casper0072016.03.07. 20:24

Gwent

Biztos vagyok benne, hogy már mindenki találkozott a nyitott világú játékok egyik rákfenéjével, a hamar unalomba és önismétlésbe fulladó melléktevékenységekkel. A legcsekélyebb lelkiismeretfurdalás nélkül ide sorolhatom az Assassin's Creed zászlóit, az Arkham Knight aknaszedéseit, vagy a GTA IV galamblövészetét. Alapvetően időrabló, a játékidőt mesterségesen kitoló feladatok ezek, amelyek maximum akkor nem terhelik az embert, ha éppen olyan kedvében van, és egy kellemes albumot hallgatva járja be a térképet. A Witcher harmadik részében is van bőven ilyen, sosem felejtem el a Skellige vizeiben ringatózó csempész rejtekhelyeket, de szerencsére a CD Projekt játéka egy egészen más arcát is megmutatta nekem.

Ez a sokkal barátságosabb összetevő a gwent névre keresztelt kártyajáték, ami szervezesen beépül a Witcher világába. Hatalmas előnye, hogy nem repetitív szaladgálásból és gyűjtögetésből áll - bár vicces, hogy az összes lap megszerzéséért azért nyakunkba kell venni a bejárható királyságokat -, persze, akinek nem kenyere a kártyázás, az pár menet után szögre is akaszthatja a pakliját. Abban azonban egyetérthetünk, hogy egy saját szabályrendszerrel, kvázi „örök játékként” funkcionáló játékelem sokkal csalogatóbb, mint az értéktelen kacatokat kínáló ládák után való caplatás.

A gwent nem tartozik a komolyabb CCG-k (collectible card game) közé, de ahhoz képest, hogy egy nagyobb szerepjáték egyik (szinte) opcionális időtöltése, meglehetősen jól sikerült. Az alábbiakban ezt a játékot szeretném nektek bemutatni.

A gwent tehát a Witcher univerzum egyik kedvelt időtöltése, nincstelen parasztoktól kezdve árusokon át a nemesi házak vezetőiig mindenki szereti. Nem is találkoztam olyan karakterrel, aki visszautasított volna pár menetet. A gwent alapvetően mellékküldetések formájában jelenik meg (versenyek, régi cimborákkal való játék, az összes lap megszerzése), de számtalan helyen kereskedőtől vásárolva gyarapíthatjuk gyűjteményünk, és néhány sztoriküldetés is az asztalhoz terel minket.

A játék egyik legidőigényesebb küldetése az összes gwent lap megszerzése, ezzel pedig a gyűjtemény teljessé tétele. Nem könnyű feladat, hiszen egyrészt számtalan meccset kell lejátszanunk, másrészt számon kell tartani, kitől vásároltunk és kivel mértük össze tudásunk, ráadásul nem egy kártyalap van, aminek a megszerzésére csak egyszeri lehetőséget kapunk. Aki arra adja a fejét, hogy igazi gwent mester lesz, annak azt tanácsolom, nézzen meg és olvasson el pár írást a lapok megszerzésével kapcsolatban.

De hogy végre magáról a játékról is beszéljünk. A gwent lényege, hogy az összecsapás alatt kétszer is magasabb pontszámot halmozzunk fel, mint ellenfelünk. Mindkét játékos két élettel kezd, ha ez elfogyott, akkor a játéknak vége. Egy forduló addig tart, amíg az egyik játékos nem passzol vagy elfogynak a kezéből a lapok.

A gwent négy frakciót kínál: Északi Királyságok, Nilfgaardi Császárság, Scoia'tael, és a szörnyek csoportja. Mindegyik saját lapokkal rendelkezik, de ezeken kívül semleges kártyákat is használhatunk, amik között kevésbé hasznosak, vagy éppenséggel nélkülözhetetlenek is vannak.

