AO Tennis 2Teszt

Mindig is nagyon szerettem a teniszt, bár sajnos életem során sosem volt rá lehetőségem, hogy komolyabban kipróbáljam. Mondhatjuk a rosszmájúak örömére, hogy más társadalmi rétegből jöttem… Mindig követtem a nagyobb tornákat, és ámuldoztam a nagyok fáradhatatlan röptéiben. Így nekem maradt a virtuális stadion, ami főként a Sega nagy sikerű Virtua Tennis sorozatát jelentette. Megszámlálhatatlanul sok időt öltem azokba a címekbe, valamiért főleg a Dreamcast-es verzióba, valószínűleg azokban az években volt a legtöbb időm játszani. Utána Xboxon nagyot ment még a Top Spin sorozat is, viszont sajnos mára mindkettő a feledés homályába került és enyhén szólva sem voltunk mi rajongók elkényeztetve az utóbbi években. Ezen a kiszáradt sivatagon akart segíteni a 18-ban megjelent AO Tennis első része, aminek a fogadtatása abszolút zajos volt, viszont egyáltalán nem jó értelemben. A kvázi játszhatatlan állapotban kiadott játék sokaknál kiverte a biztosítékot - jogosan - így a fejlesztők összeszedték magukat és számtalan patchnek és a játék “international” taggel ellátott verziójának kiadásával próbálták menteni a menthetőt.

Ez a mi szempontunkból azért is fontos, mivel az AO Tennis 2 tartalmazza az elmúlt évek minden fejlesztését és újítását, többek között a karakter és stadion-kreátort amik teljesen kompatibilisek az első részhez a közösség által készített tartalmakkal. Hogy miért is számít ez? Nos, nálam már egy aprócska, de annál nagyobb horderejű dolog miatt is, Roger Federer-t nem sikerült megvásárolni a játékhoz. Így vele csak úgy játszhatunk ha letöltjük valamelyik (amúgy rendkívül jól sikerült) verzióját. Ugyanez igaz a stadionokra is, ha a legendás Rod Laver Aréna nem lenne elég, akkor a legtöbb bajnokság arénája megtalálható, saját logóval meg kialakítással. Ez a része egy nagy plusz pont a játéknak és bár már a nevével sem árul zsákbamacskát, azért az alap tartalom az 50 dolláros alapár mellé elég vékonyka.

Ettől függetlenül azt nem mondhatjuk a fejlesztőkre, hogy nem próbálták meg kihozni a maximumot a költségvetésből. Van egy egészen használható karrier mód, ahol a bénácska átvezetők, bár legalább értelmet adnak amit csinálunk, cserébe egy kellemes B kategóriás film feelinget is kölcsönöznek a játéknak. Ami lehet, hogy csak az én perverz ízlésem tanúsítványa, ez a stílus egész jól áll neki. Egy újítás is befolyásolja a karakterünk fejlődését, méghozzá, hogy a meccseken egy megnyert vagy elvesztett pont után lehetőségünk van egy egyszerűcske negatív/pozitív megjegyzéssel kialakítani egy személyiséget, amire idővel reagál is a közönség. Lényegében ha az ellenfelünk üt egy dupla faultot, reagálhatunk rá elnézően, vagy kvázi kifigurázhatjuk. A rendszer bár nem túl mély, egész jópofa. Vannak minijátékok és még a büdzsénket is számolgathatjuk, ha valakinek ez lenne a fétise. A carrier mód mellett, tudunk gyakorolni és van egy egész érdekes “forgatókönyv” kreátor is, ahol legendás meccseket és (jó esetben a közösség segítségével) összecsapásokat játszhatunk újra. Érdemes megjegyezni még azt is, hogy a karriert tolhatjuk párosban is egy barátunkkal, ami nagy plusz pont. A többjátékos mód egyszerű mint egy bot, akarom mondani ütő, cserébe egészen stabilan működik. Mondjuk nem terhelik milliók a szervereket az is biztos…

Maga a játék vizuálisan nem szuper gyenge, de azért nagyon messze van korunk vezető sportjátékaitól. A karakterek arca még nem is olyan vészes, cserébe az arcmimika meg úgy az általános animációs szint sem képviseli a csúcsminőséget. Viszont egész jó a fizika, pálya váltásnál rögtön érezzük, hogy más talajon játszunk és a labda sem hasonlít egy lufihoz, ami nálam már magában elengedhetetlen ahhoz, hogy komolyan tudjam venni a játékot. Az irányítás egészen kézre áll, tanulni kell, viszont pár óra után már lehet rutinból ütni és van különbség a játékosok között. A nehézségi szint bár 8 fokozatban skálázható és a mozgás rásegítés is egy csuszkán állítható, valahogy pár este után sem sikerült megtalálnom a tökéletes beállítást. Néha nagyon könnyű a játék, mert sok a rásegítés, néha meg úgy elvernek, hogy nem találok ki a stadionból. Valamint az egyetlen bajom, hogy nem mindig úgy reagál a játékosom, ahogy én azt szerettem volna ugyanolyan helyzetekben. Nehéz megmagyarázni de néha simán odaérek egy hosszabb emeléshez, néha meg hiába nyomom a kart ugyanúgy, el sem indul a karakterem. Nem tudom, hogy mi ennek az oka és nem találkozunk vele túl gyakran, de amikor meg igen, akkor roppant bosszantó.

Az AO Tennis 2-nek sikerült az, ami elődjének nem, egy jó tenisz játék lett. Ezt én sem gondoltam volna, viszont azon vettem észre magam, hogy teljes koncentrációban nyomok egy teljes meccset már több mint egy órája és konkrétan kezdtem belefáradni mint szellemileg mint pedig fizikailag. És ez egyszerűen azt jelenti, hogy működik a játék minden hibája ellenére. Így nyugodt szívvel tudom a sportág rajongóinak ajánlani, ha nem is teljes áron de mindenképpen tegyenek vele egy próbát. Lehet, hogy pár javítócsomag után egy még jobb élményt kapnak, amire a fejlesztő stúdió reputációja alapján igen nagy esély van.