The Beast InsideTeszt

A független lengyel fejlesztőcsapat kétségtelenül tisztában van a műfaj sztenderdjeivel, technikailag képes is megvalósítani azokat, és - bár a történet variációs lehetőségeinek száma véges ebben a kategóriában - a két idősíkon párhuzamosan játszódó történettel még egyedi jelleget is tudtak adni a The Beast Inside-nak.

A jelenkor a hetvenes évekre, a hidegháború idejére tehető, míg a naplóbejegyzéseiből megelevenedő Nicholas az 1860-as években próbálja felderíteni saját és családja már első ránézésre is kényelmetlenül sötétnek tűnő múltját. A körülbelül 7-9 órás játékidőt jelentő tizenhárom fejezet során a két karakter és korszak elevenedik meg saját történetszállal, ami ott ér össze, pontosabban azzal kezdődik, hogy beköltöztünk abba az idilli vidéki házba, amiben Nicholas nyilvánvalóan sanyarú gyermekkorát töltötte. A koncepció és a történet is igen kidolgozott, a szinkron és a szóhasználat mindkét korszakban stílszerű, az enteriőrdizájn és a kimagasló részletgazdagság pedig a közel fotorealisztikus grafika miatt is szembetűnő. Egyetlen minimális pontatlanság szúrt szemet. Mondjuk, a szemet szúr lehet, hogy erős megfogalmazás, de rendeltetésszerűen átélt rettegés és menekülés közben is feltűnt, hogy a falakon valódi festmények lógnak, amelyek mellesleg tökéletesen kontextusban is lettek helyezve. (Kicsit klisés, jellemzően Goya fekete korszaka: Szaturnusz felfalja gyermekét, El Tio Paquete, a San Isidro-napi zarándoklat; de például Füssli Rémálomja vagy Matejko Stanczykja is teljesen helyén való darabok.) Arnold Böcklin Önarcképe viszont még el sem készült a sztori idejében (Ejnye!). 1864-ben járunk (/osonunk/szaladunk), ezzel kezdődik Nicholas jelenének történetszála, az események retrospekíven elevenednek meg, semmi nem utal arra, hogy haladnánk az időben, pláne nem 1872-ig az önarckép keletkezésének idejéig. Ráadásul Lincoln is él. Ezt egyébként a mi történetünkhöz egy alig kapcsolódó, majdnem random levélből tudjuk (Már, ha elolvassuk a dokumentumokat), amit pont James W. Booth írt. (Ti. a Lincoln-merénylet elkövetője.).

De ez igazából mindegy is. Az egy szem festményen felül nem sok kifogást tudok felmutatni a játékkal kapcsolatban. Viszont nem egyszer settenkedtem tök sötétben, indokolatlanul hosszú ideig egy leszedált lajhár tempójában, mire eszembe jutott, hogy a szkriptnek aztán pont mindegy, milyen sebességgel vagy hangerővel érem el. Körülbelül ezt hívják magával ragadó élménynek. Az atmoszféra kifogástalan, a történet erős, a puzzle-szerű kódfejtés (Adam amúgy is CIA kódfejtői munkakörben tevékenykedik) akkor is izgalmas, ha nem mindig túl bonyolult, a történetvezetés pedig végig érdekfeszítő, bár így utólag belegondolva, a jelenben elfért volna kissé árnyaltabb karakterkidolgozás és némi kétely is. A dinamika a két idősík eltérő jellegének köszönhetően is hibátlan. A játékmenet viszont nem forradalmi, de kellően változatos és kreatív, rengeteg evokatív megoldással, olyan klasszikusokat idézve, mint a Resident Evil (egy epizód kifejezetten RE7), a Penumbra és az Amnesia (a fizika is azonos) vagy az Outlast. És tulajdonképpen a The Beast Inside sem lóg ki a sorból. Hihetetlenül hangulatos, kifejezetten látványos, technikailag profin kivitelezett és játékélmény szempontjából is egészen kiemelkedő munka.

9/10

AliceWake

***The Beast Within | Platform: PC (tesztelt), XO és PS4 (várhatóan 2020-ban)

Kiadó: Movie Games S.A., PlayWay S.A. | Fejlesztő: Illusion Ray Studio | Megjelenés: október 17.***