A játék, amiben úgy érezheted, egy railjet vagy

A Legends ott folytatja, ahol elődje abbahagyta. Maximális fordulatszámon pörög, tartalmas és kihívásokban bővelkedő időtöltést garantál. Hatalmas poénnak tartom, hogy előrendelésem mellé egy pólón túl egy stresszlabda is a birtokomba került, ami naponta párszor meg is fordul a markomban, hála a közelgő végjátéknak és az utolsó megmentésre váró kék lényecskéknek. A teensie-k körül forog a nyúlfarknyi történet. Összesen hétszázan esnek a világot uralma alá hajtó gonosz erő fogságába, a játékoson a sor, hogy több, mint száz pályán keresztül megmentse a napot.

Mintha egy megelevenedett festményben zakatoltam volna a Legends különböző témákat feldolgozó világain keresztül. A UbiArt grafikus motor célja nem a realisztikusság csúcsra járatása, hanem a játék hangvételéhez illeszkedő meseszerű kavalkád képernyőre varázsolása. Minden színes, szagos, részletekben fulladozó. Párszor meg is álltam, hogy kedvemre gyönyörködhessek a többrétegű és egymástól külön mozgó, így a térhatást mesterien érzékeltető hátterekben. Félni persze nem kell, a feladatra koncentrálva a környezet senkit sem fog megzavarni. Egy platformernél fontos, hogy a mozgás animációk is flottul működjenek. Szerencsére itt sem találtam kivetni valót, a játék olyan tükörsimán, akadások és belassulások nélkül fut, hogy szinte kifolyik a tévéből.

A stabil technikai háttérre szükség is van, hiszen a Legends pályái nem egyszer kemény diónak bizonyulnak, ahol a reflexnek, a mozgások ismeretének, és a memóriának nagy szerepe van. Igen, a memóriának is, mert itt bizony rontani fogsz, nem árt tehát, ha tisztában vagy vele, mi következik. Úton-útfélen előfordul egy elszámított ugrás, egy hirtelen felbukkanó ellenfél, vagy egy váratlan lézercsóva, a játék pedig nem ismer kegyelmet, ha nem lebeg a karakter körül a mentőövként szolgáló szívecske, akkor folytathatod az utolsó ellenőrzőponttól. Bár - ahogy fentebb kifejtettem - a játék sava-borsát a muzikális és ahhoz hasonló rush jellegű szekvenciák adják, a pályák felépítésére nem nagyon lehet panasz. Bizonyos helyeken a megfontolt haladás, a felfedezés kerül előtérbe és érdemes is kutakodni, hiszen a főbb helyszíneken két titkos szobát is találhatsz, amik egy kisebb puzzle vagy egy akadálypálya elé állítanak, cserébe viszont egy teensie-vel jutalmaznak siker esetén. Apropó, teensie-k. A kis manók nem csupán a küldetés tárgyát képzik, de triggerként is funkcionálnak. A finálé felé közeledve a pályákat rejtő festmények kinyitásához egyre több megmentett teensie-vel kell rendelkezned. Ha ennél is több mentőakciód volt sikeres, a mázolmányok mellett invaded képecskék jelennek meg, ahol minél hamarabb kell elérned a célt a három lényecske kiszabadításának érdekében. Az utolsó, meglepetésekkel teli világ mellett ezek a szakaszok nyújtják a Legends legnagyobb kihívásait. És itt nem csak egy tökéletesre csiszolt száguldásról van szó. Példának okáért néha a Dark Rayman üldöz végig a pályán, pontosan imitálva a mozgásodat, csupán pár méterrel lemaradva. Vagyis nem elég az előtted lévő akadályokra figyelned, még a mozdulataidat is meg kell jegyezned, hogy egy esetleges visszafordulásnál ne ütközz követőddel. Ha ez megtörténik, az egészet kezdheted előröl, a nyugisabb menetekkel ellentétben itt nincs bocsánat. Máskor az egészen parádés pályadizájn fog meglepni, amikor hirtelen a feje tetejére áll a világ vagy egy kisebb labirintuson küld keresztül a program. A Legends ha nem is állandó jelleggel, de még megfelelő időközönként írja felül a szabályokat, szokatlan és éppen ezért elismerő csettintést eredményező újításokkal örvendezteti meg a játékost.

