Raid: Shadow Legends - Teszt (iOS)

A Raid: Shadow Legends igencsak impozáns módon nyit. Megismerkedünk a szuper tápos főhősökkel, akik szó szerint berobbannak a képernyőbe. Csillogó páncélok, hibátlan, tökéletesen feszes testek gigantikus csöcsökkel, beszólnak pár csípőset, szétszeletelnek mindenkit, pillanatok műve csupán mindez. Aztán a semmiből megjelenik egy hatalmas sárkány, a gyönyörű tündelány közli velünk, hogy nem kell beparázni, mindenkinek vannak gyengepontja. Majd a sárkány gondol egyet és jól bekapja a lányt reggelire, erre a többiek rájönnek arra, hogy ez most egy kicsit keményebb dió lesz, két pillanattal később az egész tápos brigád a sárkánytűzben ég el. Bevallom nem találkoztam még ilyen nyitánnyal, ez akár még ígéretes is lehetne, gondoltam, aztán elég hamar kiderült, hogy sajnos nem az. Maradjatok velünk!

Első ránézésre a Raid: Shadow Legends egy piszkosul szép játék, szinte már-már lenyűgöző, aztán sajnos elég hamar rájövünk arra, hogy gyakorlatilag csak arra az egy bizonyos távolságra lett belőve a felbontás, ugyanis amikor közelebbről nézhetjük meg hőseinket már kínosan látszani fognak a részletek és néha még a pixelek is. Éppen ezért talán a készítőknek nem kellett volna erőltetni ezt a közelséget, vagy ha már igen akkor jobban oda kellett volna figyelni a aminőségre, ugyanis az egyetlen pozitívum a játékban eddig a grafika volt. Stílusát tekintve pontosan az a akció-RPG-taktikázás mint amilyen a korábban ismertetett Skylanders volt, csak ugye sajnos amíg az egy fantasztikusan jó és élvezetes játék, addig ez a Raidről sajnos nem nagyon mondható el. Hogy miért? Hamarosan kiderül.

Rögtön a lecsóba csapva megismerkedhetünk a háttérsztorival némi mesekönyves, illusztrációkkal prezentálva, ami akár még hangulatos is lehetne, csak kábé az első öt perc után beleununk és inkább tápolni szeretnénk a karikat. Majd eldob a játék minket a városba, ahol eleinte szinte minden zárva lesz, de már ekkor látni lehet, hogy nem igazán lesz mit tenni akkor sem amikor már minden unlockolódik. Tekintettel arra, hogy egy ilyen játék szavatossága nagy mértékben az elérhető tartalomtól függ, ekkor már azért sejteni fogunk valamit. Majd nekivágunk a kalandozásnak (Campaign) ahol azt is rögtön látni fogjuk, hogy három elérhető nehézségi fokozat lesz itt is. A sztori tizenkettő fejezetre van osztva, ami azért valljuk be elég tisztességes, minden fejezet kb. egy tucatnyi pályára van felosztva, aminek a végén egy epikus Boss Fight található, ezek általában tényleg impozánsak, látványosak, a szörnyek hatalmasak, erősek, joggal gondolhatná az ember, hogy szükség lesz némi tudásra vagy taktikázásra, de sajnos nem így lesz. Az egyetlen dolog amire szükségünk lesz, az a statisztika, a számok, a minél magasabb szint, semmi más. Éppen ebből kiindulva nem kell majd hozzá sok idő, hogy a játékot automatikusra rakjuk és megnöveljük a sebességet is. Egy ilyen címnél a legfontosabb tényező a csata és annak az élvezhetősége, itt sajnos semmi nem múlik rajtunk, hiába vannak képességek és egyszerre akár négy hős, gyakorlatilag semmi nem múlik rajtunk és a tudásunkon. A pályákat érdemes három csillagra teljesíteni, hogy minél jobb, erősebb, magasabb szintű lootot kapjunk.