A paklink összeállítása és a parti megkezdése után a gép véletlenszerűen sorsol nekünk tíz lapot, amiből kettőt kicserélhetünk, ha nem vagyunk elégedettek a leosztással. A kártyák kijátszása nem kerül semmibe, viszont egy körben csak egy kártyát játszhatunk ki, az adott kör végén pedig minden kártya talonba kerül. Minden lap egy megadott számértékkel rendelkezik, melyek kumulált értéke jelenti a játékos támadóerejét. Ha ez nagyobb, mint az ellenfélé, akkor nekünk jár a pont.

A kártyákat alapvetően öt csoportba sorolhatjuk: közelharci, távolsági, ostromló, speciális, és hőskártyák. Ezeket összesen három sorba pakolhatjuk, amik az első három csoportot képviselik. Például egy lovag közelharci karakter, amit a lapon lévő kard szimbólum is jelez, az első sorba kerülhet, egy íjász a középsőbe, egy ostromtorony pedig hátulra. A sima lapokhoz hasonlóan a hősök is meghatározott szerepkörrel rendelkeznek, Geralt például közelharci, Yennefer pedig távolsági karakter. Minden sor mellett található egy plusz hely, ahová az egyik speciális kártya, a parancsnoki kürt kerülhet, ami megduplázza az adott sorban lévő kártyák értékét. A speciális kártyák csavarhatnak egyet a történeten. Vannak időjárást befolyásoló lapok, amik egy adott sor karaktereinek támadó értékét redukálhatják egyre (ilyen a fagy, a köd, és az eső), ezek hatása azonban semlegesíthető a tiszta idővel. A varázslatok közül már ismerjük a kürtöt, de rendkívül hatékony lehet a csali, amivel egy tetszőleges, már kijátszott kártyát vehetünk vissza a kezünkbe, vagy a perzselés, ami a táblán legnagyobb értékkel rendelkező karakter(eke)t pusztítja el.

Hogy tovább bonyolítsam a helyzetet, bizonyos egységek is speciális képességekkel rendelkeznek. Van olyan karakter, aki egy korábbi körben kijátszott vagy elpusztított egységet hoz vissza, van, aki a sorában lévő többi kártya értékét növeli. Mindig elhúzom a szám, amikor az ellenség olyan lapot játszik ki, ami a paklijában lévő „rokon lapokat” hívja le, de léteznek olyan kártyák is, amelyek saját testvéreik mellé téve megduplázzák egymás értékét. Az egyik kedvencem a kém, aki az ellenség oldalán lép harcba, ezáltal az ő pontszámát növeli, de cserébe lapot húz nekünk.

Ezzel nagyjából lefedtük a gwent alapvető sajátosságait, már csak a vezérlapokról kell említést tennem. A vezérlap az adott frakció vezetőjét ábrázolja, és összesen négy (a kiegészítővel öt) változata van, ami négy (öt) különböző, aktív vagy passzív képességet jelent. Csak néhány példa: a tündékből álló Scoia'tael vezetője, Francesca Findabair egyik képessége, hogy még a játék kezdete előtt húz egy extra lapot. Foltest, az északiak királya egy alkalommal kijátszhat egy, a pakliba kevert átláthatatlan ködöt.

De maguk a frakciók is rendelkeznek egy alaptulajdonsággal, ami bármitől függetlenül aktiválódik. A tündék eldönthetik, ki kezdjen, az északiak győztes forduló esetén lapot húznak, a déli Nilfgaard döntetlen esetén megnyeri a menetet, a szörnyek közül egy véletlenszerűen választott a következő fordulóra is a táblán marad.