A folytatás sokat hangoztatott újdonsága Murphy jelentős szerepe. A repülő béka egyetlen gombnyomásra a megfelelő irányba elmozdítja a halálos csapdákat, elvágja a köteleket, hogy aztán Tarzan módjára tovaugorhass, megcsiklandozza a méretesebb ellenfeleket, hogy elsuhanhass mellettük. Rögtön látni a koncepción, hogy ezt WiiU-ra tervezték, sokkal mókásabb lehet egy második játékossal együttműködve a haverra hagyatkozni, aki az érintőképernyőn a megfelelő ujjmozdulatokkal operál, szabaddá téve az utat. Én Xbox-on játszottam, itt a B gombbal adtam utasítást Murphy-nek, igaz, észnél kell lenni, hiszen egy másodperc alatt akár öt gombot is meg kell nyomni. Rohanok, ugrok, eltisztítok az utamból egy tüskés farönköt, majd belecsapok az egymás fején álldogáló szörnyecskék arcába. És még hol a pálya vége. Földöntúli örömet okoz a szekvenciák csonk nélküli teljesítése, amikor minden úgy megy, ahogy azt a készítők is megálmodták. Teendő pedig van bőven. Minden teensie kiszabadítása, ezért gyémánt kupák járnak. Megfelelő mennyiségű lum összegyűjtése, ami nem csak szépen polírozott bronz, ezüst, és arany serlegekkel jutalmaz, de kaparós sorsjegyeket is szór. Falusi késdobálóban éreztem magam, ahogy ezeket a kis cédulákat kapargattam, már csak a részeg vendégek kajabálása hiányzott a tökéletes illúzióhoz. Nyeremény pedig mindig van. Pár száz lum, talán egy árválkodó teensie, esetleg egy kis háziállat, ami jópofa, de az általa naponta megtermelt lum-mennyiségen túl sok értelme nincs. Az igazi érdekességeket a Back to Origins festmények jelentik. Miről is van szó? A Legends bő fél éves csúszásának "köszönhetően" a fejlesztők nem restelkedtek az előző felvonás negyven pályáját a játékmenetbeli újításoknak megfelelően átszabni és mintegy grátiszként hozzácsapni az egyébként sem csonka tartalomhoz. Az eredmény pedig több tucat óra szórakozás, még ha nem is állandóan felhőtlen a hullámzó nehézség miatt. Na de mégis egy platformerről van szó, ahol pedig a kihívás a lényeg, nem igaz?

Ezzel még nincs vége. Ezúttal egy online részleg is tiszteletét teszi, ami napi és heti kihívásokkal, ranglistákkal és vaskos jutalmakkal csalogatja a nyitottabb szemlélődésűeket. Forradalomra nem szabad számítani, a feladatok pár küldetéstípus körül mozognak: minél hamarabb gyűjts össze megadott számú lum-ot vagy éppen fordítva, az időlimiten belül érj el annyi pontot, amennyit csak tudsz. Engem a végtelen akadálypályák fogtak meg. A cél olyan messzire jutni, amennyire csak lehetséges és hiába szereztem már meg az arany serleget, az egyre inkább elsajátított koreográfia egész egyszerűen újabb és újabb próbálkozásokba loval. Ez az az állapot, amikor már együtt létezek a játékkal, szinten nem is figyelem, hogy mit csinálok, automatikusan jön minden. Ekkor a legnagyobb élmény a Montpellier legújabb dobása.

A legnagyobb problémám a világok ismétlődő felépítésével volt. Pár hagyományos pálya, köztük két mentőakcióval, ahol a sorozat új sztárját, Barbarát, a viking lányt és testvéreit nyithattam meg, majd egy szörny elől menekülős szakasz, egy hölgy teensie megmentése, ami mindig ugyanazon animáció keretei között történik. Csakúgy, mint a gonosz teensie-k bolygó körüli pályára állítása, amire az aktuális főellenség legyűrése után nyílik lehetőség. Érdemes lett volna a kisebb szekvenciákon belüli szemléletváltásokhoz hasonlóan itt is nyitottabban gondolkodni és mindig más-más feladat elé állítani a játékost.

A világok felépítését jellemző monotonitást és kisebb kellemetlenségeket leszámítva - mint például a megnyitott festmények, karakterek, háziállatok, stb. megtekintésére irányuló állandó jellegű felhívás - a Legends egy nagyszerű folytatás. A kedves megjelenés és a nehézségekben nem szűkölködő játékmenet talán szokatlan együtt, mégis harmóniában léteznek, egy nagy koherens egészet alkotva, mely végig meg tud lepni új elemekkel és a jó teljesítményt a lehető legjobb módon jutalmazza: büszkeséggel és jó érzéssel.