Journey to the Savage PlanetTeszt

Halihó hétalvó! Khm. Üdv újra köztünk Űrkrapek 32! Vagy 33? Fene tudja. Őszintén szólva úgy a tizedik után már nem igazán követtem a halálaid számát. Nyugi-nyugi. Mindaddig tudok egy újabb klónt alkotni belőled, ameddig szükségünk van a munkádra. Hát nem csodálatos dolog a kapitalizmus? Látom a fegyveredet már megtaláltad az asztalon. Ohh. A békés kolonizálók első számú eszköze. Na gyerünk! Egy egész bolygó várja, hogy felfedezd. Ne félj, az érzékelőim szerint nincs intelligens élet rajta - és ez az érkezéseddel sem sokat változott.

A Journey to the Savage Planet egyértelműen legjobb tulajdonsága, hogy nem próbál többnek mutatkozni vagy egy szemernyit is komolyan venni magát. A Typhoon Studios első játékán ennek ellenére tisztán látszik, hogy a videójáték-ipar veteránjai alkotják a csapatot. Többen közülük olyan szériákon dolgoztak, mint a Far Cry és az Assassin's Creed, most viszont hátrahagyták a megkopott Ubisoft sablonokat és valami egészen szerethetőt dobtak a polcokra.

Névtelen főhősünk a negyedik legnagyobb űrkutató társaság, a Kindred Aerospace kijelölt önkéntese, aki éppen úticélját elérve az AR-Y26 nevű planétán landolt. Na jó. Technikailag inkább becsapódott. Lényegében mindegy, mert a cég csak az odaútra állja az üzemanyagot. Célunk, hogy új otthont találjunk az emberiségnek, ezt pedig természetesen a teljes flóra és fauna dokumentálásával, esetleg annak szisztematikus kiirtásával érhetjük el. Meg persze nem árt összetákolni a Javelin, üzemanyagot szerezni és te magasságos egek mi az a felhőkbe nyúló alien torony előttem?

Az első ami fel fog tűnni, az a változatos eszközökkel megjelenő humor, ami az egész játékot átjárja. A szatirikus FMV reklámok az űrhajó képernyőin, a Kindred főnökének esetlen bejelentkezései, a karakterválasztás abszurditása (lehetünk Lassie is), na és persze a velünk tartó mesterséges intelligencia állandó szarkasztikus kommentárja a kezdetektől megadja az alaphangulatot. Nem feltétlenül a legszofisztikáltabb módon, de csak ritkán fárasztóan. Ahhoz, hogy mindez működjön, persze szükség volt néhány kompetens szinkronhangra is, ami mellé ráadásul sikerült a hanghatásokkal és néhány hangulatos zenei betéttel is felnőni.

A következő szembetűnő elem az lesz, amikor a nyitóhelyszín egy enyhe Breath of the Wild áthallással belenyal a retinánkba. A játék üdítően színes, pofátlanul stílusos és néhol meglepően kreatív vizuális dizájn tekintetében. A látótávolság még konzolokon is kiemelkedően nagy, amihez mindössze néhány darabosan mozgó animációnál kellett meghúzni a nadrágszíjat valahol a látóhatár szélén. A vertikálisan is bátran terpeszkedő környezet, a végtelenül jópofa lények és a minden bozót mögül csalogató rejtett zugok könyörögnek azért, hogy felfedezzük őket!

Még szerencse, mert a játék leginkább erre épít. Felvázol egy ismerős metroidvénia alapot, majd elengedi a kezed. Térkép nincs. Felesleges is lenne. A három nagyobb szintre bontott területen kiválóan lehet tájékozódni az iránytű és az aktuális küldetés jelölésének segítségével. Jeges gleccserek, vízeséssel tarkított buja növényzetű részek és szikkadt kövek között fortyogó lávás területek várnak - és akkor még csak a kezdő szintről beszéltem! A pályadizájn kiváló, a játék pedig jutalmazza a kíváncsiságot és a kísérletezést, amiben legtöbbször az ugrálás kapja a főszerepet. Akit kiver a víz a belső nézetű platformerkedéstől az azért megnyugodhat: soha nem kell majd egy mozgó tű fokára ugrani szaltóból. Sőt, olykor alternatíva is akad.

