Brandon2013.12.13. 19:57

Generációváltás

Az N64 óta mindig is egyidejűleg rendelkeztem PC-vel és konzolokkal, mindig sinus-függvény szerűen váltogatva, hogy mivel játszom, a PS3 generáció viszont nagyon a kanapé-gaming felé tolódott el, főleg a PC-m elavulása okán. Válaszút elé érkeztem:

A győztes pedig: Lenovo Ideapad Y510p

A vásárlás nem volt komplikációmentes: Szvsz. a Laptopszalont kerüljétek. A helyi üzletükben tipikus tenyérbemászó arcú, az embert teljesen idióta palimadárnak néző, majomfejű eladó próbálta feltuningolni a gép árát. Miután elmeséltem neki, hogy a konkurencia is árul ám ilyen gépet. Ha nem kell a pénzem és nem érti meg, amit én szeretnék, akkor megyek oda, elkezdett a lehető legarrogánsabb módon viselkedni és linkelgetni az adott bolt weboldalát, hogy tessék, ott ennyivel drágább. Elmondtam, hogy azért mert náluk picivel jobb grafikus kártya van benne. Erre közölte, hogy az ugyan olyan, de ha nem hiszem el azt kell megvenni és különben is minden gépet visszahoznak pixelhibával, hülye vagyok, ha nem fizetek többet. (Pontosan tudom, hogy mik a Lenovo kikötései pixelhibára, nem kell bedőlni kedves vásárlók!) Négyszer mondtam, hogy mit szeretnék és négyszer kaptam lenéző választ. Megköszöntem, elmondtam a véleményem és át is mentem a konkurenciához, ahol csodák csodájára egy teljesen normális, kedves eladó fogadott, aki nem arra megy rá, hogy a jutalékát feltornássza. Ráadásul így a konfigom is erősödött picit.

Nyilván nem a notebookok a legalkalmasabbak arra, hogy max beállításon futtassam majd a legújabb programokat (illetve pár esztendő múlva biztosan nem), mégis jó választásnak tűnt ez a gamer-laptop, amit mellesleg tanulmányaimhoz is kiválóan tudok majd (remélhetőleg) használni. Fontos volt a mobilitás. Az árából persze izmosabb asztali konfig is kijött volna, esetleg egy nextgen konzol + egy olcsóbb laptop, de per pillanat semmi kurrens illetve bejelentett exkluzív nem térített a PS4/XBOXONE oldalára. A WiiU tetszik, talán a klasszikus játékgépekhez ez áll legközelebb, de ráér majd, ha lesz rá új Zelda :).

Szempont volt az is, hogy Steam / HumbleBundle/ GoG/ Origin-en keresztül SOKKAL költséghatékonyabban tudok majd játékokat beszerezni. Nem kellenek lemezek, amit nem is bánok, mert a Steamet egy komoly/stabil vállalatnak tartom, amit nem mondhatok el mondjuk a Sonyról, ahol mindig is félve vettem digitális kópiákat, mert sosem a korrektségről voltak híresek ilyen téren. A Vanguard MMO előfizetésem önmagát újította meg fél évre jó sok pénzért, pedig nem is játszottam, aztán azon az időintervallumon belül a szerverek sem működtek, ha jól emlékszem, nem is tudom, hogy fut e még.

Ott vannak az emulátorok, ROMok netszerte (magam sem tudom, hogy mennyire legálisan), amivel a kedvenceimet is hordozhatom a snes/nes/gba masinákról.

Ehhez és kurrens játékokhoz segítség egy logitech chillstream, hdmi kábel, maradhat a "fotelből-játék" is.

Mindenesetre van egy szép nagy backlogom is, olyan címekkel, ami mondjuk PS3-ra nem jött ki, csak PC-re vagy360-ra. (Pl: Alan Wake, Witcher 1-2) PC-s (!) Diablo 3, Van Helsing, Nem is beszélve a sok-sok indie remekről.

Jelenleg egy kedves ismerősömre bíztam, hogy helyezze üzembe a masinát, elvégre én nem értek annyira az ilyesmihez. Előreláthatólag jövő hét közepén már saját véleményt tudok alkotni, amit majd Veletek is szeretnék megosztani.

Addig is készüljön mindenki a karácsonyi bejglifalásra! Sziasztok :)

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

4 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

6 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

7 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5