Uncharted film: távozik a rendező

Uncharted film: távozik a rendező

liquidSomosi László2011.05.27. 09:17

Jó hírrel indul a péntek: David O Russell, a tervezett Uncharted film rendezője otthagyta a projektet, így a film sorsa teljesen bizonytalanná vált.

Miért jó hír? Mert O'Russel-nek a korábbi információk (és a nyilatkozatai) alapján halvány segédfogalma sem volt az alapanyagról, vagy ha volt is, teljesen más irányba akarta elvinni a filmet. Szerinte az Uncharted a családról (?), és a korrupt múzeumigazgatók elleni küzdelemről (?) szólt, a filmet is ezekre az elemekre tervezte építeni.

Drake szerepére a rendező régi cimborája, Marky Mark (polgári nevén: Mark Wahlberg) jelentkezett be annak idején, a hírek szerint a direktor távozása egyben az ő búcsúját is jelenti. Ami teljesen rendben is van - jöhet Nathan Fillion!

Bár nem kapcsolódik szorosan a témához, de szintén jó hír, hogy tegnap az előkészítési fázisban lévő AKIRA film rendezője is lelépett - remélhetőleg így soha nem készül el a Robert Pattinson főszereplésével tervezett, Neo-Manhattanbe áthelyezett amerikanizált verzió. Megkönnyebülés, mert így nem kell felgyújtatnunk egy mozit sem, ugye.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Ahhoz, hogy te is hozzászólj, be kell jelentkezned!
Fabri
Fabri2011.05.27 21:02:15#0eu3y

Lehet h ez jót tesz a filmekkel 🙂

pauli
pauli2011.05.27 19:38:39#0eu3x

Szerintem is.

Untchbl Untchbl2011.05.27 10:55:35
Joda
Joda2011.05.27 19:00:09#0eu3w

Van isten. Remélem Marky is távozik és Nathan mostmár megkapja a szerepet. Sajnáltam miután twitteren is izgatottan irogatta mennyire hajt a szerepre és végül nem ő kapta meg, pedig egyértelműen rá van szabva a szerep. Aki nem hiszi:

😉

ölyv
ölyv2011.05.27 17:16:47#0eu3v

Mivel már maga a játék is Indiana Jones copy, szerintem még a megfilmesítés gondolatával sem kellene játszadozni. Akira élőszereplős film, Robert Pattinsonal????????? Istenem, hová jutott ez a világ??????????

getro2
getro22011.05.27 14:37:29#0eu3u

A nap eddigi legjobb híre.

barnoca
barnoca2011.05.27 13:32:11#0eu3t

Úgyis elbasszák.

chrss
chrss2011.05.27 12:29:22#0eu3s

A papot is. A dokinak a tesóját nem üldözik és az is emlékszik mindenre= -1 konfliktus és rejtélyforrás. Meg sok minden direkt le van zárva. Szerelmi szál a kapitány és a társalkodónő közt. szerelmi szál a doki és a technikus közt.

Eléggé sorozatzárónak csinálták. Nyílván ha nagyon akarnák folytathatnák de az alapfelállásból ami jó egy sorozatban szinte minden hosszútávú karakterhez kötődő dolgot lezártak. Így sok egy sorozatban húzható – és a nézők által értékelt - dolgot kilőttek

rehynn4 rehynn42011.05.27 12:25:23
rehynn4
rehynn42011.05.27 12:25:23#0eu3r

Nem csak a pilótát? Én úgy emlékeztem.

chrss chrss2011.05.27 12:13:49
chrss
chrss2011.05.27 12:13:49#0eu3q

Mert a mozifilmben pár szereplőt kinyírtak pl. és eléggé lezárttá tették a történet főbb részeit (doki-huga páros pl).

rehynn4 rehynn42011.05.27 09:57:01
balu1159
balu11592011.05.27 12:04:27#0eu3p

aki ismeri a firefly-t, meg Drake stílusát az tudja hogy Mal kapitány erre a szerepre született:)

balu1159
balu11592011.05.27 11:49:45#0eu3o

Firefly-ban játszott. ajánlom, jó sorozat

Horvi Gabi Horvi Gabi2011.05.27 10:54:22
Lacix
Lacix2011.05.27 11:29:40#0eu3n

Estleg Joe Flanigan is lehetne a Stargate Atlantis-ból.

Alwares
Alwares2011.05.27 11:08:20#0eu3m

Marky Mark? WTF? Ezt eddig nem is láttam, ez nagyon kééész 😃

Örülök hogy otthagyta a terepet a rendező úr, nincs semmi baj a munkáival de nagyon nem egy Uncharted-es kalandfilm rendező...

Untchbl
Untchbl2011.05.27 10:55:35#0eu3l

Én őt továbbra is tartom: allakters.ru

Horvi Gabi
Horvi Gabi2011.05.27 10:54:22#0eu3k

Ki az a Nathan Fillion?

