[E3 2012] Nintendo konferencia összefoglaló

Nintendo konferencia összefoglaló

liquidSomosi László2012.06.05. 17:30

A konzolgyártók közül szokás szerint a Nintendo volt az utolsó, aki színpadra lépett az E3-on: a kiotóiak nagyrészt következő generációs konzoljuknak, a Wii U-nak szentelték konferenciájukat.

A prezentáció egy hosszú évek óta ígért és várt cím leleplezésével indult: Shigeru Miyamoto lépett színpadra, hogy bemutassa a Pikmin 3-at. Az egyedi stratégiai játék új epizódja négy karaktert vonultat fel (Captain Olimar nem volt közöttük), akik a pálya különböző pontjain összedolgozhatnak egymással, a gyorsabb navigálásban pedig a Wii U Game Pad képernyőjén látható térkép hivatott segíteni.

Ismételten bemutatásra került egyébként maga a tablet-irányító is: az egyetlen komolyabb új infó az volt, hogy egyszerre két Wii U kontroller is használható a konzolhoz.

Bejelentették a tavaly koncepció szinten már bemutatott 2D-s Mario játékot, a New Super Mario Bros. U-t is, amely az évek során már alaposan megismert formulára épít, aktívan beépítve a játékélménybe a Wii U online közösségi felületét, a Miiverse-et - rendre szembesülhetünk majd a többi játékos észrevételeivel, reakcióival a játék kapcsán.

Ezt követően a külsős kínálatra helyeződött a hangsúly. Jön például a Batman: Arkham City Armored Edition, amely egyedi, a tablet-irányítóra kihegyezett funkciókkal (eszköztár, szkennelés, robbanószer elhelyezése) bővíti ki a Rocksteady tavaly megjelent játékát. Bejelentették emellett a Scribblenauts Unlimitedet is: a 2D-s platformer-franchise legújabb felvonásában ismételten szabadjára engedhetjük majd fantáziánkat.

Egy montázsban további third-party címeket is láthattunk, nagyrészt már megjelent, illetve hamarosan debütáló játékok portjaival: Darksiders II, Mass Effect 3, Tank! Tank! Tank!, Tekken Tag Tournament 2, Trine 2: Director's Cut, Ninja Gaiden 3: Razor's Edge, Aliens: Colonial Marines.

A Wii egyik nagy sikere, az összesen 43 millió példányban fogyó Wii Fit / Wii Fit Plus az új konzolon is visszatér Wii Fit U néven. A fő újdonság természetesen itt is az lesz, hogy a tévé nélkül, kizárólag a kontrollert használva is folytathatjuk edzésprogramunkat. A casual címek sora egy Sing névre hallgató karaoke játékkal folytatódott.

Az előzetes ígéretekkel ellentétben tettünk egy rövid kitérőt a 3DS irányába is: rövid pillantást vethettünk a New Super Mario Bros. 2-re, a Paper Mario: Sticker Starra és a Luigi's Mansion: Dark Moonra. A Nintendo holnap egy külön konferencián részletesebben is be fogja mutatni a közelgő 3DS kínálatot, melyben olyan külsős címek sorakoznak, mint a Castlevania: Lords of Shadow - Mirror of Fate, az Epic Mickey: Power of Illusion, a Scribblenauts Unlimited vagy a Kingdom Hearts 3D: Dream Drop Distance.

Az egy éve már megszellőztetett Lego játékkal most részletesebben is megismerkedhettünk: ez lesz a Lego City Undercover, amely egy hatalmas, nyitott Lego-világba invitál bennünket, sandbox körítést adva a szokásos Lego játékmenetnek és poénoknak. 3DS verzió is lesz belőle.

Ahogy az a kiadó tegnap esti konferenciáján már kiderült, a külsősök közül egyértelműen a Ubisoft támogatja a legkomolyabban a Wii U-t. Az Assassin's Creed III, a Just Dance 4, a Rayman Legends, a YourShape Fitness Evolved 2013, a Sports Connection, az Avengers: Battle for Earth és a Rabbids Land mellett először láthattunk gameplay jeleneteket tartalmazó trailert a ZombiU-ról.

A konferencia a Nintendo Landdel zárult: ez egy 12 minijátékot tartalmazó gyűjtemény, amely az asszimetrikus gameplayre fókuszál. A már többször elhangzott kifejezés azt jelenti, hogy amíg az egyik játékos a Wii U kontrollerét használja, addig a többiek Wii irányítókkal játszanak - ebből adódóan a célok és a feladatok is rendre mások. A prezentáción például egy szellemkergetős 4 vs 1 felállást láthattunk.

Árat, megjelenési dátumot és technikai specifikációkat tehát az ígéreteknek megfelelően nem kaptunk - ezeket valamikor a későbbiekben fogja bejelenteni a Nintendo.

Pikmin 3 trailer

New Super Mario Bros. U trailer

ZombiU gameplay trailer

LEGO City: Undercover trailer

Project P-100 trailer

Scribblenauts Unlimited trailer

Batman: Arkham City Wii U trailer

New Super Mario Bros. 2 trailer

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Top Spin 2k25 - újra csavart a labda

Több, mint tíz esztendőt követően tér vissza a teniszjátékok legendája, hogy ismét köztudatba hozza a népszerű labdajátékot: terítéken a TopSpin 2k25!

4 órája

Capcom siker, Warner kudarc - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stray Gods: The Roleplaying Musical, Cotton Reboot! High Tension!, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Jurassic World.

14 órája
2

Indika - apáca, megkísértve

Az orosz ortodox apácás indie játék, amelynek már a demója komoly hullámokat vetett, érdemes azonban teljesen vakon belevágni. Egy viszonylag hagyományos megkísértés történetre számítottam a címszereplő fülébe obszcén dolgokat suttogó ördöggel, ám egy ennél jóval nehezebben leírható élménnyel gazdagodtam.

1 napja
1

Bemutatkozott az Akimbot, begördül a #DRIVE Rally – ez történt szerdán

Továbbá: Nintendo World Championships: NES Edition, Designated Demigod, Gundam Breaker 4, Sonic Rumble, Quest Master, WitchSpring R.

1 napja
1

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

2 napja
4

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

2 napja
22

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

3 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

3 napja
2

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

3 napja
68

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

3 napja
8

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

3 napja
10

Heti megjelenések

4 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

5 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

6 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

7 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

8 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

8 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

9 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

9 napja
5

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

9 napja
4

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==