Star Wars: SquadronsTeszt

Régen játszottam igazán jó pilótafülkés sci-fi árkád akciójátékkal, amely nem akart végtelen galaxisokat, kereskedelmet, roguelite formulát meg még ki tudja mit az arcomba tolni. Pedig a képlet egyszerű, jól tudta ezt a Lucasarts annak idején. Egy remek franchise és a célratörő játékmenet egekbe repítette az X-Wing sorozatot, de azóta, mondhatni konzolgenerációk elteltével sem igen éledt fel a franchise, vagy maga a műfaj. Én magam talán a Freespace sorozattal mulattam utoljára úgy, ahogy azt a zsáner fénykorában sokan megélték. Erre itt a Squadrons, ami visszatér a gyökerekhez, ráadásul a Motive fejlesztéseként az új EA stúdiót is reflektorfénybe helyezi. A Squadrons ügyesen nyúl vissza az eredeti elvekhez, és megtartja a legfontosabb, legszórakoztatóbb elemeit az X-Wing sorozatnak. Mindezt pedig végre modern környezetbe pakolja, és olyan prezentációt ad hozzá, amire a műfajon belül ritkán van példa.

Aki számára a Motive neve ismeretlen: maga Jade Raymond alapította a stúdiót izgalmas, és az EA formuláit önkritikusan lebontó, AAA játékok fejlesztésére. Jade mellett Kim Swift is a csapatot erősíti, de más veteránok is csatlakoztak az impozáns fejlesztői sorhoz. A profizmus érződik is a Squadrons-on. Nincsenek sallangok, a Dice-Motive párosa tanulván a Battlefront 2 fiaskójából eltávolította a pay-to-win megoldások javát, és a mikrotranzakciós marhaságok sorozatát is a képletből. Ami marad az a pőre akció, mégpedig egy pilótafülke kellős közepéből!

És hogy mitől olyan a Squadrons, mint az X-Wings volt annak idején? Attól, hogy rengeteg elemet emeltek át a klasszikustól, de épp csak annyira, hogy az egy modern környezetben is megállja a helyét. Nyűgös szimulációs megoldások nélkül, kanapéhuszárok tűréséhez méretezve, olykor azt kicsit még talán fölé is lőve a nehézség határozottan belőtt szintjével. Árkád játéknak nem lehet száz százalékosan hívni a Squadrons-t; ez nem a Rogue Squadron, de nem is a Blazing Angels. Hajónk irányítása meglepően komplex, de minden csak éppen annyira összetett, hogy kis tanulással a finomabb részleteket, egy pőre kontrollerről is megtanulja az ember. A legnagyobb durranás, hogy visszatért az energia menedzsment mechanizmusa. A szokásos roll-pitch-yaw (elfordulás, emelkedés, kitérés) alapvető irányítási lépései és a lövöldözés mellett ott a pajzs-hajtómű-sugárfegyver energia-triumvirátusa, amit magunk szabályozhatunk a D-Pad segítségével. Ez az eredeti játékok egyik nagy ötlete volt, és most is irtó jól működik. Azaz, amikor támadni akarunk, akkor a lézerre, ha iszkolni, akkor a hajtóműre, ha védekezni, akkor a pajzsra pakoljuk a hajó energiatartalékait. Ebben a hármasban iszonyat részletes jutalom-rizikó szabályok vannak elrejtve, és ha bejön a számításunk, akkor a játékos sikerérzete páratlan csúcsokra képes jutni, pillanatok alatt.