Zangpo
Zangpo2011.05.27 10:40:11#0eu3j

Csináljuk meg a magyar fan-moviet Hajdú Péter főszereplésével!

macewindu74
macewindu742011.05.27 10:33:36#0eu3i

Viszont ennek köszönhetően további éveket kell várni egy lehetséges moziváltozatra. Bár ez nem fogja azt jelenteni, hogy minőségi mozik kapunk.

macewindu74
macewindu742011.05.27 10:31:47#0eu3h

Akkor már inkább Jancsó Miklós kellene a rendezői székbe. Így legalább kapna minimum egy művészeti díjat. 😛

Patrick Bateman Patrick Bateman2011.05.27 09:54:56
stevefarcry
stevefarcry2011.05.27 10:06:46#0eu3g

Még csak az kéne. Ez tipikusan az a téma, amit egy nagy adag popcornal akarok fogyasztani.:) Mostanában újra elővettem az Indy filmeket és bassza meg, máig kurvajók. Kéne valami modern (méltó) képviselő is. Bár amilyen elcseszett a sony filmek terén (az estek többségében) a legutolsó nímandnak is odaadják.

Patrick Bateman Patrick Bateman2011.05.27 10:03:55
Patrick Bateman
Patrick Bateman2011.05.27 10:03:55#0eu3f

Komolyan kivancsi lennek, hogy egy muveszfilmes rendezo mit hozna ki egy ilyen popcorn temabol! 🙂
Meg az is lehet megreformalna a filmipart! 😃

V_Karesz V_Karesz2011.05.27 10:00:36
V_Karesz
V_Karesz2011.05.27 10:00:36#0eu3e

De kizárólag snitt nélkül! 🙂

Patrick Bateman Patrick Bateman2011.05.27 09:54:56
rehynn4
rehynn42011.05.27 09:57:01#0eu3d

Miért tolták el?

JohnSmith JohnSmith2011.05.27 09:42:44
Patrick Bateman
Patrick Bateman2011.05.27 09:54:56#0eu3c

Inkabb Tarr Belat javasolnam a rendezoi szekbe! 😉 😃
A film elso 10 perceben a kamera lassan korbefordul egy mukincs korul, megmutatva annak minden millimeternyi szepseget, persze fekete-feherben! 😃

stevefarcry stevefarcry2011.05.27 09:37:07
stevefarcry
stevefarcry2011.05.27 09:47:33#0eu3b

Ezeket tényleg nehéz elfelejteni:



😃


liquid liquid2011.05.27 09:45:20
zephyr
zephyr2011.05.27 09:45:46#0eu3a

Örömteli lenne, ha a játékhoz hasonló filmet készítene valaki, nem a saját filmöztletét akarná eladni a játék nevével..

liquid
liquid2011.05.27 09:45:20#0eu39

Ő nekem örökre Marky Mark marad, de ezt a korábbi híreknél már megvitattuk 🙂

Project1083 Project10832011.05.27 09:34:55
KuCz
KuCz2011.05.27 09:44:21#0eu38

Bakker, most komoly ez az AKIRA dolog? Mármint a főszereplő kiléte? Ki az anyámnak jutott ez eszébe egyáltalán? Nem szoktam nagyon kiakadni, nade azért mindennek van határa...

JohnSmith
JohnSmith2011.05.27 09:42:44#0eu37

Sajna azt már eltolták. De egy Firefly univerzumban egy mésik sorozat nagy lehetne.

rehynn4 rehynn42011.05.27 09:29:28
ngf
ngf2011.05.27 09:37:50#0eu36

Jézusom, lett volna Akira film???? Amerikai????? Hát a világ egy fokkal jobb hely lesz ha tényleg nem készül el 🙂

stevefarcry
stevefarcry2011.05.27 09:37:07#0eu35

A puba már leírtam:

Most már csak azon kell izgulni, hogy valami fiatal tehetség kapja meg és csinálja meg, amit anno Spielberg elkövetett, mert az Uncharted olyan alapanyag, amiből simán lehet készíteni egy Indy utódot, csak megfelelő kezekbe kell tenni. (bár kétlem, hogy ez lenne a cél, sokkal inkább a könnyű pénzszerzés, de azért fingers crossed.)

Project1083
Project10832011.05.27 09:34:55#0eu34

Mark Walberget a 90 évek vége óta nem hivják Marky Marknak,mindegy.A filmnek meg lehet hogy jobban örülnék ha el se készülne.

Tommy_Angelo
Tommy_Angelo2011.05.27 09:33:28#0eu33

Én még mindig egy f*sza, tökös, 3D-s, igazi sci-fi Halo filmnek örülnék a legjobban mesés zenékkel! 🙂

rehynn4
rehynn42011.05.27 09:29:28#0eu32

Szerintem meg ejtsék az egész projectet és tegyék a pénzt a Firefly folytatásába.

Ringu84
Ringu842011.05.27 09:26:50#0eu31

Úristen, készült valami amerikanizált Akira Robert Patiszonnal?! Ezek elmebetegek, hogy egyáltalán eszükbe jutott ilyen.

