Shantae and the Seven SirensTeszt

A WayForward csapata közel 20 éve hozta el először a platformerek kedvelőinek Shantae-t, az első rész óta eltelt időben pedig igyekeztek kisebb-nagyobb változtatásokkal mindig újszerűnek érzékeltetni a dzsinn kalandjait. Nincs ez másként a Shantae and the Seven Sirens esetében sem, mely az ismerős alapok áramvonalasításával próbál kedvezni a játékosoknak.

A történet szerint Shantae és barátai meghívást kapnak a csodás Paradise Islandre, hogy egy ígéretesnek tűnő nyaralás mellett Shantae részt vegyen az első dzsinn fesztiválon is, ahol őt és többi fajtársát ünneplik. A nagy műsor előtti főpróba azonban balul sül el és Shantae-n kívül az összes dzsinnek nyoma vész. Így tehát ránk hárul a feladat, hogy az eltűntek nyomára bukkanjunk és egyben a sziget titkát is kiderítsük.

A felütés tehát annyi, amit egy ilyen címtől elvárunk, azonban pont elég, hogy az egybefüggő területekkel rendelkező sziget minden apró zugát felkutassuk, miközben az eltűnt dzsinneket keressük. Bár nem Paradise Island lesz a játékipar legváltozatosabb helyszíne, a készítők igyekeztek a lehetőségeikhez mérten elkülöníteni a sziget egyes régióit, ha mással nem is, az ott hallható zenei aláfestéssel mindenképp.

A játékmenet és az előrejutás alapjai nagyjából változatlanok maradtak, Shantae ezúttal is ostorszerű hajával osztja a pofonokat az ellenfeleknek, ahogy a korábbi részekből ismerős alakváltás és tánc is visszatér. Egy csavart azonban behozott a WayForward ezen a téren. Korábban Shantae átalakulásainak elengedhetetlen része volt a tánc, mellyel időről-időre megtörték akár a harcok, akár a felfedezés ütemét. A Seven Sirens-ben azonban bemutatkozik az úgynevezett Fusion Magic, melynek lényege, hogy Shantae azonnal képes a különböző formák között váltani, így egy sokkal áramvonalasabb élményt kapunk mind a felfedezés, mind a harcok tekintetében. Természetesen a főszereplőre jellemző tánc is megmaradt, ezek azonban olyan képességeket aktiválnak, melyek inkább a logikai részeknél bizonyulnak hasznosnak (a játék végére ez megváltozik) vagy a sziget rejtett titkainak felkutatásában segítenek, így kevésbé zavaró, amikor a csipőrázás miatt meg-megállni kényszerülünk.

Az újdonságnak számító Fusion Magic mellett visszatér az ékkövekkel való fejlesztés, valamint a kártyákkal történő passzív bónuszokat nyújtó Monster Card mechanika is. Ennek lényege, hogy a legyőzött ellenfelekből vagy cserélés útján kártyákat szerezhetünk, melyek közül egyszerre legfeljebb 3-at használhatunk fel. Könnyen kitalálható módon mindegyik lap más-más képességgel rendelkezik, a kifejezetten univerzálisak (például az ételek több életerőt töltenek vissza) mellett egészen speciálisakat is találunk, amik például egy-egy képességünkre vagy támadásunkra hatnak. Az egyes lapokból ráadásul többet is felhalmozhatunk - már csak azért is, mert bizonyos bónuszok használatához többször kell ugyanazt a lapot begyűjtenünk -, a fölöslegessé vált lapokat pedig a játék egy pontjától ékkövekre cserélhetjük, ezáltal felgyorsítva a fejlődésünket.

Bár sok szempontból nem érheti panasz a Seven Sirens-t, a játék vége felé közeledve egyre inkább lehet olyan érzésünk, hogy a fejlesztők kezdtek kifogyni az ötletekből, a koncepció miatt azonban folytatniuk kellett. Ennek legékesebb példája a végigjátszás második felében elszaporodó arénaharcok egymásutánja, amit ráadásul sikerül egy időre menő szekvenciával is megfejelni, melyet legvégül egy enyhén elnyújtott bossfight zár. A végjáték felé tetten érhető enyhébb monotonitást csak még jobban kihangsúlyoz az ilyenkor már teljesen elérhető gyorsutazás miatti töltőképernyők egymásutánja, amik egyébként az egyes területek közötti váltáskor is állandóan előjön.

A fentieken túl azonban a klasszikus metroidvania játékmenet gondoskodik róla, hogy az egyes területekre tucatnyi alkalommal térjünk vissza, hogy az új képességek birtokában minden apró titkot és rejtett kincset megszerezzünk, ezáltal még inkább növelve a játékba önthető játékórák számát. Utóbbihoz járul hozzá a hula tánc minijáték is, melyben extra ékköveket szerezhetünk, bár a kártyák beváltásának rendszere mellett ennek egyáltalán nem éreztem szükségét. Mindenesetre egy kedves adalék, ahogy a visszatérő elemnek számító Magic Mode (New Game+) is, amiben nagyobb nehézség mellett teljesíthetjük újból a játékot.

A Shantae and the Seven Sirens a Half-Genie Hero látványvilágát viszi tovább, a legújabb rész pedig talán még szebb formájában tünteti fel a WayForward kabaláját, mindemellé pedig az egyszerű, de kellően fülbemászó dallamok adnak tökéletes kiegészítést. A végére talán kicsit kifárad az új formula, a 2D-s platformerek kedvelői azonban így is egy remek képviselőt köszönthetnek a személyében.

***Shantae and the Seven Sirens | Platform: PC, PS4 (tesztelt), One, Switch, iOS, Mac |

Kiadó/Fejlesztő: WayForward |

Megjelenés: 2020. május 28.***