[Teszt] Leisure Suit Larry - Wet Dreams Dry Twice

Leisure Suit Larry - Wet Dreams Dry Twice

VegaNagy-Sz. Ferenc2020.11.14. 12:00

Két évvel ezelőtt a Leisure Suit Larry sorozat feltámasztása elsőrangúan sikerült a német Crazybunch által, pedig Al Lowe, a sorozat szellemi atyja nem is vett részt a fejlesztési munkálatokban. A modernizált főhős, a jól megírt párbeszédek, a komoly kihívást nyújtó klasszikus kalandjátékos mechanizmusok mind feledtették azt, hogy milyen bénára sikeredett a főszereplő újraalkotott külseje. A Wet Dreams Don't Dry alcímet viselő kalandjáték egyszerre volt kellemesen újszerű és ragaszkodóan klasszikus, ráadásul fittyent hányt a világban uralkodó trendekre és olyan dolgokból is mert viccet csinálni, amiből manapság már csak ritkán szabad. Borítékolható volt hát a folytatás, ami menetrendszerűen érkezett is idén, ráadásul olyannyira kapcsolódott az elődhöz, hogy szinte rögtön annak a végjátéka utáni pillanatban vesszük fel újra a fonalat.

Aki nem ismeri az (új) első részt, annak egyrészt melegen ajánljuk azt, fillérekért be lehet szerezni, aki viszont ismeri, azt sok meglepetés a folytatásban sem fogja érni. A Wet Dreams Dry Twice már-már tökélyre polírozott point & click kalandjáték, amelyben a tesze-tosza főhőst, Larryt irányítva próbáljuk lefektetni az összes utunkba kerülő hölgyet, közben pedig megmenteni a világot a gonosz Prune (Szilva) cég uralmától. A helyszín ezúttal egy napfényes szigetvilág dzsungelekkel, luxusszállodával, vulkánnal, kannibálokkal és a háborgó tengerrel - pont mintha egy modern Monkey Island játékba csöppennénk. Larry ezúttal az első rész végén elvesztett Faith nyomába ered, de közben az egész szigetvilág rejtélyekkel teli múltját is feltárja a kaland során, hogy a végén visszatérhessen a nagyvárosba leszámolni az óriáscég észak-koreai vezetőjével, aki egyébként egy az egyben Psyra hajaz, amit bevallom, nem értek, hiszen ő déli. Mindegy.

A WDDT a mai kalandjátékok között - elődjéhez hasonlóan - mindenképpen nehéznek számít. A feladatoknak csak kis része van lineárisan felfűzve, a rendelkezésünkre álló 8-10 (később valamivel több) helyszínen szabadon mozoghatunk, beszélgethetünk, kombinálhatunk és oldhatunk meg feladványokat, az inventory pedig nem ritkán 15-20 darabosra duzzad, és kimondottan ritka, hogy ezeket a tárgyakat egymással kombinálva kellene használni. A megoldás a legtöbbször egyáltalán nem logikus, aki tehát komoly agymunkát szeretne végezni, az csak részben fogja megtalálni a számításait, itt ugyanis a hangsúly a lehetetlennél is lehetetlenebb szituációkon, a helyzetkomikumon és a tabudöntögetésen van. Ahogy az első rész a közösségi média és a mobilalkalmazások körül forgott, úgy most a környezetvédelem kérdése kerül gyakran fókuszba, Larry pedig mindent megtesz, hogy pont akkora bunkóként viszonyuljon ehhez a kérdéshez is, mint szinte minden máshoz.

A karaktere a maga torrentés elhajlásaival és humoros (na jó, helyenként humoros), túljátszott közönségességével alapvetően kedvelhető, de kicsit kopott a varázs. A nyolcvanas évek óta úgy volt megalkotva ez a figura, hogy esendőségét, bénázásait kedvelje meg mindenki, és kellemesen borzongjon azoktól a szituációktól, amikbe belekerül. Mert Larry valljuk be, akkor is veszített, ha látszatra nyert, valahogy minden szituációból ki tudott kerülni lúzerként. Na ez a WDDT-ben sajnos a múlté: a legtöbbször ő irányítja az eseményeket és inkább másokat hoz kínos helyzetbe, pl. koktélt készít a vizeletéből, majd felkínálja egy nőnek, vagy később teli olajoshordókat önt a tengerbe. Ezzel a Larry-varázs kicsit megtörik, ráadásul most már tényleg minden a szexszel kapcsolatos poénokra van kihegyezve. Persze a sorozat mindig erről szólt, csak éppen a dózis változott, szerencsére egyelőre még éppenhogy képes szórakoztató maradni így is, de a csóri főhőst azért jó lenne visszakapni. Mondjuk az is igaz, hogy most legalább nem kell sajtszagú kotonnal patkányt fogni.

Elsőre kicsit le akartam húzni a játékot, hogy több mint a fele tulajdonképpen egy Monkey Island klón, de az az igazság, hogy annyira jól áll neki ez a setting, hogy képtelenség haragudni érte. A helyszínek, a színvilág, a szereplők teljesen egyben vannak, a feladványok között akad ugyan néhány nagyon zsibbasztó, de zömmel azért kellemesen kemény kihívást jelentenek. Így hát hiába formálták Larryt túl..."sikeresre", nagyon azért ez sem tudta elbarmolni az összképet. És bár bizonyára többen lesznek olyanok is, akik számára ez a fajta szókimondás már túl soknak bizonyul, de azért valljuk be, ők kis eséllyel tagjai a vásárlói célcsoportnak. A WDDT néhol röhögtet, néhol elgondolkodtat, néhol megbotránkoztat ordenáréságával a(z elakadás nélkül) nyolc órás végigjátszása alatt, és ha ezúttal nem is lesz az év kalandjátéka, a német fejlesztők ismét letettek néhány emlékezetes poént az asztalra. Garantáltan dildókkal fogsz álmodni utána, akár szeretnéd, akár nem.

7/10

***Leisure Suit Larry - Wet Dreams Dry Twice

Platform: PC

Kiadó: Assemble Entertainment / Fejlesztő: Crazybunch/

Megjelenés: 2020. 10. 15. | Ár: 35 EUR***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

5 órája
6

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

21 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

21 órája
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

21 órája
45

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==