[Teszt] SolSeraph

SolSeraph

mcmackoGéczy Attila2019.07.29. 19:50

Emlékeztek a Zeno Clash-re, vagy a Rock of Ages-re? Nos, ugyanaz a chile-i illetőségű csapat készítette a SolSeraph-ot is, amely esetében már messziről látszott, hogy itt bizony egy ActRaiser szellemi örökössel lesz dolgunk. Azzal, hogy a játék nem fullos indie-vonalon, hanem a SEGA gondozásában jelent meg, még furcsább irányba viszi a dolgokat: az eredeti ActRaiser ugyanis az Enix gondozásában debütált, mégpedig a Super NES masinára. Az eredeti cím egyfajta isten-szimulátor volt, ahol egy városka épülése felett tartottunk rendet kis puttóinkkal - ám, amikor a szörnyeket kellett komolyabb szituációkban purgálni, olyankor akció-platformer pályákon vehettünk részt. A koncepció rettenetesen megelőzte a korát, az ActRaisert pedig sokan a mai napig klasszikusként emlegetik.

A SolSeraph-ot nem fogják. Bár a játék nagyban támaszkodik a fenti formátumra, többszörösen is eljárt felette az idő. Nézzük az első pontot. A platformer szakaszok során a nap angyalát irányítva kell megtisztítanunk akciószinteket, vagy szörny-bázisokat. Ezen szakaszok irányítása és érzete nagyban hajaz a kilencvenes évek elejére jellemző mechanikákra. Ez bizonyos szempontból bájos, másik oldalról viszont korlátozó tényező. Angyalunk terelgetése rendben is volna, de a harc súlytalan, a támadás túl közelre esik a karakterünk hitboxához, ezért az egész akciózás olyan nyamvadt. Tudjátok, ahol az ellenfelek ellen furcsa, természetellenes kikerülés-visszatámadás mintákat kell bevetni, már ha nem akarunk hamar a szörnyek martalékává válni. Retro a köbön: a játék kb. úgy fest ebben a szakaszában, mintha egy bő generációval le lenne maradva - a fabábu-jellegű animációk pedig csak tetézik az érzéseinket.

Sokkal jobban sikerült a térkép nézeten játszódó építkezős-defense játékszakasz. Itt nyersanyaggal lavírozva populációt szaporítunk, varázzsal segítjük a város épülését. és a környéken lévő szörnybázisokról hullámokban áradó támadások leveréséhez tower defense megoldásokhoz hasonlóan építkezünk. A dolog működik, valahogy a grafikusok is jobban helyt állnak ebben a szituációban, és pályáról-pályára tud némi érdeklődést fenn tartani a hiú istenek elleni harc (akik egyben kvázi a szintek főellenfeleit is jelentik). Hogy itt mi az elmaradottság? Nos, ahogy a Tower Defense műfaj reneszánsza és az Actraiser játékok között eltelt 10-15 év, a SolSeraph és a Tower Defense játékok között is közel ugyanennyi idő folyt le az istenek homokóráján. Ennek megfelelően sok újdonságot nem hoz ez a mód sem, ha pusztán csak a mechanikai részeket vizslatjuk. Emellett a formula alapjai is sokat ismétlődnek, és sokszor érezzük majd, hogy egy kicsit nagyobb mélységet is

A SolSeraph-ot az emeli ki amúgy az indie-játékok áradatából, hogy a kettő játékmenet keverékének a mai napig van egy érdekes varázsa. Ráadásul ahogy haladunk előre, a világ és a tennivalók úgy nyílnak meg. Ezzel párhuzamosan sajnos mind a két játékmódban fennáll annak a veszélye, hogy a fokozatos haladással, a kihívás fokozódásával a frusztráló mozzanatok is megszaporodnak.

Érdekes jószág ez a SolSeraph. Van benne valami vonzó, van benne valami egyedi, ami miatt a retro-rajongók, vagy a különleges élményeket keresők találhatnak benne kedvükre valót. Sajnos azonban objektíven nézve a dolgokat azt kell mondjuk: olyan megkésett érzésünk van. Ugyanez, ugyanebben a formában az XBLA játékok boomjának pillanatában lett volna időszerű - most azonban csak egy érdekes, tökéletlen kuriózum, amely régies megoldásaival, felemás prezentációjával, és egyedi, de betonstabilnak nem nevezhető játékmenetével keveseknek fog csak ténylegesen imponálni. Jól mutatja ezt az is, hogy az elérhető online statok alapján az első főellenség utáni részeket (X platformon) a játékosok 70%-a már nem is látta. Nem túl jó arány.

5/10

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

1 órája

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

17 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
28

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==