Bár ez elsőre soknak tűnhet, a játékot játszva hamar kikristályosodik, mikor milyen taktikát érdemes használni, és azt is hamar meg lehet tanulni, melyik frakció ellen milyen lapokat érdemes összeválogatni, vezérünk melyik képességét válasszuk. Ha például az opponens nagy vehemenciával áll neki a küzdelemnek, érdemes kiküldeni a kémeket, hogy extra lapokhoz jussunk, és így ugyan elveszítjük az első fordulót, de a maradék két körnek erőfölényben kezdhetünk neki. Érdemes megfigyelni, az ellenfél milyen kártyákkal játszik és ennek megfelelően reagálni. Ha például kirak egy hetes értékű közelharci egységet, nem biztos, hogy bölcs döntés a perzselést használni, mert könnyen lehet, hogy a következő fordulóban egy olyan ötös értékű lapot játszik ki, amelyik még másik kettőt idéz meg, ami rögtön tizenöt támadópontot jelent. Tehát nem szabad mindig csak a következő lépésre koncentrálni, hanem át kell gondolni az egész mérkőzést. Mivel az esetek többségében tíz lappal kell gazdálkodnia a feleknek, a partik nem tartanak sokáig, gyakorlatilag öt perc alatt lezavarható egy menet.

A gwent bőven kínál lehetőségeket és trükkös fogásokat, amikre jó példák lehetnek a következő személyes élmények. Az Északi Királysággal vettem fel a harcot a szörnyek ellen, vezetőjük, Eredin képességével meg tudta duplázni a közelharci lények értékét. A gép egy fúriát játszott ki, ami rögtön kettő másikat idézett meg, így tizennyolc ponttal hízott a számlálója. Erre én egy nyolcas értékű hajítógéppel reagáltam. Veszélyes húzás volt, de bejött a számításom, mert Eredin a vezérképességet használva megduplázta a fúriák értékét, én pedig vigyorogva perzseltem fel a banyákat. Egy másik alkalommal Yennefer és egy feltámasztó egység is a kezemben volt. Az első fordulóban kiraktam a legnagyobb ostromgépem, a másodikban a gyógyítómat kijátszva feltámasztottam. Az utolsó körben Yenneferen volt a sor, aki szintén vissza tud hozni egy lapot. Így kiválasztottam a gyógyítót, akivel ismét csatarendbe állítottam az ostromgépet. Enyhén szólva kinyertem az értéket.

Sajnos erre a mai napig nem került sor, de a gwent önálló játékként is megállná a helyét. Én legalábbis örömmel venném, ha lehetőségem lenne hús-vér játékosokkal megmérkőznöm. Talán egyszer a CD Projekt esélyt ad erre.

Szerencsére azonban a gwent fizikai formában is elérhető. Az alapjáték gyűjtői kiadásához járt többek között az északi, és a déli frakció, a DLC fizikai kiadása pedig a tündékkel és a szörnyekkel ajándékozta meg a vásárlót. Én ugyan nem tudhatom magamnak egyik paklit sem, de a megnézett bemutató videók alapján igényes kiadásokról beszélhetünk, az első két pakli sajnos csoportonként csak két vezérkártyát, a speciális lapokon túl pedig egyetlen semleges kártyát sem tartalmaz. A DLC-hez járó csomagok azonban már mind az öt vezérlappal és a semleges hősökkel is megörvendeztetnek minket. Ki tudja, talán a jövőben a rajongók egy teljes fizikai szettet is megrendelhetnek majd. Addig viszont bárki gwent játékossá válhat, ha a neten rendelkezésre álló sémákat kinyomtatja, és hajlandó egy kis időt házi „barkácsolással” eltölteni. Ne5h-nek köszönhetően még keresgélni sem kell, csak tessék ide látogatni és kezdődhet a vágás, ragasztás.

Elismerésem a lengyel csapatnak, mert egy ilyen, viszonylag összetett és kellemes kártyajátékot tettek a Witcher 3-ba, amivel roppant jól szórakoztam ahelyett, hogy még egy értelmetlen gyűjtögetős tortúrba kellett volna bocsátkoznom. A korabeli vidám kocsmai dallamoknak és az asztalon pihenő dobozos sörnek köszönhetően pedig úgy éreztem magam, mintha egy hosszú menet után betértem volna egy útszéli fogadó, hogy leöblítsem az út porát és kihívjak valakit egy baráti partira.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

3 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

8 napja
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==