Ezen felül további finomkodási lehetőségek is vannak. A páncélt előre-hátra rendezhetjük, a fegyvereket magunk állíthatjuk össze loadout jelleggel. Társainkat orientálhatjuk a feladatok és a célpontok jellege szerint. Az ellenfelek pajzs-hajótest rendszere is megmaradt, először a héjat kell lekapni a nagyobb jószágokról, utána hurrogó hutt-hurrázás hajrájában hullhat darabokra a hull (sic!). A két oldal hajói is elkülönülnek egymástól, de valójában az osztályok egyértelműek lesznek néhány próba után. Vannak minden helyzetben bevethető harcosok, lassú bombázók, gyors vadászok vagy támogatók. Ezeket pedig szépen sorban mutatja be a kampány, ami mintha csak az X-Wing Vs. Tie Fighter eredeti elvi felvetéséhez hasonlóan regélné nekünk egy eddig elmeséletlen háborús fejezet két oldalának viszontagságait. Az anyahajókon körbenézhetünk, beszélgethetünk a társainkkal, van briefing szoba, és minimális átvezetőket is kapunk, melyek a Lucasarts alapvetések prezentációjára emlékeztetik a játékost.

Persze a Squadrons nem próbál minden téren az elődökhöz hasonlítani. Van, amiben nem akar, van amiben sajnos nem is tud. Hogy miben nem olyan a játék, mit az X-Wing sorozat? Mindenképp üdvözölendő pont, hogy a kampányt nem vették fél vállról a fejlesztők. Battlefront 2 szintű sovány kis kedvcsinálót vártam, ehhez képest komplett sztoriívet kaptam, modern karakterekkel, emlékezetes idegen figurákkal, és a két oldal egyedi szemléletének megjelenítésével. A fekete persze kicsit túlságosan is sötét, és a fehér néha túlságosan is patyolatszerű - valamint a ludonarratív disszonanciát sem tudták elkerülni az írók (Gyakorlatban: rokonszenvesnek bemutatott figurákkal öljük halomra a másik fél maguk dolgát végző katonáit…). De jó ez így, a Star Wars hangulat végig parádés, és a színészi játéktól a grafikán át minden az ember immerzióját szolgálja. A kampány nem is túl rövid, ráadásul a multira felkészítő tutorial jellegét is idővel elveszti, visszaszorítja, de persze van olyan érzése az embernek, hogy egy ilyen játék egyszemélyes módjában még rejlett volna némi kiaknázatlan potenciál. És itt nem a látványra, vagy a mozis cselekményre gondolok, ami fényévekre van az eredeti játékok kezdetleges narrációjától.

Ami még szembeötlő a régi játékokhoz képest - felejtsük el az üres űrt. Csillagpor, gázfelhők, sugárzó aszteroidatörmelékek, dirib-darabokból felépített csatahajók, csipkézett űrormok és vad viharok közepette járjuk be a távoli galaxist. Számomra ez egy nagyon pozitív élmény volt, mert ilyen filmszerű, nagyszabású háttereket régen láttam űr-akciójátékban. Végre a AAA vonal is be merte vállalni, hogy ilyen prezentációt tegyen egy nem Early Access, nem indie származású űrjáték mögé. Mindez pedig PC és PS platformokon VR-al is jól működik. Pro és XOX gépeken pedig 60 FPS és közel 4K felbontás kényezteti a szemünket. Eszelős, mit kihoztak a Frostbite-ból!

A multiplayer is fontos lépést tett előre. Gyors, azonnali dogfight csatákat kínál 5v5 leosztásban a Squadrons, ami kis beletanulás után óriási élmény tud lenni, igazi Star Wars atmoszférába borítva a nappalit. A Battlefront 2 is jól működött ilyen téren, de itt zsigeribb, gyorsabb az élmény, és talán a skill is jobban előjön. Ennek megfelelően rossz csapatba keveredve kevés esélyünk van, szóval ilyen téren lehet csalódás is a játékból. De azt vettem észre, egy hét alatt sokat fejlődött a Squadronst űző online közösség, amely (legalábbis tapasztalatom alapján X-PC vonalon) cross-play módban is tud játszani. Az XP-ért szinteket lépünk előre, a szintekért cserébe tárgyat megnyitó dobozt és kreditet kapunk. Előbbivel a hajók alternatív cuccait nyithatjuk meg, utóbbival kozmetikai elemeket vehetünk magunknak, mint például egy Luke Bobblehead-et magunk mellé a műszerfalra.