Az Uncharted-nek is örülök, így még van esély rá, hogy ha lesz film az tényleg jó lesz.

Amúgy érdekes, hogy mostanában már jobban örülünk ha lefújnak egy játék filmes verzióját. 🙂

Gamescom ONL 2025 Bejelentések

16 órája
10

Game Pass: augusztus utolsó hetei

Gears of War: Reloaded és Herdling premier és néhány szerepjáték is érkezik a kínálatba. Lássuk a hónap végi mozgolódást!

1 napja

A Gamescom előszele – ez történt hétfőn

Benne: Nintendo Direct, Lost Soul Aside, Honeycomb The World Beyond, Aethermancer, Towa and the Guardiands of the Sacred Tree, Rewilders: The Lost Spring, StarRupture, Morsels, Shenmue III Enhanced, WW1: Gallipoli, Pokémon Legends Z-A, BrokenLore: LOW.

1 napja

Towa and the Guardians of the Sacred Tree

Ismeritek a Hades-t? Szeretitek a könnyed zsiványkodást? Szeptember 19-én a Bandai Namco-tól is érkezik egy magasabb profilú roguelite alternatíva, a Towa and the Guardians of the Sacred Tree pedig előzetesben tárult ki előttünk.

2 napja

Heti megjelenések

2 napja
2

Fretless: The Wrath of Riffson

Bundok nélkül szép az élet. Vagy nem? Ennek is utána járunk, mindamellett, hogy riffelünk egy nagyot a Fretless című nagyszerű zenés szerepjátékban. Húrokat feszít, bypass lekapcs, hadd szóljon!

3 napja
4

Catto's Post Office

Olyan sokat beszélünk a videójátékok milyenségéről, hogy gyakran meg is feledkezünk a funkciójukról. Szerencsére ott vannak nekünk az olyan címek is, mint a Catto's Post Office, amelyek emlékeztetnek minket a dolgok mikéntjére...

3 napja
4

Lost Twins 2

Egy könnyed, családbarát logikai játékot teszteltünk - nem feltétlenül a műfaj rajongóinak szól, belépőnek viszont több mint ideális.

4 napja
1

Gameplay bemutatók - ez történt pénteken

Benne: Reanimal, Bubsy in: The Purrfect Collection, Crimson Desert.

4 napja
1

Senua's Saga: Hellblade II - Enhanced

A Ninja Theory tavaly megjelent narratív kalandját kellemes kritikai visszhang, éles viták és lehangoló eladási adatok kísérték. Képes változtatni ezen a PlayStation konzolokra is megjelent Enhanced kiadás?

4 napja
16

Endzone 2

A várósépítő- kolóniamenedzsment játékokban már mindent ellőttek, ami itt újdonság lehet, gondolhatnánk. Lássuk, mit tud az Endzone 2, amely tovább csavarja a formulát.

5 napja
3

Korai megjelenések, új bejelentések - ez történt csütörtökön

Benne: Of Peaks and Tides, Jurassic Park: Survival, Crosswind, Docked, Ratatan, Ghost of Yōtei, Arctic Awakening, Neo Berlin 2087.

5 napja
5

Titan Quest II

Akció RPG ókori görög mitológiai csomagolásban, második felvonás. Majd húsz évvel később, másik fejlesztőcsapattól, de hosszú célegyenesben a Titan Quest II.

6 napja
9

Focis visszatérés és nyomozás Snoopyval – ez történt szerdán

Benne: Football Manager 26, Lego Voyagers, Zoochosis, Snoopy & The Great Mystery Club, Kumarn: The Wandering Spirit, Fast & Furious: Arcade Edition, CloverPit, R-Type Delta: HD Boosted, The Secret of Weepstone, Davy X Jones.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: augusztusi érkezők

Sword of the Sea a premier napján! Mortal Kombat 1. Marvel’s Spider-Man. INDIKA. Többek között ezt várhatják az előfizetők ebben a hónapban.

6 napja
1

Mafia: The Old Country

A Mafia sorozat gyakorlatilag a negyedik epizódjához érkezett, a most megjelent Old Country pedig nem is tipikus folytatás, hanem előzmény, amely új hősökkel és ismerős helyzetekkel operál...

7 napja
35

Vidám és véres kalandok – ez történt kedden

Benne: Remedy, Haunted Bloodlines, Dunkadillo, Mandragora, Chip 'N Clawz vs. Brainioids, Detective VR, Vex Mage, Robots at Midnight.

7 napja
1

Heretic + Hexen

Hirtelen jött, nem is számítottunk rá, pedig épp itt volt már az ideje. A Doom I + II után a Bethesda a Heretic és Hexen párossal is elvégezte a házi feladatot, a mérnöki munkát pedig a Nightdive-ra bízta.

7 napja
15

Fantasy akció-kaland Koreából – ez történt hétfőn

Benne: Woochi the Wayfarer, Digimon Story: Time Stranger, Henry Halfhead, Blippo+.

8 napja
1

Battlefield 6

8 napja
10

A felhasználói élmény érdekében cookie-kat használunk.