2012

Minden évben rá kell döbbennem, hogy még nagyon messze vagyok a kiégéstől. Na nem mintha vakon elszáguldanék a játékipar számomra nem szimpatikus húzásai felett, felismerem a játékok hiányosságait, gyengeségeit, de valahogy azokkal a címekkel is képes vagyok huzamosabb ideig játszani, amelyekkel szemben több negatívumot tudok megfogalmazni, mint dicséretet.

Idén is sok lemez került a meghajtóba, de 2012 számomra a letölthető címekről szólt igazán. A kisebb költségvetésű, több esetben független fejlesztések támasztottak üdítő szelet. Bevételi szempontból ezekkel a játékokkal szemben nem támasztanak nagy követelményeket, és éppen ezért bátrabban kísérleteznek a fejlesztők. Az eredmény pedig sokszor több, mint kellemes. Nagyon sajnálom, hogy olyan egyedi és vélhetően profi alkotásokba, mint a Legend of Grimrock, Spelunky, Trials Evolution, FTL nem volt alkalmam belemélyedni. Persze ami késik, nem múlik. Félreértés ne essék, a nagy fejlesztéseknek sem akarok vermet ásni. Jó példa erre, hogy a Mass Effect 3-t és a Witcher 2-t kétszer, a Max Payne 3-t pedig négyszer játszottam ki a megjelenésüket követő egy hónapon belül. Élveztem, szerettem őket, de egyikük esetében sem éreztem, hogy nagyon elszakadnának a trendektől, hogy valami újat mutatnának, de legalábbis valami frissítőt. Az AAA címek közül egyedül a Dishonored jelentkezett egy szokatlanabb felállással, ami nagy örömömre nemcsak az én érdeklődésemet keltette fel. Nem mehetek el szó nélkül a Borderlands 2 mellett sem, ami az idei legjobb folytatás címét zsebelte be nálam, köszönhetően nagyszerű finomításainak és olyan irányú továbbgondolásainak, amire a sorozatnak éppen szüksége volt.

Szomorú vagyok ugyanakkor, hogy bármennyire is kellemes kínálat érkezett idén, szinte mindenhol kisebb-nagyobb technikai jellegű hibákba futottam. Csak néhány példa: a Mass Effect 3 karakterimportja nem működött megfelelően, a Halo 4 többjátékos módja nekem jó hat napig elérhetetlen volt, a Borderlands 2-ben elvesztettem a badass pontjaimat és kosztümjeimet. Ezek a hibák bizonyos mértékben ki lettek javítva, de idén telt be nálam a pohár.

A pótlások sem maradtak el, három számomra nagyon fontos címet kell kiemelnem:

• Fallout New Vegas: az Obsidian fejlesztése bár technológiailag a mezőny végén kullog, és időnként becsúszott néhány bug, de az egyik leghatalmasabb és legjobban összerakott játékterep. A Fallout 3-on túllépve a valamivel kisebb területre sokkal több felfedezhető barlangot, épületet, titkot zsúfoltak a készítők, és ez az, amiben a Fallout az Elder Scrolls játékokkal karöltve utolérhetetlen.

• Skyrim: a játék a netes közösségek céltáblájává vált rémesen sok hibája miatt, szerencsére ezek java már sehol sem volt, mire kézbevettem a játékot egy bő hete. Azóta már harminc órát beleöltem, és érzem a fejlődést. Persze semmi sem tökéletes, az AI néha olyan dolgokat művel, hogy fejre állok, a karakterem néha beragad, a mozgás animációk viccesek, de a Skyrim szépen kijelöli a járandó utat. A fejlődés áramvonalasabb (és nem butább!), konkrétan az a tulajdonság gyarapszik, amit a játékos használ, az északi provincia a sorozat eddigi legelragadóbb helyszíne rengeteg titokkal, nagyon sokat lehet benne olvasni, és ami eddig a legörömtelibb: a dungeon-ök nem pár sémára építkeznek, konkrétan még nem láttam két ugyanolyat!

• Dark Souls: ennek a döntésemnek örülök a legjobban, mert egy meghatározó játékélménnyel lettem gazdagabb. A blogomban már kifejtettem véleményem a játékról, de álljon itt egy gyors összefoglaló. A Dark Souls a tanulásról és a kitartásról szól, ez az a játék, ami nem követel természetfeletti reflexeket, csupán egy szigorú szabályrendszer elsajátítását és azt be is vasalja a játékoson. A játék első óráiban minden harc a túlélésért zajlik, de később sem szabad lebecsülni az ellenséget, mert pofára esés a vége. És bár a new game +-okban ugyanazt az utat kell bejárni, mint korábban, ne hidd, hogy mindent láttál, és ez a harcokon fog a legjobban megmutatkozni.

A legbátrabb húzásokkal természetesen a letölthető címek álltak elő, és az aki mer, az nyer mondásnak megfelelően ők szállították a legtöbb elismerésre méltó megoldást. A Mark of the Ninja az utóbbi évek legjobb lopakodós játéka, és valószínűleg a legjobb játék is, amivel senki sem játszott. Sajnálom, hogy eltűnt a radar alatt, én is csak a megjelenés napjaiban hallottam róla először. A FEZ számomra teljesen új dimenzióforgatása eddig nem látott perspektívát kínált nagyon jól felépített és előadott fejtörőkkel, a Hotline Miami vérgőzös mészárlásával, bő két évtizedet visszarepítő elektronikus zenéjével, rikító és egyben retro színhasználatával a legegységesebb, elemeiben önmagát legjobban kiegészítő élményt nyújtotta. Azért az alkalomadtán beragadó és össze-vissza masírozó ellenfelek felett nem tudok szemet hunyni, de aki akarja, plusz kihívásként tekinthet rájuk. Ez a három játék és a Dark Souls nyújtott nagyon régen elfeledett vagy eddig nem tapasztalt élményt, és ki tudja, mi lett volna, ha az írásom elején említett címekkel is játszhattam volna.

Az év tanulsága, hogy érdemes nagyobb figyelmet szentelni a független, illetve alacsonyabb költségvetésű játékoknak, mert valószínűleg ők fogják az újdonságokat és véleményem szerint a maradandóbb játékélményeket szállítani. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a dobozos címeket száműzöm, koránt sem. A Bioshock Infinite, a GTA V és a Dark Souls II a kívánságlistám elején szerepel, és ha addig az Old Republic nem kísért meg, az Elder Scrolls Online-nal belekóstolok az MMO-k világába.

Több, mint 2000 játékokkal töltött óra után, hála a PC-re és később konzolokra is megjelent expanzív kiadásnak, nálam idén az év játéka: Dark Souls: Prepare to Die Edition.