Final Fantasy VII Remake - első benyomásokDemo

Aeris lassan felemelkedik, elindul, a fókusz változik, hirtelen egy sötét, koszos várost látunk, bevillan egy száguldó vonat képe, ami egy óriási reaktor felé tart. Hirtelen megjelenik, a Final Fantasy VII felirat, a két szó között egy óriási meteorral. Ikonikus, már-már videojáték történeti pillanatok, egy felejthetetlen kaland kezdete. Képsorok, amelyek felrázzák az ember lelkét, beindítanak valahol a gyomor tájékon egy furcsa remegő érzést, egy izgalmas, semmihez sem fogható érzelmi kavargást. Aki átélte 23 évvel ezelőtt, az tudja, aki csak most fogja, az pedig érzi, hogy így lesz. Megérkezett hát a régóta várt Final Fantasy VII remake demója, de vajon milyen lett?

A demonstrációs változat olyan, mint egy hangulati atombomba. Nem kertel, nem várakoztat, hanem ránk rúgja az ajtót, lengőbordán vág, és miközben levegő után kapkodunk, padlóra is küld. Cloud újra ott van a jól ismert Mako reaktorba vezető állomáson, az Avalanche tagok megelevenednek, közben jól ismert szörnyek, robotok köszönnek vissza. Mindenki a helyén, ahogy emlékeztünk rá, nosztalgia a köbön, de ennél jóval maradandóbb az élmény, mert mindezt mai, modern, egészen überbrutál grafikával tárják elénk. A zene pedig úgy játszik a gamerek érzéseivel, mint cica a gombolyaggal. Finoman, máskor durván lök minket egyik érzelmi végletből a másikba. Most látszik csak igazán, milyen volt Nobuo Uematsu a csúcson. Elindultam, és úgy éreztem magamat mintha a Gold Saucer-i hullámvasútra ültem volna fel, mire felfogtam az élményt, már véget is ért. Kb. 60 perc a demó. Tömény ámulat, minden pillanata csoda. A végén a harc a robot skorpióval, pedig maga a beteljesülés. Milyen lesz itt majd az Emerald Weapon, ha az első boss ilyen. De jó lenne megtudni! Grafika, harc, zene, szinkron, elsőre minden király. Aztán neki álltam még egyszer. Most már figyeltem a harci rendszerre. Oké, eddig szimpatikus. Teljesen akció-RPG-t csináltak a játékból, de azért sok-sok elemet megtartottak az eredeti VII-ből. Van ATB csík, amit feltöltve lehet skilleket, varázslatokat, itemeket használni. Egyszerű támadást bármikor bevethető, a karakterek között pedig szabadon válthatunk. Korai még véleményt mondani ennyi alapján, lehet ebből még méretes csalódás is, de az első óra után pozitív a véleményem. Ugyanezt gondolom a sztoriról is. Már most láttam, hogy szépen elkezdték felépíteni szálakat, amiből tudjuk mi lesz később.

Király volt, ennyi volt, de mi az, ami nem tetszett? Volt ilyen. A nehézség normal módban éppen csak kielégítő. Az elején, amikor még ismerkedtem a harci rendszerrel, előfordult, hogy egy-egy karakterem meghalt, aztán később nem okozott semmi problémát, sőt enyhén könnyűnek tűnt. Ha így marad, egy hard mód nem lenne rossz alapból. A másik, ami nagyon gáz, a Classic mód. Ezt úgy harangozták be, mint az original FFVII modernizált módját, ahol menüből vezérelhetjük a harcot. Ehhez képest, ilyenkor a karaktereink automatán támadnak, a nehézség beáll easy-re - és nem skálázható - ami miatt jelentősen könnyebbé válik az egész. Ami marad, az az időnként elsüthető ATB akció. Remélem, a végleges verzióban ezen még változtatnak, mert jelen formájában a Classic mód értelmetlennek tűnik.

Végezetül mit is mondhatnék!? A demó után levezetésként elindítottam az eredeti PS1-es FFVII-et. Meg kell, hogy mondjam, nagyon elérzékenyültem! Ez már nem is hype, több annál. Az original kiadás pedig ezt az érzést meglepő módon nemhogy csillapította, de még fokozta is. Alig várom már, hogy ezzel az új grafikával bejárjam Midgart, hogy halljam az újrahangszerelt Rufus Welcoming Ceremony-t, küzdjek a Truks-ökkel, és vigyázzak arra, nehogy rálépjek Aeris virágaira a templomban. Nekem a FFVII egy igazi csoda volt 1997-ben, és talán, ismétlem talán, ez a csoda most megismétlődhet 2020-ban. Április 10., várlak!