grosy2018.11.28. 09:36

Switch-Diablo III: Eternal Collection teszt 2.0

Ezzel a Nintendo Switch-es teszttel tartoztam az ördögnek...

Szeretem a Dibalo-t, sőt, imádom. Velem együtt milliók így vannak ezzel, mert hiába a vegytiszta, oldschool játékmenet, nem tud kimenni a divatból. Csak itthon több rajongói oldal van, ami napi szinten foglalkozik a sorozattal. Népszerűsége évek óta szinte töretlen és ennek nagyon egyszerű oka van. Mindig jó vele akár csak 10 percre is nyomni, de mind tudjuk, hogy az a 10 perc sose lesz csak annyi. Ebből fakadóan minden egyes résznek már a megjelenéskor hatalmas elvárásoknak kell megfelelnie, amit a harmadik rész sem vett gond nélkül. A napokban megjelent egy Kotaku cikk, ami a Diablo múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozik, amelyben leírják, hogy a Blizzard a harmadik részt bukásnak könyvelte el a megjelenést követően, és egy (utólag) hibás kiadói döntés alapján leállították a második kiegészítés munkálatait. A Rise of the Necromancer-t inkább csak egy kiegészítő pakknak kezelték, mint valódi DLC-nek, és valljuk be, nem is volt több annál. A részleteknek mindenki utána tud nézni, de azt fontos megjegyezni, hogy a Reaper of Souls kiegészítő előtt megjelent patch tette olyanná a játékot, amilyennek azt eredetileg is szerettük volna. Az áhított szakmai és a játékosok által megfogalmazott siker eddig váratott magára, de ehhez meg kellett azt lépni, hogy a grafikai tapíron túl teljesen újraszabják többek között a loot-rendszert is. Úgy látszik, hogy ezzel a sorozattal kapcsolatban elkerülhetetlen, hogy egy jó lépést egy rossz kövesen, esetleg fordítva azért, hogy az egyensúlyt fenntartsa éppen úgy, ahogy a Hősünk részről-részre minduntalanul összecsap a Gonosszal Sanctuary zord vidékein. Nincs ez másképp most sem, mert napjainkban ismét rájár a rúd a Blizzardra, mivel a legutóbbi rendezvényük egyik záróakkordjának szánt mobilos Diablo bejelentés finoman szólva is katasztrofális volt. Nem csodálkoznék, ha úgy vonulna be a történelembe, mint a videojátékos ipar egyik legnagyobb PR-os ballépése. Pedig elég csak pár hetet visszaugranunk az időben, és a hordozható Diablo gondolata egy kifejezetten vonzó ajánlatnak tűnt. Persze ennek is megvan az oka, de a korábban említett egyensúly nem borulhat fel. Dacára annak, hogy a Blizzard és Nintendo kapcsolata nem volt valami eseménydús az elmúlt években, a kis gép sikere megmozgatta még azon kiadók fantáziáját is, akik korábban tudomást sem akartak venni a Kyotoiakról. Az idők változnak, és a két cég ismét egymásra talált, amit a mellékelt videón meg is osztottak velünk:

Click!

A Diablo alkotói nem akarták a véletlenre bízni az újbóli bemutatkozást, ezért az Iron Galaxy studiót bízták meg a portálással, akik olyan korábbi címek átköltöztetésével váltak a legjobb külsős fejlesztővé a hibrid konzolon, mint pl. a Skyrim Switch-portja. A teszt tárgyát képező címnél is mesteri munkát végeztek, mert handhald módban 720p-ben, dokkolt módban 960p-ben hozza a stabil 60 fps-t, aminek az értéke csak nagyon-nagyon ritkán, zsúfolt képernyőn csökken le egy kicsit, de akkor sem megy sohasem 40 fps alá. Grafikailag szerencsére a jelenlegi asztali generációra kiadott verzió szintjét hozza, amitől csak pár elhanyagolható effekt kihagyásával tér el. Az erről szóló részletes elemzést a Digital Foundry is elvégezte, amelyről a videót alant találjátok:

Click!

A fentiek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a technikai megvalósítás több mint pazar. Ez főleg akkor realizálódik bennünk, amikor leesik, hogy egy teljes értékű hordozható Diablo 3-at tartunk kezünkben. Sőt, bizonyos tekintettben többet is nyújt, mert az alapjátékon és az eddig megjelent összes kiegészítőn túl olyan extrákat is tartalmaz ez a változat, melyek csak ebben verzióban találhatóak meg. Ezeket két részre lehet bontani. Az első csoport csak kozmetikai kiegészítőket tartalmaz, amely magában foglalja pl. a Zelda világából ismert „halhatatlan” tyúkot, aki rendületlenül velünk tart a kalandjaink során, ha bizalmat szavazunk neki, és gyűjti a lehullott aranyat számunkra. Választhatunk Triforce-os arcképet, illetve talán a legnépszerűbb extra lehet majd Ganondorf páncélja, aminek az előhívása kicsit trükkösebb, de ebben a videóban részletesen bemutatják, hogy miként kell:

Click!

