[Teszt] Ever Forward

Ever Forward

Gamer3652020.09.17. 22:45

Emlékszel még gyermekkorod gondtalanságára? És akkori éned álmaira? Ábrándoztál arról, milyen lesz a jövő? A Pathea Games csapata (a My time at Portia-t köszönhetjük nekik) ezeket az emlékeket próbálja megidézni, játékos logikai fejtörőit letisztult, minimalista csomagolásba rejtve. Ám amint lehámozod a külső réteget, néhány ügyes mozdulattal, hamar kiderül, hogy olyan holmit rejt, amit másnapra kinősz.

Történetünk hőse Maya, egy kislány, aki édesanyjával éldegél a távoli jövő egyik urbanizált szegletének peremén. Elszigeteltségük szinte tapintható, a játék atmoszférája hamar tudatosítja bennünk, hogy itt nemcsak kettejük magányáról van szó a külvilágtól, de a közöttük lévő képletes távolság és annak áthidalása kapja a hangsúlyt. Tulajdonképpen ez teszi befogadhatóvá, a minimalista díszletek között ismerőssé: a klasszikus szülő-gyermek kapcsolat ábrázolását remekül eltalálták. Mivel anyuka idejének javát a munka teszi ki, keveset tud foglalkozni a kislánnyal, aki ábrándozásaiban keresi a megoldást. Képzeletében egy sziget felfedezését látjuk, ahol az amúgy is álomszerű betonépítményeket darabjaira szedi egy fura entitás. Ezek jelképezik a megoldandó puzzle-ök belépési pontját, egy eltérő dimenzió, ha lehet, még inkább geometrikus elemekből felépített helyszíneit rejtő ajtóit.

Itt csöppenünk az Ever Forward tényleges játszóterére, ami leginkább a Tron világára hajaz, több szempontból is. Kezdve azzal, hogy a feladat minden esetben egy bizonyos kocka célba juttatása, kikerülve a terepből adódó akadályokat, illetve vigyázva arra, hogy a gömbszerű őrszemek észre ne vegyenek. Fokozatosan nehezedő fejtörőket kapunk, habár egyikük sem túlbonyolított, az alapmegoldást viszonylag könnyű átlátni, végrehajtani őket már nagyobb kihívás. A kamera nem mindig az ideális helyzetből mutatja a terepet, szerencsére külső szemszögből irányítjuk Maya-t, így a nézőpont is állítható. Viszont az alkalmazott színek miatt bizonytalanná tud válni térérzetünk - főleg az őrszemek látóterét jelző halványkék túlságosan beleolvad a környezetbe. Amikor észrevesznek, vagy lezuhanunk a mélybe, visszakerülünk kezdeti pozíciónkba (esetleg, ha eszünkbe jutott valahol menteni, oda), az átmenet viszont szerintem túl gyorsan történik ahhoz, hogy ne billentse ki a játékost a sokszor igencsak feszes tempójú rejtvények megoldásából. A narratíva viszonylag kevés elemből építkezik, cirka hat-hét helyszín után elérünk a befejező epizódhoz.

Minden feladvány teljesítése után átvezető animáció meséli el nekünk a történéseket, amihez még kisebb emlékfoszlányokat is felfedezhetünk, mégis, főleg utólag visszatekintve a nyúlfarknyi és amúgy sem egetrengető sztorira, hiányérzetem volt. És ha már említettem, az utolsó helyszínt sem tudtam megkedvelni, annyira összekuszálódik a terep, ami túlzás, még a változó gravitációt is előhúzza ingujjából a játék, búcsúzásként.

Két fő problémája van tehát az Ever Forward-nak: rövid, illetve kiegyensúlyozatlan a kezelése. Utóbbival kezdem, miért fontos ez? Noha alaphelyzetben Maya irányítása kifogástalan, bizonyos logikai elemek megfejtése a játékos reflexein múlik - különösen a két, teleportokat felsorakoztató helyszínen. Olyannyira gyorsan kell a gombokat nyomkodni, hogy akaratlanul is belezavarodik az ember, az ilyenkor elkerülhetetlen kamera-váltás pedig rátesz még egy lapáttal. Rengeteg időm telt el feleslegesen azzal, hogy kitaláljam, vajon meglátott-e az egyik őrszem és visszakerültem a kezdő pozícióba, vagy sikeresen vettem az akadályt, de rossz irányba indultam el? Mindez apróságnak tűnik, de olyan kevés helyszín van, hogy ez a kettő a játékidő majdnem harmadát jelenti. Az apró gegek, melyeket a világban elszórva találunk (ide értve a tavon lévő, használható hajót), céltalanok. Jópofák, de semmi több.

Meglátszik sajnos, hogy ez csak amolyan mellékes projekt volt a fejlesztőknek, apró, bájos délutáni szunyókálás, mely után kába fejjel eszmélünk és pár óra múlva elfelejtjük.

Dracoo

6/10

*Ever Forward

Platform: PC (tesztelt), később konzolok

Kiadó: Pathea | Fejlesztő: Pathea

Megjelenés: 2020.08.13. | Ár: 14.99 EUR*

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

3 órája
1

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

19 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
30

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==