playmore2007.12.18. 00:24

Tíz rész, egy Lara

Animátrix Tomb Raider módra, avagy mégis van új a nap alatt.

A Tomb Raider Underworld bejelentésekor eszembe jutott, hogy illenék megemlékeznem Lara Croftról és a TR szériáról. Bár még az Anniversaryt nem sikerült beszereznem, a nemrégiben befejezett Gametap Tomb Raider Re\Visioned animációs sorozat jó alapot adott erre a bejegyzésre.

Helló bébi!

Az egyik első eredeti szoftver, amelyet több mint 11 évvel ezelőtt (jézus!) a birtokomba vehettem, az a Tomb Raider első része volt. Az édesapám cipelt magával az akkor még nagyon nagy szónak számító Budapesti Nemzetközi Vásárra, mivelhogy PC gyík voltam márakkor is. Rengeteg nagyon érdekes dolog volt ott, évente egyszer, persze csak nekünk magyaroknak lévén eléggé későn kerültek be hazánkba a személyi számítógépek. Jobb híjján a különféle havonta-kéthavonta megjelenő számítógépes magazinok egy-egy számából lehetett értesülni az aktuális informatikai áttörésekről. Modern csilli-villi játékokról leginkább csak álmodtunk, vagy egymással cserélgettünk, ha egyikünk ismerőse hozott valamit. Körülbelül ekkor találkoztam egy lemezmellékleten (azám, volt CD olvasónk is!) a Tomb Raider PC demójával. Ha jól emlékszem a második pályát tartalmazta és heteken át nyüstöltem. Na nem azért mert olyan nehéz volt, hanem mert annyira tetszett. Leírás meg angol tudás nélkül kellett rájönnöm a gombokra és egyebekre, szóval nem volt könnyű a helyzet. Amikor először sikerült beadni véletlenül a kézenállásos felhúzódzkodást... teljesen kész lettem. 8)

Aztán jóideig csak erről tudtam beszélni. Otthon, a suliban, mindenhol. És amikor eljött a BNV ideje és kimentünk, akkor édesapám egy akkoriban méginkább brutálisan magas és egy papírdobozért meg a hozzávaló lemezért érthetetlenül aránytalan árat kifizetett és megvette nekem a TOMB RAIDER első részét (starring Lara Croft). Azóta imádom a TPSeket. A grafikája (akkori PCs újság szavaival élve) "szinte lemászott a monitorról" és játékmenetileg nagyon érdekes és elgondolkodtató volt, meg úgy alles zusammen minden nagyon tetszett benne. Szóval szerelem volt első látásra. És akkor még Laráról egy szó sem esett...

Hozzám, vagy hozzád?

Hát igen. Lara Croft dögös. Még annál is inkább. A készítők az Eidosnál mesterien gyúrták össze a mindenki által szerethető KÜLSŐ és belső tulajdonságokat egyetlen karakterbe. Maga Lara, bár sokat változott előnyére-kárára az évek során, az alapokat nézve ugyanaz maradt. Egy bombanő, akinek vág az esze mint a borotva és emellett olyan elegánsan (mondhatni cool) csinál mindent, amire a gamernépnek nem lehet panasza. Nosza lett is siker, jöttek a folytatások csőstül, sikeresen és kevésbé sikeresen, míg a sorozat a béka feneke alá zuhant. Ezt már a képregények és mozifilmek sem tudták kompenzálni.

Itt lépett közbe a fejőstehet féltően óvó atya, az Eidos és rugdosta kifele az elhasznált csapatot, majd létrehozta a Legendben (újra)debütáló régi végzet asszonyát, mindenki kedvenc Laráját. Megvolt a jó, de rövid Legend, eljött (360-asoknak csak mostanában) a sokat dícsért Annyversary, hamarosan érkezik a valószínűleg minden eddiginél méltóbb és jobb újgenerációs Underworld. Mi kell még?

Jöhet bármi!

Mi más mint egy animációs gyűjtemény, mint amilyen az Animátrix. Kerestek néhány profi és kevésbé profi rajzolót és feltették nekik a kérdést: milyen lenne a Ti Larátok? A válasz pedig egy tíz részes sorozatban öltött testet. Íme:

  1. Keys to the Kingdom - Part One

  2. Keys to the Kingdom - Part Two

  3. Keys to the Kingdom - Part Three

Komment: nagyon profi és hangulatos történet. Hasonlít az Animátrix ahhoz a részéhez amikor Neoék kimentik a fiatal srácot a mátrixból. Olyan japoamerikai a nyújtott-folyós mozdulataival.

  1. Revenge of the Aztec Mummy

Komment: tipikus vígjátékos megközelítés, olyan Cartoon Networkös rajz-történet és vonalvezetés.

  1. Angel Spit - Part One

  2. Angel Spit - Part Two

Komment: ez tetszett a legkevésbé. A rajzolás szerintem gagyi, és a történet is ásítós. Legyünk túl rajta.

  1. Legacy

Komment: nekem bejött. Tipikus 70-es évek beli (rajz)filmes stílusban van az egész felépítve.

  1. Pre-Teen Raider

Komment: a másik CN "koppintó" azzal a különbséggel, hogy ez Lara egyik gyerekkori csínytevésére derít fényt. Aranyos 8)

  1. Raising Thaumopolis

Komment: ez talán a legkomolyabb történet.

  1. A Complicated Woman

Komment: bár nem túl egyedi, mégis érdekes kis szösszenet. Az állóképes animáció külön pontot érdemel, de ilyet is láttunk már ;)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==