[Teszt] The Almost Gone

The Almost Gone

VegaNagy-Sz. Ferenc2020.06.29. 23:55

Figyelemfelkeltő puzzle játékokért mindig érdemes vigyázó szemeinket az apróbb indie megjelenésekre vetni, mert ezek közt néha valóban lehet újszerű, érdekes megközelítésekkel is találkozni. Na jó, meg azért is, mert alig jelenik meg évente néhány igazán jó puzzle játék, ezért a feladványokra (ki)élezett elme sokszor inkább kiéhezett marad. A The Almost Gone egyszerre több, egymástól nagyban különböző forrásból merít ihletet, így próbálván igazolni eredetiségét.

Ennek talán legmarkánsabb, vizuálisan is szembetűnő bizonyítéka a játéktér különleges ábrázolása. Az izometrikus nézetű megannyi kis dioráma mindegyike egy-egy szobának vagy helyszínnek feleltethető meg, ezek között tudunk ugrálni. A vizualitás tökéletesen kiszolgálja a dizájnt, a szobák ugyanis kilencven fokonként forgathatók és természetesen egészen mást látunk minden nézetből. Itt rögtön beugorhat a Monument Valley, amely kreatívan játszadozott a perspektívákkal, itt azért ilyen mélysége nincsen a kameraforgatásnak, de minden egyes pálya mérnöki precizitással van felépítve és a megszerzendő tárgyak egy része is ördöngösen van elrejtve. A többször előforduló mechanikus puzzlék és a "mindenhová nyomok, hátha történik valami" játékmenet itt-ott a Room-sorozatot idézi, de itt is inkább csak a felszínt kapargatja a The Almost Gone, a pixelvadászat részeként néha már cél nélkül, minden lehetőséget kipróbálva keressük a megoldást. Az alapvetően halott környezettel az a fő gond, hogy nem lehet tudni, mi az, amit csupán a háttérvilág szerves részeként képzeltek el a készítők, és mi az, ami a fontos feladványok része. A point & click kalandjátékos elemek tehát működnek, jópofák, de a komplexitásuk csak ritkán éri el az emlékezetességhez szükséges szintet.

És itt jön a kisebb csavar, ugyanis a fentiekhez kapcsolódik egy sétaszimulátoros történetmesélés is, legyen szó a fajsúlyos témáról (természetesen egy komplett pszichiátriai utazást fogunk tenni a múlt titkaiban), a visszaemlékezésekről, a "beszélő tárgyakról" vagy a helyszínekről (a szülőháztól indulva egészen a "kötelező" kórházig jutunk, sajnos az utolsó fejezet erdeje túl hamar ér véget ahhoz, hogy egy kevésbé szögletes helyszínen is érvényesülni tudjon a dioramikus koncepció. És bár a sztori tényleg kellően komor (ebben a családban sem volt rendben szinte semmi...), a játék legnagyobb erénye mégis az, hogy végig laza, kellemes, görcsölésmenetes élményt képes nyújtani. Az innen-onnan érkező inspirációs források szépen állnak össze valami egyedi, kerek egésszé az alatt a rövid három óra alatt, amíg az ötödik fejezet végére érünk.

Semmilyen területen nem képes kiemelkedőt nyújtani, ugyanakkor még sincs kiemelkedő hibája. Amit pedig előzetesen vállal - megpróbál eredeti maradni -, azt tulajdonképpen erőlködéstől mentesen hozza is. Rövid, kellemes, egyszerű élmény, néhány hét múlva sajnos mégis csak a perspektívára fogunk emlékezni.

6/10

***The Almost Gone | Platform: Nintendo Switch, Android, PC (tesztelt), iOS |

Kiadó/Fejlesztő: Happy Volcano |

Megjelenés: 2020. június 25. ***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Top Spin 2k25 - újra csavart a labda

Több, mint tíz esztendőt követően tér vissza a teniszjátékok legendája, hogy ismét köztudatba hozza a népszerű labdajátékot: terítéken a TopSpin 2k25!

11 órája
1

Capcom siker, Warner kudarc - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stray Gods: The Roleplaying Musical, Cotton Reboot! High Tension!, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Jurassic World.

21 órája
2

Indika - apáca, megkísértve

Az orosz ortodox apácás indie játék, amelynek már a demója komoly hullámokat vetett, érdemes azonban teljesen vakon belevágni. Egy viszonylag hagyományos megkísértés történetre számítottam a címszereplő fülébe obszcén dolgokat suttogó ördöggel, ám egy ennél jóval nehezebben leírható élménnyel gazdagodtam.

1 napja
1

Bemutatkozott az Akimbot, begördül a #DRIVE Rally – ez történt szerdán

Továbbá: Nintendo World Championships: NES Edition, Designated Demigod, Gundam Breaker 4, Sonic Rumble, Quest Master, WitchSpring R.

1 napja
1

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

2 napja
4

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

2 napja
22

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

3 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

3 napja
2

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

3 napja
69

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

3 napja
8

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

3 napja
10

Heti megjelenések

4 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

5 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

6 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

7 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

8 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

8 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

9 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

9 napja
5

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

9 napja
4

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==