Necroman Mk22019.01.14. 21:48

Tiny & Big in Granpa's Leftovers

Indie-mini Adventure Time

A Tiny & Big a német Black Pants Game Studio játéka 2012-ből Win, Mac és Linux rendszerekre. A Grandpa's Leftover alcím ugyan egy sorozat első állomását sejteti, azonban nincs hír semmilyen folytatásról.

Főszereplőnk egy Tiny (azaz Pici) nevű feltaláló srác, aki a halottnak hitt nagyapa hagyatékát indul el megkeresni a sivatagban. Rá is lel egy fantasztikus építményre, azonban örök ellenlábasa, Big (azaz Nagytesó) állandóan keresztbe próbál tenni. És a küzdelem elsőre bizony eléggé unfair, mivel a bátyus hatalmasakat ugrik, és tonnás köveket hajigál felénk. Ezzel szemben nekünk a rádió barát mellett be kell érni három szerszámmal: kötél, rakéta és lézer. E közül az utóbbi a legfontosabb, amivel képesek vagyunk bizonyos testeket szétvágni.

Ez utóbbi bizony eléggé fel tudja dobni a játék lehetőségeit, amire szükségünk is lesz a különféle, newtoni fizikán alapuló 3D feladványok megoldására. Sőt, a helyszínek mindegyike tartogat felfedezni való titkos kamrákat, útba eső és rejtett kazettákat (amikkel új zeneszámokat nyithatunk meg), illetve a más játékok gyűjtögethető tárgyait kifigurázó ún. haszontalan köveket. Grafikailag ugyan a program nem egy etalon, de a nagy kiterjedésű pályák és a darabolható testek miatt el lehet nézni az egyszerűségét. Ó, és mielőtt elfelejteném: a tutorial ötletes módon egy kézi konzol videojátékban kapott helyet.

A Tiny & Big nem hosszú, a 6 pályás fő sztori tényleg pár órán belül megvan az embernek. Érezhették ezt a készítők is, ezért jól megszórták a programot achievmentekkel, így ha a kimaxolásra hajtókat hosszabban lekötheti.

Pro:

  • stílusos design;

  • változatos zenék;

  • a fizikai feladványok;

  • a képregényes effektek;

  • hatalmas helyszínek;

  • ötletes tutorial;

  • a "haszontalan" kövek;

Kontra:

  • rövid;

  • repetitív főellenségharcok;

  • kiforratlanság érzetét kelti;

  • rongybaba a zuhanáskor;

  • felemás humor;

Kiknek ajánlható?Ha valami gyorsan kivihető, könnyedebb játékot keresel, akkor érdemes tenni vele egy próbát. Gyerek kompatibilis, Steamen van demó is.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==