A másik Swich exkluzív content az Amiibo támogatás, ami jelenleg kimerül abban, hogy 21(?) óránként nyithatunk egy portált bármelyik Amiibo figurával, amin keresztül pár keményebb lény jelenik meg, akiket leverve extra, igen komoly cuccokhoz juthatunk. A jövőben tervezik, hogy a Diablo világához tartozó Amiibo-k is kiadásra kerülnek, amelyek különböző világokra nyitnak majd kapukat, de erről részleteket még nem árultak el. Bár a korábbi, egyéb platformon elérhető mentéseinket nem lehet ebbe a változatba áthozni, de a készítők okos döntésének hála, már a kezdetektől nyitva van az Adventure-mód. Így az is megnyugodhat, aki ódzkodik attól, hogy ismét végig kellene az amúgy zseniális kampányt játszania.

Az irányítás az eddig is jól bevált konzolos gombkiosztást kapta, de a Switch jellegéből fakadóan van egy kis plusz, nekünk kedvező csavar. Egy géppel akár ketten is tudunk játszani úgy, hogy egy-egy joy-con jut fejenként. Ilyenkor az alap gombkiosztás nem változik, csak a menükbe történő belépéshez kell magát az analóg kart lenyomni, és azzal együtt a további gombokat. Két joy-con párral meg akár négyen is harcba indulhatunk, és magától értetődő a Pro kontroller támogatás is. A legerősebb ütőkártya viszont, ami a Switch változatot egyértelműen a többi fölé emeli, az nem más, mint az offline multi, akár több gép között is. Ízlelgessük ezt egy kicsit, főleg a folyamatos online kapcsolatot igénylő PC-s változat tükrében. Ennek a változatnak hála, most már semmi akadálya nincs annak, hogy egy hosszabb repülő, vagy vonatúton, esetleg a karácsonyi vacsorát követően (kinek igénye szerint) a Családdal/Barátainkkal közösen győzedelmeskedjünk a Gonosz felett.

Online fronton a Diablo III. sem különbözik a többi címtől, és a most már fizetős szolgáltatás útján tudunk másokkal játszani. A fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy a jövőben megoldják azt, hogy más platformon nyomuló barátainkkal is együtt tudjunk játszani, de jelenleg, csak más Switch tulajok érhetőek el. Természetesen a felhő alapú játékmentés is adott, így biztonságban tudhatjuk a több száz órán keresztül fejlesztett karakterünket egy váratlan hardvert ért baleset után.

A program kezdéskor érzékeli a régiónkat, ami az esetemben európai volt, ezért felajánlotta, hogy letölthetem az eredeti (US) verziójú nyelvi csomag mellé az (UK) változatot, amire én nemet mondtam, mert 5,2 giga lett volna csak az az egy csomag. Az összes nyelvcsomag együtt 64 gigát foglalna el, ezért erősen javaslom, hogy amennyiben elég az angol nyelv Nektek, akkor állítsátok át a beállításoknál, hogy megfelel az „amerikai” hang és felirat.

Szinte minden platformon elérhető most már a Diablo III., és valószínűleg mindenkinek az általa preferált platformon a legjobb. Viszont engedjétek meg, hogy lefessek egy reális életképet, amit minden gyakorló apuka érteni fog. Éppen hazaértél a munkából, ahol felhúztak, az utakon is bunkó volt mindenki, ráadásul egy órát ültél a dugóban, és alig várod, hogy egy kiadós „hentelés” útján kiadd ezt magadból. A main tévé valószínűleg nem lesz szabad, mert valami mesét néznek rajta a csemeték. Ha szabad lenne, akkor sem tudnál játszani rajta, mert a gyerekek megállnának a növésben, ha véletlenül belépve a szobába egy mindent beterítő, darabjaira szakadó démont látnának. Ezért nem marad más Neked, mint az apukák egyetlen igaz magányos szentélye, a WC. Ide el tudsz vonulni 10 percre (ami tuti 30 lesz), hogy pár száz ellenséget lekaszabolj, és ezt csak a Switch verzió tudja megadni. Aranyér garantált, ahogy a régi, megszokott élmény is. A baráti köröddel a WC-n trónolva együtt indultok a kalandba, és a régmúlt dicső fénye ha bűzben születve is, de ismét felragyog.

Viccet félre téve, nem igazán lehet belekötni ebbe a legendás játékba, aminek a legjobb verziója született meg. Talán az egyetlen negatívum, hogy a handheld módban elvesznek a részletek az apró figurák miatt, de ez legyen a legnagyobb baj vele. Ezt leszámítva nem igazán lehet mást felróni ellene. Magát a játékot illetően sem, mert annak idején hiába kezdték ki a kritikusok, ez a cím még most is naponta több ezer órát pörög a pár hónap alatt feledés homályába veszett, 10 pontos „cinematic experience” címekkel ellentétben. Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikerült ez a teszt, de egy legendás játék legjobb változatához csak ilyen terjedelem méltó.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==