Trishtan2014.07.10. 19:52

Kalandjátékokról beszélő fejek

Megszámlálni sem tudom, hány éve vagyok tagja az oldalnak, de eddig leginkább csak olvastam a rajta található tartalmakat, mintsem aktívan hozzáadtam volna hozzájuk bármit is (azért pár kommentet szültem a topikokban). Talán itt az ideje ezen változtatni.

Méghozzá nem is szöveges, hanem rögtön videós módon.

Több jó barátommal lassan 9. éve szerkesztem az adventuregames.hu kalandjáték oldalt, melyre az utóbbi hónapokban elkezdtünk amolyan videocastokat készíteni, hogy egy kicsit ezzel is könnyebben juttassuk el minél nagyobb közönséghez a szeretett játékstílust. Természetesen, nem kell stúdióminőségre, sem valami elképesztően profi anyagokra gondolni, de mi megpróbálunk minden egyes „adásnál” megtenni mindent, ami csak tőlünk telik (tudjuk, hogy egy profi mikrofon és egy beszédtanár nem ártana).

Zsebkalandok

Az első videóban rögtön egy olyan témát választottunk, melyről itthon csak ritkán látni anyagot: az okostelefonokra megjelent kalandjátékokat. Persze, erről mozifilmnagyságú dokumentumfilmet lehetne forgatni, ezért csak pár nagyobb címet (Broken Sword 5, Syberia, Atlantis 4) és egy kellemes indie alkotást vettünk górcső alá.

Tavaszi kalandok

Ebben a videóban a portálon idő/lustaság/kozmikus balszerencse következtében kimaradt játékokat mutattuk be. Többek között a legújabb Tex Murphyt és a két utolsó Telltale-féle szériát.

A háború szörnyűségei

Szomorú aktualitása van, hogy 100 évvel ezelőtt robbant ki a modern történelem egyik legvéresebb háborúja, az akkor még csak szimplán Nagy Háborúnak becézett I. világháború. Az Ubisofttól eléggé meglepő, hogy az évfordulót kihasználva nem a könnyebbik utat járta, és egy faékegyszerűségű FPS-t készített, hanem egy, a minden porcikájában szerethető logikai-kalandjátékot.

Remélem, nem okoztunk senkinél sem visszafordíthatatlan agyi károsodást a videókkal...

Necroman Mk2
Concord

2 napja
8

CHASE
2026 eddigi legjobb jelenetei

2026.10.21.
7

Necroman Mk2
Hovertank One

2026.10.09.
2

p34c3
Titanfall 2 VR

2026.10.05.
10

liquid
Kedvencz Zimmerek No.1

2026.10.04.

CHASE
A 25 legjobb rockszám valaha

2026.10.03.

Necroman Mk2
Yourself!Fitness

2026.10.01.
6

Krisz576
Infinity Vision: Végjáték Ráadás

2026.09.29.
4

p34c3
GOTY 1996-2025

2026.09.24.
11

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2026.09.19.
2

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPS-ek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
3

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.