Hőseinket többféleképpen is erősíthetjük. Az első és legfontosabb ilyen a „ruházat” (Artifacts) lesz, összesen hat féle felszerelést lehet rájuk felaggatni, mindegyiknek lesz egy fő tulajdonsága, amiből ha kettő megegyezik (példul +HP) akkor egy szettet fognak alkotni. Lesznek olyan képességek amikhez elég csupán kettő ugyanolyan ruha, lesz amihez viszont több, akár egy komplett hatos szett kell. Nekem eddig a „Lifesteal” volt a legmagasabb amihez négy ugyanolyan ruha kellett. Eleinte érdemes a kettes szettekkel játszani és így akár három különböző extra statot is rakhatunk egy-egy hősre. Viszonylag hamar elérhetővé fog válni a kocsma „Tavern” ahol a karaktereket gyúrni lehet, ha a sima tapasztalaton keresztüli fejlődést lassúnak tartjuk, akkor némi pénzmag fejében más hősöket „olvaszthatunk bele” a kedvencünkbe. Vagy nevezzük inkább áldozatnak? Nem szép dolog de sajnos ez van, a leggyorsabban így tudjuk majd gyúrni őket. Ha rendelkezünk valamilyen színű kódexszel akkor a skilljeiket is fejleszteni lehet, ha pedig elértük valakivel a maximális szintet akkor növelni tudjuk a csillagjai számát (upgrade rank). De csak akkor ha rendelkezünk annyi azonos csillagszámmal rendelkező hőssel ahány csillagos a hősünk. Tehát ha egy három csillagosból akarunk négyet csinálni, ahhoz fel kell áldoznunk három másik, három csillagos hőst. Kemény az élet, mindig az erősebb győz ugye, ne nagyon ragaszkodjunk senkihez sem, sajnos csak ez az egy módja van a dolognak. Végül pedig de nem utolsó sorban felemelkedésre is lehetőségünk lesz (Ascend) amihez szerencsére csak löttyök fognak kelleni, ezeket a löttyöket meg a különböző erősségű és típusú „Dungeon”-ökből lehet farmolni.

Ahogy tudunk, csatlakozzunk egy klánhoz, igaz olyan nagyon sok hasznuk nem lesz belőle, de legalább tagjai leszünk egy közösségnek, lehet velük dumcsizni, időnként kapni fogunk lootot, illetve ott lesz a Clan Boss is amihez eleinte borzalmasan gyengék leszünk, de kellő kitartással ez hamarosan változni fog és amúgy is egységben az erő ugyebár. Kellő aktivitásért egyébként nyithatunk majd klán ládát illetve lesznek klános eredmények is (Achievements) amiket teljesítve a csapat előrébb tud lépni a világranglistán. Tizenötös szint után elérhetővé válik a „Sparring Pit” ahol a játék tápolni fogja az általunk kiválaszott karaktert. Az elérhető slotokat növelni tudjuk ahogyan az óránkénti XP mennyiségét is, de természetesen ehhez már nem kevés gemre lesz szükségünk, amiből borzalmasan keveset fogunk kapni, valódi pénzért persze vásárolhatunk belőle kedvünkre. 500 gemért megvásárolhatjuk a „Gem Mine-t is, ami óránként termelni fogja nekünk a nevetségesen kevés drágakövet, konkrétan öt óránként egyet, ami azt jelenti, hogy a befektetett 500 gemünk, több mint 100 nap alatt térül meg, persze a szintjét növelve, további gemet belefektetve ezen az arányon javítani tudunk, de igazán megérni csak akkor fogja, ha évekig tervezünk ezzel a játékkal nyomulni (valljuk be erre nagyon kevés az esély), minden más esetben csak a készítők zsebét tömködjük szép vastagra.

Elérve a tizenhetes szintet unlockolódik az utolsó építmény a városunkban, ami maga a piac lesz (Market) itt óránként frissülő portékákat vásárolhatunk, az elérhető slotoknak viszont csak a harmada lesz elérhető, a többit meg kell vásárolni, pénzért ennek a felét meg is vehetjük, ha azt szeretnénk hogy az összes meglegyen ahhoz már bizony gemre lesz szükség. Természetesen lesz Aréna is, ahol más játékosok által összeállított sereggel harcolhatunk, akiket természetesen az AI fogja irányítani, ahogyan az általában ilyenkor lenni szokott színtiszta matematika az egész, ha neki magasabb a összereje akkor szinte biztos hogy ő fog nyerni, mindegy mennyire hisszük magunkat okosnak vagy taktikusnak, a magasabb pont a nyerő.

A Raid: Shadow Legends sajnálatos módon egy középszerű játék egy olyan piacon, ami túlságosan dugig van tömve hasonló játékokkal, az egyetlen mód arra hogy kimagasló lehessen az újdonság ereje lenne, valami ami miatt más mint a többi, jobb, esetlegesen eredetibb. De sajnos nem az. Csodaszép grafika, közepes játékmenet, elég gyatra szavatossággal, kevés tennivalóval. Ezt akkor fogjuk leginkább érezni, amikor megállunk a fejlődésben elfogyni látszik az eleinte végtelennek tűnő stamina pontunk és egészen egyszerűen nem tudunk mint csinálni, várni kell egy napot arra hogy játszhassunk. Vagy persze elkezdhetünk költekezni is, és akkor egy komplett más világ nyílik meg előttünk, de nem lesz annyi pénzünk, hogy valóban kedvünkre játszhassunk, mert ahhoz már egy egész vagyonra lenne szükségünk. Kell ez neked? Döntsd el magad, innentől fogva már csak rád van bízva a dolog!

2/5