivalót maga után, bizonyos trackek látványosan gyengébben muzsikálnak és a low-end stílus is erotikus hatással van a hallójáratokra. A dialógusok résztvevői elnagyoltak és rengeteg az újrahasznosított tileset, ebben a korábbi Konami-égisz alatt készült epizódok egyértelműen versenyképesebbek voltak. Az audiovizuális összkép ennek megfelelően csak erős közepes, de mentségére legyen mondva, hogy a remek harcrendszer, a dark-gótikus hangulat, a shard rendszer és az Igavania működő sejtmutációi feljebb lökik a verdiktet.

A Bloodstained: Ritual of the Night ugyan nem hazudtolja meg a stílust, de csak óvatosan tekint az egykori felmenői felé. Látszik rajta az elhivatottság, de ugyanakkor az is érezhető, hogy a nagy elvárásokhoz képest picit elcsúszott a fókusz. Azonban ha lehúzzuk a Castlevania szemüveget, egy tisztességes crowfunded játékkal lesz dolgunk, amely vénából ad jogot a bizonyító folytatásra. Kérdés, hogy Igarashi-san mit kezd majd a lehetőséggel, de addig is: készült egy jó játék, a neve Bloodstainvania, azaz... Igavania, vagy... új Castlevania.

A játékot Xbox One platformon teszteltük.