Cash Bacsi2018.03.12. 10:06

FF XV Pocket Edition - Teszt (iOS)

Egy hosszú kínkeserves évtized után végre megszületett az új Final Fantasy!

A Final Fantasy XII hatalmas sikerén felbuzdulva a srácok ott a Square Enixnél valami monumentális dologra készültek, úgy tervezték, hogy a XIII egy egészen speciális, alaposan kidolgozott világot fog bemutatni a közérdeműnek. Ez lett volna a Fabula Nova Crystallis sorozat, aminek csak egy része a XIII a többi más területet bemutató játék az Agito XIII illetve a Versus XIII lett volna. Más-más szereplőkkel, más területekkel, de ugyanabban a hatalmas, kidolgozott világban. A koncepció nagyon jó volt, a gond csak az, hogy a nép utálta a XIII-at.

Ezért a készítők „kicsit” jegelték az Agitót és a Versust és inkább arra koncentráltak, hogy a XIII-at, Lightning történetét kicsit helyrepofozzák, érthetőbbé, játszhatóbbá tegyék, ennek az lett az eredménye, hogy a történet egy trilógiává bővült és annak ellenére, hogy a második rész már sokkal élvezhetőbb lett, a harmadikkal sikerült teljesen, tökéletesen tönkretenni mindent amit évtizedekig építettek. Sajnos a hardcore Final Fantasy (innentől csak FF) rajongók utálták a sorozatot, a Square minden igyekezetének ellenére csak egyre jobban elsüllyedt a szemükben. Majd kiadták a kizárólag online érdekeltségű XIV-et ami ugyancsak borzalmasan pocsék volt, hatalmas bukás. Mindeközben az Agitót és Versust csak hanyagholták, egyik fejlesztőtől a másikig dobálták, amik közben teljesen átalakultak és szinte már másik játék lett belőlük.

Az Agito XIII-ból később Type-0 lett kizárólag PSP-n jelent meg és hatalmas sikereket értek el vele. A Versus XIII-ból meg ez idő alatt (közel egy évtizedről beszélünk) Final Fantasy XV lett, ami a 2016-os megjelenésével bankot robbantott. Végre ki sikerült mászni a slamasztikából és megalkotni egy olyan FF-et amire mindenki vágyott. Nem is csoda, hogy a játékot azóta se engedték el, jönnek ki hozzá a jobbnál jobb DLC-k, folyamatosan pofozzák, polírozzák, azok járnak a legjobban akik még csak most veszik meg a Royal Editiont (ami a Pc-s megjelenéssel együtt jött ki a piacra), amiben konkrétan minden benne van ami eddig megjelent és még a sornak nincsen vége, mert további kiegészítésekre lehet számítani.

Nem is csoda, hogy ekkora siker után kiadták a Pocket Editiont (innentől csak PE), ami kapaszkodjatok meg; mestermű lett. Az ötlet, hogy fogták az egész játékot, történettel, szereplőkkel, beszélgetésekkel, harccal, mindennel együtt és átültették egy hihetetlenül cuki, aranyos, sokkal könnyebben emészthető változatba, szerintem zseniális. Az egész játék tényleg olyan mint egy kis zsebváltozat, nem csak azért mert a zsebünkben lévő telefonon is elfér, hanem azért mert minden pici, cuki, mégis adja azt a hangulatot amit a nagy változatoktól megszokhattunk. A történetet egy az egyben átvették, igaz a párbeszédek picivel rövidebbek és lényegre törőbbek, de megmaradtak az eredeti szinkronhangok, a történet vezetése egy az egyben ugyanaz és sikerült a játékmenetet is átvenni, annak ellenére hogy sokkal kompaktabb az egész feeling.

Nyilván nincsenek olyan hatalmas területek mint a nagy változatban, nem áll rendelkezésünkre egy teljesen szabadon bejárható sandbox játékmenet. Irányítani fognak minket, kevésbé lesz szabad a játékmenet, de maga a harcrendszer és a gyűjtögetés élménye is olyan élvezetes, hogy aki szerette az eredetit az imádni fogja ezt is. Aki meg még nem játszott FF játékkal biztosan a sorozat szerelmese lesz, hiszen annak idején az első kb. hat rész pontosan ilyen volt mint ez most, aranyos, nagyfejű főszereplők harcolnak és harcolnak és gyűjtögetnek, szintet lépnek és haladnak előre egy csodálatos, kibontakozó történetben, az élmény meg csak beszippant és nem enged el.

A játék ingyenesen leszedhető, de sajnos a második fejezet után már fizetni kell, a negyedik fejezetig 0,99 dollárt utána meg 3,99-et. Vannak különböző pakkok amik sokkal jobban megérik, én úgy gondolom, hogy az első fejezet után már mindenki érezni fogja, hogy tetszik-e neki a játék vagy sem , neki a teljes pakkot ajánlanám (2-10. fejezetig) 19,99-ért. Igen nem olcsó a játék, de egy FF játék mindig is ennyibe került és higgyétek el nekem minden egyes fillért megér. Nem is pazarlom tovább a szót, ezt látni kell és ki kell próbálni, szerencsénkre mindezt ingyen megtehetjük.

9/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==