WWE 2K BattlegroundsTeszt

A tavalyi “számozott” WWE rész nagyon visszafogottan szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legyen szó kiadó vagy a játékosok elvárásairól. A megjelenés előtt néhány hónappal kilépett a fejlesztésből a sorozatot évek óta gondozó Yuke's, a maguk után hagyott félkész terméket pedig nem sikerült kipofozni őszre. Ettől függetlenül megjelent és hetekig röhögött az internet a csúnyánál csúnyább technikai bugokon - a mai napig foltozgatják szegényt. Persze a Yuke's távozása csak az utolsó csepp volt a pohárban, nagyjából 2010-től kezdve évről évre egyre sótlanabbak és jellegtelenebbek lettek az újabb epizódok, hiába lapátoltak bele soha nem látott mennyiségű tartalmat és játékmódot, hiába próbálkoztak meg a communityre építeni, valahogy mégsem volt velük élvezetes játszani. Idén emiatt - is - teljesen jó döntésnek ígérkezett, hogy a magát túl komolyan vevő, évről évre a szimuláció irányába kacsintgató felvonások helyett megpróbálkoznak valami sokkal könnyedebb, árkád-fókuszú megközelítéssel. Mivel az árkád pankrációs játékok évtizedes múltra tekintenek vissza, ez megvillantotta annak lehetőségét, hogy ezúttal valóban a könnyed szórakoztatáson és játékmeneten lesz a hangsúly, nem pedig a tizedmásodperces időzítésű kontrázásokon és a végtelenségig alakítgatott custom karaktereken. Így is lett, az ugyanakkor más kérdés, hogy ez megérte-e nekünk.

A WWE 2K Battlegrounds ízig-vérig árkád játék. Bemegyünk a ringbe, pillanatok alatt elsajátítjuk az irányítás alapjait, két-három percig verekszünk egy jót, majd jöhet a következő ellenfél. Amire ezúttal tökéletesen sikerült rátapintani, az a pankráció jó értelemben vett komolytalansága. Itt ugyanis minden teljesen végletes, legyen szó a karakterek szándékosan torzított testalkatáról, a tempóról, a ring fölé öt méterre felrepülő különleges mozdulatokról, vagy éppen a felhasználható tereptárgyakról. A játék teljes esszenciája benne van abban a pillanatban, amikor észreveszed a ring mellett két lábon állva szurkoló (!) alligátort (!!!), majd megeteted őt (!!!) az aktuális ellenfeleddel. És közben persze rendre figyelni kell a hatákony kontrázásra is, de mégsem ezen van a hangsúly, hanem a különféle barok gyors feltöltésén, a power-upok használatán, vagy a környezet bevonásán. És szó sincs arról, hogy negyed órás maratoni meccseken próbálják nekünk szimulálni azt, ami már amúgy is egyfajta szimulációja az összecsapásoknak, az ellenfelet nem kell tízszer kifektetni, hogy a végén háromig számoljanak rá. A különleges mérkőzéstípusokból nincs ugyan rengeteg, de ami van, abba általában belekevertek valamilyen minijátékot, ami még komolytalanabbá és lazábbá teszi az összképet. Hit or miss, ahogy mondani szokák, vagy bejön ez a könnyed megközelítés, vagy egyáltalán nem érted, mi az élvezetes benne.

De még ha nem is érted, akkor is jól látható, hogy következetesen és alapvetően a közepesnél erősebb színvonalon nyújt a játék árkád szórakozást. Hogy akkor mi az oka annak, hogy idén sem sikerült igazán jó WWE játékot összehozni? A megodás a körítésben és a különböző játákmódokban keresendő. Megcsinálhatják ugyanis a világ legjobb pankrációs játékát, ha a dekoráció nincs rendben, akkor a hangulat olyan mértékben sérül, hogy az lerontja az összképet is. És a WWE Battlegrounds sajnos nyűzsög az igénytelen megoldásoktól. A karakterek kínálata a vállalható minimumot is alig hozza az alig néhány legendájával és a jelenlegi roster töredékével. Aki az NXT-t vagy angliai ágát keresi, az rossz helyen jár, ugyanis egy pankrátort sem sikerült ezekből a brandekből betenni a játékba.

Aki mégis itt van, abból rendelkezésre áll több fizetős variáció is, ezek között azonban általában annyi a különbség, hogy fekete vagy piros nadrág van rajtuk. És ha fizetősről beszélek, akkor azt tessék szó szerint érteni, maga a monetizációs rendszer ugyanis olyan, mintha egy free to play mobiljátékból emelték volna át, amiben minden tartalmat meg lehet venni a farmolást átugorva valós pénzért is, de ha a napi három kihívás nem tetszik, ahelyett is kérhetsz újat néhány száz forintért.

A játékmódok is kicsit csalókák, mert a kampány ugyan jópofának tűnik a stílusos képregényes átvezetőivel, de a 120 feladat valójában hat különböző, egymásba főzött minikampányt takar, aminek igazából se füle, se farka. A Battleground Challenge már sokkal érdekesebb, ebben egy általad készített karaktert kell nagyon sok feladaton keresztül vezetve a csúcsra juttatni. A fejlesztgetés élményéből azonban kicsit levesz az, hogy itt meg háttértörténet nincs semmi, pedig pont ebben a játékmódban voltak egész jók az elmúlt évek WWE játékai.

Egyik oldalon tehát ott van egy kimondottan élvezetes, stílusos, vizuálisan jól eltalált harcrendszer mindenféle felesleges túlbonyolítások nélkül, másik oldalról ugyanakkor szinte semmit nem tettek azért, hogy az összecsapások közötti űrt a kötelező anyagon kívül bármivel kitöltsék. Pedig a Legends of Wrestlemania vagy a WWE All Stars már egy évtizede megmutatta, hogyan lehet a gyenge játszhatóságot hangulatilag megtámasztani minden oldalról. Nem tudom jövőre “hagyományos” vagy ehhez hasonló WWE játék jön-e ki, de könyörgöm, szedjék már össze azokat a jellemzőket, amelyek vagy ebben, vagy abban jól működtek a játékosok szerint, mert ez az össze-vissza próbálkozás minden évben csak az erős közepes értékeléshez elegendő.

6/10

*** WWE 2K Battlegrounds | Platform: Nintendo Switch, PlayStation 4 (tesztelt), Xbox One, Steam

| Kiadó: 2K Games, Take-Two Interactive | Fejlesztő: Saber Interactive | Megjelenés: 2020 szeptember 18. ***