Kedves Esther!

Oswald Mandus, egy tehetős brit iparmágnás bőrében tértem magamhoz végeláthatatlan házamban. Rögtön tudtam, hogy ez az én otthonom, mégis, mintha idegen lettem volna a vigasztalan falak ketrecében. Feleségem, gyermekeim sehol, csak a távolból hallottam elmosódó hívásukat, melynek kérdés nélkül engedelmeskedtem. Tisztán emlékszem rövid bolyongásomra, hiszen hasonlóan megrökönyödve riadtam fel alig öt órával később. Logikus lépésnek tartottam megkeresni a lakájt vagy a ház személyzetének bármely tagját, de senkit sem találtam. Csak a ház morajlott körülöttem, mint egy érzelmek nélküli, rozsdásodó mechanika és nem tudtam megállni, hogy pár lépésenként hátra ne tekintsek. Meg voltam győződve, hogy követnek, préda voltam saját birtokomon. Az egyik raktárhelyiségben ráleltem régi lámpásomra, amit itt tartok a komód mellett arra az esetre, ha kedves kutyáim besurranót szimatolnának ki az éjszaka. Tisztán emlékszem történetedre, ahol te is így bolyongtál az ódon kőfalak között, folyton petróleum után kutatva, hogy megvilágíthasd utad. Nekem nem kellett hasonló praktikákhoz folyamodnom, lámpán mindig a rendelkezésemre állt, köszönhetően a technika vívmányának, igaz, az én rémmesém nem hallgatná olyan lelkesen a közönség, hiszen nem sok dolog lehet annál szívbemarkolóbb, mikor csoszogó lépteket hallasz pár méterre és a vaksötétben nem tudsz meggyőződni arról, hogy csak a képzeleted játszik veled.

Ahogy egyre inkább belevetettem magam a szobák sűrűjébe, úgy találtam magam szembe egyre furcsább jelenésekkel. A fürdőszobában egy gyertyatartót meghúzva a kád egy titkos átjárót tárt fel, mint a klasszikus rémtörténetekben, később pedig folyamatos morgások és sivítások emelték meg a pulzusom. A képtermen átvágva hatalmas erősségű rengés rázta meg az épületet, majd kiugrott a szívem a helyéről! Aztán megcsörrent az első telefonkészülék. Egy ismerős hang szólított meg, egy masináról és veszélyben lévő gyermekeimről suttogott és arra biztatott, ereszkedjek alá a feketéllő ismeretlenbe. Nem volt mit tenni, a felszín alatt terpeszkedő komplexum felkutatására adtam a fejem, melynek létezéséről és sötét sarkokban szőtt istentelen terveiről mit sem tudtam. Úton-útfélen akadályokba botlottam. Hol egy automobil miatt nem tudtam kinyitni a továbbhaladásom gátló vaskaput, hol egy erős lakat vizslatott rosszallóan csapdába szorítva. Mintha agyam csak saját bosszantására kreálta volna ezeket a kellemetlenségeket és pár perc múlva megunva a játékot a kezembe ejtette a szükséges felszereléseket. Olajoskannát cipeltem, kapcsolókat kattintottam és vaskerekeket tekertem minduntalan, mintegy varázsütésre megnyitva az utat. Már nem is nagyon emlékszem a feladványokra, de ha legközelebb összeülök kedves barátommal a könyvtár olvasótermében, ahol szellemes fejtörőkkel szórakoztatjuk egymást, ezeket biztosan nem említem meg neki.

A fenyegetettség viszont állandóan jelen volt. Egy alkalommal valaki vagy valami éles visongással próbálta betörni annak a helyiségnek az ajtaját, ahol éppen ténykedtem, én pedig fejvesztve kuporodtam le a legközelebbi hordó mögé és hallgattam szívem kétségbeesett zakatolását, vártam, hogy az utolsó hideg izzadságcsepp is lecsorogjon az arcomon. Nem tudtam, csintalan képzeletem milyen rémségekkel traktál engem. Nem kellett sokat várnom azonban, egy fogaskerekek és pumpák zakatolásától hangos kazamatában szembe találtam magam a körülöttem sertepertélő és engem zaklató lényekkel. A reggeli kávém mellett tisztán fel tudtam idézni ezeket a nem evilági rondaságokat, nem úgy, mint te, aki előtt állandóan szétcsúszott a kép, ha a morgó démonok feltűntek. Nem is hiszem, hogy üldözni fog ez az álom, mint téged immáron három éve. Részletes leírásuktól most megkíméllek, de ígérem, pár hónap múlva, személyes találkozásunk során felvázolom neked kissé komikus, de az adott szituációban szörnyen bizarr jelenésüket.

Álmom lényege mégsem a menekülés és bujkálás, hanem a telefonhívásokkal egyre inkább kikristályosodó történet volt. Úgy érzem, négyszemközt sokkal hatásosabb lehet ez a fordulatokban és elképzelhetetlen szentségtelenségekben gazdag história, aminek részleteit nem vetném papírra, lévén erkölcsi korlátaim hevesen ellenkeznek pennám szándékaival. De hogy felkorbácsoljam érdeklődésedet, megemlítem, hogy azték piramisok, egy kőtojás, akár egy földöntúli golyóbis, a közelgő XX. század vérgőzös ígérete árnyékolta be utamat. A végkifejlet jelentőségét sejteti, hogy barangolásom során agyam kézen fogva vezetett, soha el nem tévedtem és bár kisebb-nagyobb kanyarokat tettem, mintha madzagon rángattak volna.

Csalódott vagyok Esther. Tudod, mennyire kedvelem a rémálmokat, hiszen az ismeretlentől való félelem mindig is vonzott. Mivel mostanság egyre furcsább álmokat láttam, bizakodtam benne, hogy a csúcspont közel van és egy remek borzongással örvendeztethetem meg barátaim. De ezt a mesét csak neked mondom el, s legfeljebb Oswald belső démonaival vívott küzdelmét tárom majd többek elé.