Zsarolás, szivárogtatás, tervek, eladások. A kaliforniai csapatot érintő elmúlt hét történései.
Minden egy e-maillel kezdődött. A Rhysida nevű zsarolócsoport a múlt héten vette fel a kapcsolatot a PlayStation Studios kötelékébe tartozó Insomniac Gamesszel, és azzal fenyegették őket, hogy nyilvánosságra hozzák a birtokukba jutott bizalmas anyagokat, amennyiben a stúdió nem fizet nekik. Hogy hitelt adjanak a szavuknak, közzétettek néhány adatot, valamint egy képet, ami állításuk szerint a kaliforniai csapatnál készülő Wolverine-játékból származik.
Ezután a csoport 7 napot adott a fejlesztőknek, hogy megfizessék az általuk megszabott 50 bitcoinos (nagyjából 2 millió dolláros) összeget, hozzátéve, hogy amennyiben ez nem teljesül, nyilvánosságra hoznak mindent. Ez pedig a mai nappal megtörtént: a Cyber Daily számolt be arról, hogy a Rhysida több mint egymillió olyan fájlt osztott meg (összesen mintegy 1,7 TB méretben), melyek valamilyen módon kapcsolódnak a stúdióhoz.
A kiszivárgott anyagok között találni belső HR-es dokumentumokat, személyes levelezéseket és bizalmas anyagokat is, ami azonban ennél alighanem több embert érdekel, az a csapat jövőbeli játékait érintő tervezet. A belsős anyagok között találni egy ütemtervet, amiben a közeljövő megjelenéseit listázzák, és akad köztük néhány érdekesség. Ilyen például, hogy a már bejelentett Wolverine mellett a jelek szerint egy kimondottan Venomra koncentráló játék is készül a csapatnál, ami ráadásul a már említett Logan-kaland előtt érkezne. Az évtized végére is megvoltak már a csapat tervei, hiszen egy új Ratchet & Clank mellett érkezne a Spider-Man 3, valamint egy új X-Men is a Marvellel együttműködve. A sort pedig a 2030-as évekre datált titokzatos IP zárta.

A fentieknél kevésbé szaftosabb, ám mindenképpen említésre méltóak azok az adatok, melyek a PlayStation Studios játékainak steames eladásaiból származnak. Ennek megfelelően a Horizon Zero Dawn áll a képzeletbeli lista élén, több mint 3 millió példánnyal. Őt követik a God of War és a Days Gone, míg a milliós tábort a Marvel's Spider-Man Remastered zárja. Tőlük némileg leszakadva találjuk az Uncharted: Legacy of Thieves Collection és a különálló Miles Moralest, a sort pedig a Sackboy: A Big Adventure átirata zárja.

A szivárogtatás alighanem alapjaiban rázza meg az Insomniac és a PlayStation Studios terveit az elkövetkezendő évekre, és azon sem lepődnénk meg, ha a napvilágot látott információk miatt az eredeti tervek és megjelenési ablakok is módosulnának.