Mert alapvetően mégis mit kell csinálni a kegyetlen planétán? Metroid Prime szerűen scannelni minden idegen dolgot ami elénk kerül. Gyűjtögetni a három alapanyagot (karbon, aluminium, szilikon) a különböző sziklákból és az abszolút véletlenül mellettünk elhalálozó ellenfelekből. Valamint megtalálni néhány idegen ötvözetet tartalmazó gömböt. Ha követed a fenti néhány pontot, akkor fokozatosan új földöntúli játékszerek akadnak a kezedbe és a meglévőket is fejlesztheted az űrhajó 3D nyomtatóját rugdosva. A valódi őrület ezután kezdődik!

Túl távol vagy magasan van valami? Dobj le egy zselés ugrópadot. Még mindig? Fejleszd a dupla vagy akár triplaugrást! Most sem éred el? Próbáltad már a űrcsákját? Néhány felületre tehetsz olyan gumót, amibe megakaszkodik. Túl gyors az ellenfél? Itt egy ragacsos alien guanó! Vagy egyszerűen dobj neki egy ilyen csalit és majd a többiek felfalják. Esetleg próbáltad már a hanyag “bitchslap”-et? Na jó. Néha lövöldöznöd is kell majd. Főleg a főellenfelek alig észrevehetően az arcodba tolt, világító sárga pontjaira. Ehhez egy szánalmasan funkcionáló pisztoly áll a rendelkezésedre, ami a fejlesztések segítségével válik egyre halálosabbá - de szórakoztatóvá igazán soha. Hé', senki nem mondta, hogy ez egy FPS.

A harc így soha nem is jelent különösebben kihívást. Minden morcosabb idegen lénynek maximum 3-4 könnyen kiismerhető és jól telegrafált mozdulata van, ami a szobányi méretűekre is igaz. Néhány érdekesebb variáció akad, de ezek is maximum az idővel rendelkezésünkre álló “gránátfajtákból” kívánnak meg egy plusz beiktatott lépést. Szerencsére a remek karakterdizájn azért minden esetben szinten tartja az élményt.

Főleg ha ott szerencsétlenkedik mellettünk valaki! Bár kompetitív többjátékos mód nincs, a teljes kampányt végigjátszhatjuk egy meat body-val! Ohh. Inkább ne kérdezd mi az. A ko-op játékmechanikában ugyan nem ad hozzá sajnos semmit az élményhez, de élvezet bevezetni valakit az ismeretlenbe. Mondjuk bíztatni, hogy menjen ahhoz a furcsa növényhez, ami gyanús gázt ereget. Vagy rúgjon bele abba az ártatlannak tűnő vörös csirkeszerű lénybe. Majd tagadni, hogy mi dobtunk csalit a hátára ami miatt a fél állatkert kergeti. Ez a felállás lesz egyébként az egyetlen járható út, mert jelenleg ko-op esetén csak a hostnál menti az előrehaladást a játék, így a partnerünk nem folytathatja egyedül ott, ahol abbahagytuk. Ezzel rendesen aláásva a közös felfedezésnek.

A végére talán úgy tűnhet leolvadt az arcomról a mosoly, de ez korán sincs így. Valamivel kevesebb, mint 12 óra után hiába láttam a befejezés(eket), még rengeteg rejtett zuga maradt a bolygónak, amit fel akarok fedezni. Sőt, kacérkodom a platinum trófeával, mert még azoknak a leírása is szörnyen jópofa. Esetleg nem kell valakinek egy idegenvezető? Persze nem tökéletes a játék. Nem is forradalmi. Egyszerűen csak egy annyira szerethető hét pontos, hogy hazudok rá egy nyolcast azoknak, akik nem olvassák el a kritikát. De az maradjon a mi titkunk, oké?!

sQr