A másik fontos mód a flottacsata intézménye, ahol három fázisú összecsapásban vehetünk részt. Első fázisban morált építünk, miközben a harcosainkkal az ellenfél vadászgépeit tizedeljük. Mikor beindul a móka, és jól áll a csapatunk morál-sávja, akkor megindulhatunk a közepes cirkálók felé, végül, ha ezeket is leszedtük, akkor jöhet a fregatt vagy a csillagromboló. Persze a fázisok keverednek, és ide-oda hullámozhat a csata, amitől lesz egyfajta érdekes dinamikája a játéknak. Féltem, hogy a Fleet Battle-t nem fogom értékelni, de pozitívan kellett csalódnom.

És ennyi. Sajnos a Squadrons mögött álló EA bejelentette, hogy a Motive már máson dolgozik, és nem fogják bővíteni a játékot - ezzel pedig el is dőlt a Squadrons sorsa. Most ez így ebben a formában iszonyat szórakoztató, és ha kis adagokban fogyasztod, akkor hetekig élményadagokat kínál a játék. Azt be kell látni azonban, hogy pályák, hősök, folyamatos bővülés és szezonprogramok nélkül nem látom a játék hosszú életét magam előtt. Ez pedig probléma. Mire lesz tehát jó a Squadrons? Lehetne például egy csalogató az EA Play mellé (vagy akár a Game Pass-hoz), mert egy ilyen bevonzó, ideig-óráig szórakoztató játéknak pont ideális lehetne. De még így is, még ehhez is kellene valami aktivitás, hogy a játékos vissza-vissza akarjon térni a csatamezőre.

És pont ez a probléma a játék többi darabkájával, és az en bloc vett léptékével is. A kampány jó, de messze nem olyan szerteágazó és epikus, mint a (fontos hangsúlyozni) maga idejében akár az X-Wing vagy a Tie Fighter is volt. A harc és a mechanikák szuperül passzolnak a konzolos játékstílusunkhoz, de az eredeti komplexitását kereső ős-pilóták csalódottak lesznek, hogy még inkább simcade jellegű lett a játékmenet. Valahol egyfajta útkeresés az, amit itt láthatunk, és a játék kissé sekélyes mivoltát mutatja az is, hogy kedvezményes áron jön ki a piacra a szoftver. Hogy akarjon igazán szigorú lenni így az értékítéletet kimondó tollnok, ha egyszer még ezt is tudatosan építette fel az EA, és a Squadrons árazása tekintetében is teljesen tisztában van saját korlátaival?

Szeretném látni a jövőt. Azt, hogy a nagyok is felismerik, hogy ebben a műfajban egy bitang kampány, egy kicsit komplexebb játékmenet és robosztus multiplayer bizony sikerre, durva anyagi sikerre tudna vinni egy ilyen játékot. Az EA biztosra ment, és konzolos fókuszra helyezett egy alapvetően PC-s műfajt. De az elmúlt évtizedben a PC piac is sokat fejlődött, a warez visszább szorult, a PC játékosok hálásak, ha valamit az ő igényükre szabnak. Hangos sikert vízionálok egy olyan Star Wars űrcsata játékban, ami mondjuk összefogná a PC játékosok igényeit, és az indie fejlesztők, és sok más élvonalbeli kiadó játékosbarát hozzáállásával vezetné elő a következő nagy űreposzt, amely a múltból táplálkozva zsiványkodás és felesleges Star Citizen féle ambíciók nélkül is vonzó tudna lenni.

A Squadrons a konzolos szemlélet javát hozza egy jól fókuszált csomagban. Szórakoztató vele játszani, van benne kihívás, bombasztikus a prezentáció, de mélységeit tekintve picit éhesen hagyja az embert. Meglátjuk mi lesz belőle, hátha egy kisebb stúdió megkapja feladatául a Squadrons világ egyengetését (badarság lenne nem átvezetni a next-genre ezt az élményt). Ha a tartalom mégis tudna fejlődni a jövőben, akkor az értékeléshez bátran hozzácsaphattok vérmérséklet és rajongás függvényében 1-2 pontot. Jelenlegi állapotában viszont egy erős hetes lesz a Squadrons jussa!