Fény derül az Xbox jövőjére. A napokban számos pletyka látott napvilágot, miszerint más platformokra is meg fognak jelenni olyan exkluzív címek, mint a Starfield vagy a Hi-Fi Rush, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek valóban igazak lehetnek, Phil Spencer ugyanis most közzétett egy bejegyzést, melyben azt írja, jövő héten beszélni fognak ezekről a témákról.

Átlépte a 100 millió letöltést a Honkai: Star Rail. A Genshin Impact készítőinek újabb sikerjátéka tavaly áprilisban debütált, első körben PC-n és mobil platformokon, október óta pedig PS5-ön is elérhető, és most bejelentették, hogy eddig több mint 100 millióan kóstoltak bele a free-to-play RPG-be.

Hamarosan elstartol a Final Fantasy XIV Xbox Series bétatesztje. A február 21-én induló próba azoknak lesz elérhető, akik más platformon még nem próbálták a játékot, a teljes verzió pedig a bétateszt zárultával fog megjelenni – ennek időpontja még nem ismert.

Új kedvcsinálót kapott a Unicorn Overload. A Vanillavare taktikai RPG-je március 8-án jelenik meg PS5-re, PS4-re, Xbox Seriesre és Switch-re, a legújabb trailerben pedig Josef karaktere meséli el nekünk, miként gondoskodhatunk a segédeinkről.
Egymillió felett a Silent Hill: The Short Message. A kizárólag PS5-ön elérhető ingyenes játék január 31-én vált letölthetővé, és eddig több mint egymillió játékos próbálta ki a nagyjából két óra alatt teljesíthető horrorkalandot.

Megjelenési dátumot kapott a Bears in Space. Az igencsak over-the-top, megállás nélküli akciót kínáló FPS március 22-én érkezik PC-re – a játékmenetből a lenti trailer nyújt némi ízelítőt.
Konzolokra költözik az Invector: Rhythm Galaxy. A Hello There Games ritmusjátéka – amely az AVICII-féle első felvonásra épít – tavaly jelent meg PC-re, február 8-tól pedig PS4, Xbox One és Switch platformokra is elérhető lesz.

Bemutatkozott az Until Then. A stílusos pixelgrafikával támadó kalandjáték a Fülöp-szigeteken játszódik, az egyedi hangulat mellett pedig az okostelefonunk bevonása az interfészbe fog még sajátos ízt adni. A megjelenés valamikor idén várható PC és PS5 platformokon.