[Teszt] Iron Danger

Iron Danger

siklaraSimon Klára2020.04.11. 22:00

Finn folklórral nyakonöntött steampunk fantasy világba kalauzol minket az Action Squad Studios taktikai szerepjátéka, amelyben a hagyományos körökre osztott összecsapások helyett egyidejűleg futó körökkel és hibázás esetén az idő visszaforgatásával diadalmaskodhatunk ellenfeleinken. Teszteltük az üdítően egyedi Iron Dangert.

Az Iron Danger története az istenekkel szembefordult emberek fövárosában, Kalevalában veszi kezdetét, ahová a szülőfaluja lerohanását alig túlélő egyszerű parasztlány, Kipuna (hát te!) és az őt kísérő kovács elhajóznak, hogy a város vezetőinek árulását megbosszulni kívánó északi boszorkány és hadserege közeledtére figyelmeztessenek. Kipuna sem maradt volna életben, ha menekülés közben nem nyársalódik fel épp egy olyan varázserejű sziklára, amelynek szívébe fúródott szilánkja az idő visszaforgatásának képességével ruházza fel. A saját halálát így visszacsináló lány a szilánkkal a mellkasában vergődik el Kalevaláig, amelynek vezetőjétől, a félisten Antheortól megtudja, hogy új testékszere az Aurolith hat darabjának egyike. Ez a nagyerejű ősi varázstárgy lehet az emberiség egyetlen esélye a gépmonstrumok ellen, közönséges halandó azonban - Kipuna kivételével - megérinteni sem képes a darabjait. Szegény lány csak biztonságra és egy új otthonra vágyna, Antheor azonban a maradék öt szilánk felkutatásának feladatával világmegváltó küldetésre küldi.

Egy komoly félelmem volt a játékkal kapcsolatban: a tavalyi gamescomon ugyan első látásra beleszerettem, pláne hogy a fejlesztők nem is tagadták a Divinity: Original Sin 2 hatását, ám éppen a fő erényeként beállított egészen egyedi harcrendszere riasztóan bonyolultnak hatott. Szerencsére feleslegesen aggódtam és bár a tutorialokat nem viszi túlzásba a játék, mégis szép fokozatosan vezet rá a szívverésenként előre-hátra tekerhető idő és a képességek használatára. Sosem irányítunk két karakternél többet és bár így is eltart egy darabig, mire belejövünk a kettejük közti váltogatásba, valamint a párhuzamos cselekedeteik ellenfelekhez, környezethez és idővonalhoz is igazított összehangolásába, de amint belerázódtunk, atyaég, micsoda taktikus harcok várnak!

Kezdetben elég, ha Kipunát tűzlabda eregetésre és az épp vele tartó társa buffolására használjuk, de ahogy nő a kihívás és egyenlőtlenebbek az erőviszonyok, úgy vagyunk kénytelenek őt is csatasorba küldve egyre inkább kibontakozni taktikai géniuszként, és az időmanipulálás mellett bevetni felvehető tárgyakat, vagy kihasználni a terep adta lehetőségeket is. Zsebrevághatunk gránátot, hordót, medvecsapdát, mindenféle erdei gombát, bogyót és más finomságot, az evésen kívül egy jó szaunázás is gyógyító erejű (mégiscsak finn játék!), de persze ha igazán ügyesek vagyunk, nem is fogunk megsérülni. Karaktereink halálának akárhányszori meg nem történtté tétele és a legfeljebb 5 másodpercig mindig visszapörgethető idő gyakorlatilag feleslegessé teszi a pályákon való gyorsmentést és visszatöltést, így ezek nem is állnak rendelkezésre, elvégre a funkciójuk a játékmenet elemi része. Mivel a lineáris történet fejezeteit alkotó legtöbb pálya sem túl nagy vagy hosszú, csak összetettségben eltérő, nem sűrűn fogunk töltőképernyőt nézni, ami nem is baj, mert optimalizálás terén van még mit javítani.

Valamennyi képem közepes grafikai beállítással készült, mert amint feljebb húzom, a játék haljamos a Unity motor által dobott hibaüzenettel kivágni az asztalra, ráadásul nem is finomhangolhatjuk a látványt, hanem csak választhatunk a gyenge, normál, és magas beállítás között. Hála égnek vizuálisan is annyira stílusos a játék, hogy a részletgazdag helyszínek így is abszolút kellemesek a szemnek, az aláfestő zene fülbemászó, a párbeszédek és a szinkronhangok pedig szintén igényesek. Shakespeare-i ívű jellemfejlődést nem érdemes várni, de a csapattagokat egytől egyig megkedveltem és a részben eltérő és fejleszthető, Kipuna varázslataival is jól ötvözhető képességeik miatt mindegyikük terelgetését élveztem. Külön pirospont jár a visszapörgetéskor a taktika változtatásra meglepően jól - értsd: szemét és váratlanul okos módon - reagáló ellenfelekért, akik miatt sokszor fogunk fűbe harapni, de úgy 16-18 órányi időzítéssel zsonglőrködést követően úgyis csak mi nyerhetünk.

Az Iron Danger elképesztően kreatív és élvezetes, ráadásul a legfinnebb játék, amellyel az utóbbi időben játszottam, viszont műfajokat keverő szöszmötölős játékmenete okán csak egy szűk réteget fog elvarázsolni. Elsőre riasztóan bonyolultnak tűnhet, de némi kitartás árán egy egészen egyedi, agytornának sem utolsó északi kalandban lesz részünk, amely letisztult játékmenetével és fogyasztható méretű pályáival akkor is ideális választás, ha esténként csak félóránk van játszani.

Pontosan
8
Iron Danger | Platform: PC | Ár: 29.99 EUR | Kiadó/fejlesztő: Daedalic Ent. / Action Squad Studios | Megjelenés: 2020. március 25.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

8 órája
4

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
32

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==