Silver ChainsTeszt

A közepébe csapok: ennyire sablonos játékot még életemben nem láttam! Félreértés ne essék, attól még, hogy szerencsétlenül gyenge és unalomig ismert az egész koncepció, nem igazán lehet haragudni a Silver Chains-re. Legalább lett egy komplett gyűjteményes kötetünk a horror-zsáner legalapvetőbb közhelyeiről. De a tisztességes iparosmunkánál adekvátabb jelzővel nem igazán tudom megragadni azt a tragikomédiába hajló akarást, amit a Cracked Heads leművelt a Silver Chains-szel.

Baj igazából nincsen, néhány glitchet leszámítva technikailag biztosan nem, bár a gépigény kissé vastag is egy ilyesmi szög egyszerű, nem procedurális, belső nézetes megoldáshoz. Még akkor is, ha a grafika elismerésre méltóan látványosra sikerült. De hogy lehet már az első öt percben lefutni az összes kötelező kört, te jó ég! [Facepalm] Ilyet se láttam még. Fellógatott, megcsonkított, meztelen játékbabák, maguktól helyet változtató gyermekjátékok, becsapódó nyílászárók, nulla rutinnal és gyenge idegrendszerrel is kínosan könnyedén kiszámítható jump scare-ek, trutyi a kádban, olykor-olykor felsejlő keserves zokogás? Annyira közhelyes, hogy az már bájos. Nyilván kerekesszéket is találtam a fenti cuccok között.

Főhősünknek természetesen fogalma nincs, hogyan került oda, ahol van. Az egykor pompás, előkelő kúria ridegsége szinte tapintható az enyészet és tragikum érzékeltetésének minden létező vizuális és (egyébként elég gyenge) akusztikus kliséjével.

Egy szebb napokat látott, immár omladozó építmény amúgy is kapóra jön a pályaszerkesztésnél. Klasszikus kísértetház viktoriánus enteriőrrel és körpanorámás kilátástalansággal kiadó eminens fejlesztőcsapatoknak az enn plusz egyedik, kihívásokat nem igazán rejtő immerzív horror élményhez. Bárcsak annyi forintom lenne, ahányszor én ezt (immerse horror experience) leírva láttam. Aztán még egyszer annyi, ahányszor kiderült, hogy egy raklap erjedésnek indult talajjavító volt az egész. A hangulat lagymatag, feszültség csak a tápcsatlakozóban van, a túlélő jelleg meg kimerül annyiban, hogy néha előkerül egy szkriptelt randaság. Az sem meglepetésszerű, pláne nem felkavaró. Mindig van egy szekrény pont egy lépésnyire, ha menekülni kell. Szóval technikailag sem kell rettegni, és az autosave is Sztahanov üzemmódban van. A feladványok egy gyenge képességű óvodást sem hoznának zavarba, a játékmenet tökéletesen lineáris, a történet komplexitása pedig vetekszik egy doboz építőkockáéval. Se gyűjthető tárgyak, se rejtett lehetőségek, se különösebb izgalom. Mindamellett tényleg nincs vele baj. Fogtak egy ilyenkor kötelező tennivaló listát és mindent kipipáltak, amit azon találtak.

Oké, játék közben egyszer még a hideg is átfutott rajtam. (De lehet, hogy csak azért, mert közben eltűnt az online kosaramból az utolsó, akciós, pont tökéletes árnyalatú Dior körömlakk.) A Silver Chains nélkülöz bármiféle egyediséget, tenziót vagy kreativitást. És ez nem csak a megvalósításra, hanem a sablonos sztorira, a végletekig kommersz koncepcióra és a monoton játékmenetet megtörni próbáló, kiábrándítóan közhelyes jump scare-ekre is vonatkozik. Olyan sablonos, hogy a Silver Chains a megtestesült sablon maga.

5/10

AliceWake

***Silver Chains | Platform: PC (tesztelt)

Kiadó: Headup | Fejlesztő: Cracked Heads Games | Megjelenés: augusztus 6. - a napokban Halloween update érkezett a játékhoz***