Bár pár hónapja lazítottam a gyeplőn, nem hajkurászom az achievement-eket, de mégis csak egy Halo játékról van szó, így még egy kissé kaotikus achievement-nyitogató eseményen is részt vettem M4ST3RCH13F19 kollégával. Mi kényszerített erre a lépésre? Egyrészt a 343 nem szívbajos, ha őrült feladatszabásokról van szó. Bár már láttam durvább kihívásokat is, azért itt sem árt felkötni a gatyát. Igaz, ha ráfeszül az ember, élesben is kipiálhatja ezeket. Jó példa, hogy egy meccsben két sikeres lövést kell leadni a Spartan Laser-rel, vagy egy Warthog-ban ülve a levegőben kell jobblétre szenderíteni egy ellenfelet. Nem egyszerű feladatok, de a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy DLC csomagok pályáihoz vannak kötve, azok pedig csak a megjelenés után pár hétig bírnak saját playlist-tel, utána szépen beolvadnak a szokásos menüpontok közé, és onnantól kezdve szinte lehetetlen játszani rajtuk.

Felháborító, mert nem azért vásárolja az ember ezeket a kiegészítéseket, hogy aztán minduntalan ugyanazon a fél tucat pályán hadakozzon. Szükség van tehát nyolc emberre, akik együttműködve kivárják a megfelelő alkalmat és a három felkínált pálya közül kiválasztják a azt, amire szükségük van. Azért kimagasló csapatmunkáról nem beszélhetek. Sok volt a késő, szűk háromnegyed óráig csak ültünk a lobby-ban és próbáltuk megszervezni a csapatokat. Mindenki össze-vissza beszélt, ki-ki elugrott üdítőért, szendvicsért, síkosítóért, mert az első óra után többen úgy érezték, éppen erőszakolják őket.

Azért jól szórakoztunk. Vicces volt, amikor egy adott pályán többen is elvégezhették a kinézett feladatot, és kérlelték a többieket, hogy segítsenek nekik. A legnagyobb káosz a Castle pályákon volt, ahol a Mantis lépegetővel kell húsz katonát agyontaposni. Mindenki szaladt a gépekhez, akkor viszont már többen is ráuntak az egészre és össze-vissza rohangáltak a pályán, így a normálisabbak az agyérgörcs határán egyensúlyoztak. Mint gyakorlott (és visszaeső) session résztvevő, már csak jót derültem ezen a szervezetlenségen, azért odafigyeltem, hogy ne maradjak hoppon. A kis összeröffenés után még élesben megnyitottam három achievement-et, így egyetlen maradt csak hátra.

A Ricochet játékmódban kell gólt szerezni a Resistor képességet aktiválva, miközben lőnek. Annyira nem nagy dolog, sokkal nagyobb galibát okozott, hogy egyszerűen nem találtam meccset. A rendszer szinte sose kínálta fel a lehetőséget, amikor pedig igen, akkor rendre másra szavaztak az emberek. Én értékelem a friss, a szabályokat felrúgó játékmódokat. Az egyikben percenként új feltételeket szab a játék, és aki többször gyilkol a szabályoknak megfelelően, az a kör végén pontot kap. Snapshot, assassination, holy mary, stb. Vagy ott a Risky Raid, ahol egy csőszerű, két oldalról besüppedő pályán kell átverekedniük magukat a játékosoknak, hogy elcsórják az ellenfél zászlóját. Itt szinte lehetetlen eredményesen kivitelezni a feladatot, én mindig döntetlent játszottam. Minden móka ellenére rémesen idegesített, amikor már a huszadik Risky Raid indult Ricochet helyett.

Türelem rózsát terem, tartja a mondás. A jég végül megtört, bejutottam egy Ricochet meccsbe, pár percre az univerzum legbiztosabb pontjává váltam, és megnyitottam az utolsó achievement-et is. Kész, vége, legalábbis a Halo 4-nek, mert ezen felbuzdulva ráfekszem a többi epizódra is. A héten beszereztem potom pénzért a Halo Wars két DLC-jét, a Halo 3 és a Reach maradék feladatai a sorukra várnak, az Anniversary és az ODST pedig jó móka lesz, mert tényleges játékot igényelnek. Apropó, aki az ODST-ben szeretne Firefight-ozni, nyugodtan szóljon, egyelőre ketten vagyunk.

Jövő héttől pedig végre szabadság, így utolsóként a Halo 2-t is kijátszhatom Legendary-n, amiről majd szépen be is számolok. Év végén pedig jön a The Master Chief Collection, benne a Halo 5 bétával. Szóval nem leszek Halo híján. De most nem is bánom.