[24] CeXzer (offline)

Ő egy 42 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4566 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 51004 kreditet gyűjtött

2019 január
19:32 God of War - csalódás
Csak én érzem úgy, hogy elvesztettünk valamit?
Az első két részt és a psp mellékszálakat imádtam, aztán a 3. rész valamiért nehezebben fogott meg, talán azért, mert akkor toltam végig a két psp részt és elég volt akkor a hack and slashből. A god of war collectionnel még egyszer végigjátszottam az első 2-t vitán, aztán pihent a sorozat mostanáig. Az ascension kimaradt.

Most láttam, hogy sok embernek év játéka az új GoW, gondoltam, akkor muszáj kipróbálni. Előtte azért 2 nap alatt végigtoltam a 3. részt, történet ugye, és a végére annyira élveztem, hogy nekem gyakorlatilag az lett az év játéka.
Az új rész viszont egy Zelda klón. Nem járok benne nagyon elől még, nyögvenyelősen megy, mert ez nekem nem God of War. A 3. részben az elejétől érződött Kratos ereje, a végén pedig hatalmasabb volt az isteneknél. Itt meg ha épp szerencsétlenül jön ki a lépés, lenyomja pár draugr, ami azért a legtöbbször töltelék ellenfél szokott lenni. A fejlesztés sokkal bonyolultabb, mint eddig, ami alapvetően nem baj, ahogy semmi sem baj ebben a játékban, de az egyszerűség szépségét veszi el, ami eddig jellemző volt a sorozatra.

A God of War egy nagyon jó játék, de nagyon sajnálom, hogy ez a stílusteremtő sorozat most egy másik stílusteremtő sorozat klónja lett. A switches Zelda jobb, és egy God of Wartól nem ezt vártam. Kérem vissza a brutális Kratost, aki széjjeltép mindenkit, dühös mindenkire és fix kameranézetben harcol láncos fegyverekkel a gombokat csépelve, mert az a God of War. És annak ellenére érzem ezt, hogy látom, mennyire igyekeztek (és sikerrel) a sorozat elemeit megjeleníteni az új környezetben is, érződnek is, de csak érződnek, csak 'olyan god of waros', de nem az. Ismétlem, nem rossz játék, sőt, csak minden pillanatban hiányérzetem van, mikor játszok vele.
6 komment

jan 31., csütörtök 18:24 #6
Válasz zaz (#5) üzenetére
+1
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[73] zaz
jan 14., hétfő 15:33 #5
A legjobb dolog ami történhetett a sorozattal! Az előző forma elfáradt..elég csak a tök semmilyen 3 ra vagy a még semmilyenebb ascensionre gondolni.
Zelda hasonlatot meg nem is értem...
Minden sorozatnak ÍGY kéne megújulnia és nem lenne semmi gond!
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
jan 13., vasárnap 21:43 #4
Válasz CeXzer (#3) üzenetére
Dettó közelebb vagyok a negyvenhez, és én is bírom a hentelős akciójátékokat, de lássuk be, ha szimplán a régi GoW lett volna skandinávra skinezve, nem ütötte volna meg az ingerküszöböt. Kissé ledegradálóan hangozhat: a Sony a The Last of Us sikere óta azt klónozza, mert most ezt zabálják a népek, így szinte elkerülhetetlen volt a dolog.

És kurvára bejött a lépés. Nekem személy szerint mindenképp, meg hát anyagilag / presztízsben is.

Nézzük a jó oldalát: Kratos végre igazi karakter lett. Mindig csak felhúztam a szemöldököm, amikor valaki azzal jött, hogy neki Kratos a kedvenc karaktere. Miért is? Mert jó a játék? Ezt még megértem, mint érvet, viszont ettől még a régi Kratos egy ultra-paraszt gyökér, aki képtelen volt felelősséget vállalni a tetteiért, inkább okolt (és pusztított el emiatt) mindenki mást. Egy utolsó paraszt volt mindig is.

Itt viszont vezekel, mert látja, hogy mivé lett a haragtól, viszont főleg azért fogja vissza magát, mert már felelősséggel tartozik a fia iránt, akit megszédíthet a származásából fakadó erő, az az arrogancia, amit maga Kratos is tanúsított. Próbálja megváltozni, vagy legalábbis elnyomni a régi önmagát. És ez baromi jól jön át főleg a kisebbnek tűnő csevegésekből és apróbb, de annál fontosabb mozzanataiból.

A Zeldás résszel részben egyetértek, bár a Zeldák sosem voltak ennyire akció-központúak. A GoW-ban megvannak ezek a fejtörők, nagyon is jót tesznek neki, ám ne felejtsük el, hogy kisebb logikai feladványok voltak régen is, az új gameplay-egyensúly és a rendes háromdé terek miatt itt több szerephez juthattak. Szerencsére.

Persze tagadhatatlan a Zelda lenyomata az egészen, csak nem az újé, hanem a klasszikusoké. Mondjuk a központi helyszínnél sokkal inkább jutott eszembe ez, meg egy kicsit a Metroid.

SPOILER!

Ugye ahogy a központi híd körüli területeken emelkedik-süllyed a vízszint, és nyílnak meg új utak, helyek, rejtett szakaszok, kincsek.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[24] CeXzer
jan 13., vasárnap 19:04 #3
Válasz Feco88 (#2) üzenetére
Ezeket végigtoltam (kivéve a lollipopot), csak a GoW pihent picit. Ugyanakkor egyikre se mondanám, hogy kifejezetten God of War pótlék lenne, bár van amelyik elég közel áll.

De mondom, én tökre megértem ezt a lépést, nem az én 40 éves fejemnek kell már játékokat készíteni, és ha fiatalként ma találkoznék először a GoW 3-al, gondolom nem bűvölne el a többi mai játék mellett. Szóval értem, és próbáltam is hangsúlyozni, hogy ez csak az én érzésem, de azért én sajnálom, hogy valószínűleg old school god of wart nem kapunk már soha.
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[2] Feco88
jan 13., vasárnap 16:41 #2
Manapság nem kedvez a széljárás az agyatlan csépelős cuccoknak.

Bár, ha máshoz nem nyúltál azért tiz évnyi termés még akad amit nem dolgoztál fel, Vannak itt Nier automaták, Lollipop chainsawk, néhány devil may cry, van ez a Bayonetta dolog is, meg Darksiders is.

Ezekkel el lehet szórakozni amig új erőre nem kap a zsáner.
[5] Invisible
jan 13., vasárnap 12:43 #1
Érdekes hozzáállás. De azt azért belátod, hogy 6 rész után valamit váltani kellett, ugye? Ez a tipikus esete annak, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni.
"Tu t'demandes qui j'suis ouais Un mec amer, non Juste la partie sombre du nique ta mère Sans"
CeXzer
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
Ezeken a platformokon játszom
Xbox 360
PC
Kedvenc játék-műfajaim
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Barátok, ismerősök
Rince
(offline)
Brandon
(offline)
Astro Mike
(offline)
5241451
(offline)